Gear

Asztromuzsika: Szécsi Lőrinc szerzői estje

Komolyzene

2023. október 7., szombat  18:00

Asztromuzsika: Szécsi Lőrinc szerzői estje

„Ethos”

Műsor:

I. Egy útmenti forrásra
II. Ἕνωσις I *
III. Antik táncok
IV. Νόμος (fuvola)
V.  Νόμος (brácsa)
VI. Antik dalok
VII. Szapphó töredék *

*ősbemutató


Előadják:

NAGY Bernadett – ének
SZ. TÓTH Ágnes – fuvola
KRULIK Eszter – brácsa
LACHEGYI Róza – hegedű
ANDOR Krisztián, KÉRGES Barnabás – zongora

házigazda – EGRESSY G. Tamás

 

„…azt kell gondolni,

hogy a zene az élet szem-

pontjából való igen nagy haszna miatt

szoros összefüggésben van a filozófiával,

a vele való foglalkozás pedig meg-

barátkoztat a legtöbb erénnyel, vagyis inkább

valamennyivel… „

Philodémos, A zenéről

A koncerten felhangzó művekben az antikvitás tükrén keresztül az emberi lét éthoszát kerestem/keresem. A hangok nem önmagukra utalnak, nem önmagukban értelmezendőek – bár remélem, hogy mint zeneművek is megállják a helyüket –, hanem a szerző lelki alkatát, magatartását, a világhoz és az igazsághoz való viszonyát jelenítik meg. Azonban a szerző sem jelölt, csak a jelölő. Ő is tovább mutat, valami nagyobbra, valami fontosabbra: az abszolútumra. A hangok tehát csak a jelzőoszlopok, melyek az élethosszig tartó út mellett, mint lábjegyzetek állnak, amely út valójában a helyes emberi élet szakadatlan keresését jelenti.  (Szécsi Lőrinc)

 

Jegyár: 3.000 Ft

 

 

Prämodern koncertek: Licsák Attila zongoraestje

Komolyzene

2023. október 1., vasárnap  18:00

Prämodern koncertek

LICSÁK Attila zongoraestje

„(H)ősbemutatók”

Műsor:

Domenico SCARLATTI:  fisz-moll Szonáta K. 67
                                              f-moll Szonáta K. 466
                                              Bé-dúr Szonáta K. 442
                                              d-moll Szonáta K. 141

ISMERETLEN szerző (1419): Verbum caro factum est (Az Ige testé lett) – magyarországi bemutató

Loyset COMPÈRE (ca.1410-1518): 2 darab (cím nélkül) – magyarországi bemutató

Francisco de PEÑALOSA (ca. 1470-1528):  Kyrie Eleison (Uram irgalmazz)  – magyarországi bemutató
                                                                              Christe Eleison (Krisztus irgalmazz)  – magyarországi bemutató
                                                                              Kyrie Eleison (Uram irgalmazz)  – magyarországi bemutató

Alfonso FERRABOSCO (ca. 1575-1628):  A fancy (Szeszély)

John BLOW (1649-1708): 4. C-dúr Szvit – B változat  – magyarországi bemutató

Johann Sebastian BACH:  a-moll Angol Szvit  BWV 807

Gyukics Péter fotóművész kiállítása

fotó

2023. szeptember 14. csütörtök 18:00

„Ég és föld találkozása a korszerű templomépítészetben 5.” Gyukics Péter kiállítása

2023. szeptember 14-től október 1-jéig – Vargha Mihály terem

A kiállítás anyaga válogatás az 1945 után épített több száz templom közül száztízről készült fotókból, az Ars Sacra Fesztivál alkalmából.
A finisszázson Gyukics Péter tart tárlatvezetést.
A fényképezést az NKA és az MMA szakmai program keretében támogatta.

A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

www.nka.hu

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/a-fotomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/

Asztromuzsika: Zámbó Jonatán

Komolyzene

 2023. szeptember 17. vasárnap  18:00

    Asztromuzsika:  Zámbó Jonatán
                     – vokális művek –


Lökösházi Mária – ének
Hotzi Panni – zongora

Műsor:

Zámbó Jonatán: Második kantáta (János pap országa)*

Zámbó Jonatán: Harmadik kantáta (A nap születése)*

Zámbó Jonatán: Ode to the West Wind*

*ősbemutató

 

„A költők a világ el nem ismert törvényhozói” – írja Percy Bysshe Shelley 1821-ben, A költészet védelmében című (befejezetlenül maradt) esszéjében. Gondolata szerint a társadalmi és politikai kérdéseket nem lehet szétválasztani a költői gondolkodástól, azonban a nyelv többértelműsége miatt, ezzel hatalmas felelősség is jár.
A koncert műsorát a (nem csak politikai és társadalmi) változás témájának szenteltem, ami a három műben háromféleképpen jelenik meg: először a változás lehetőségének tagadása, majd kérdésessége, végül biztossága jelenti a darabok közötti (laza) kapcsolatot, valamint a háromféle megközelítés a művek zenei nyelvezetében is tetten érhető. (Zámbó Jonatán)

 

Támogató:

 

 

Négykezes Kotta – Birgit Köblitz és Vereczkey Szilvia kiállítása

képzőművészet

2023. szeptember 7. csütörtök 18:00

Négykezes Kotta
Birgit Köblitz és Vereczkey Szilvia Ferenczy Noémi-díjas művészek közös kiállítása

2023. szeptember 7-től október 8-ig – Janáky István és Zalotay Elemér termek

Megnyitja: Szilágyi B. András művészettörténész.
Közreműködik Kézdy Luca jazz hegedűművész.
Alkotótársként nem először kerültünk kapcsolatba. Érdekes dolog más anyagban gondolkodni, a másik alkotó világát figyelni, a saját egón túllépni és mindent megtenni, hogy egy igazán jó mű szülessen.
Hogyan lehet két egymástól nagyon különböző anyagot, az üveget – azon belül az ipari üveget – és a textilt – azon belül is a finom lágy textilszálakat – egy installáció, egy gondolat köré szervezni?
Hogyan lehet a merev és átlátszó – vagy éppen csak az áttetsző üveg íveket lágy, játékos szálakkal, színekkel, anyagokkal úgy kombinálni, hogy szerves egységet alkossanak, együtt szóljanak. És jól szóljanak.
Ehhez közös kottákra, mégpedig négykezes kottákra volt szükségünk, melynek több „összhangzata” ezen a kiállításon látható.
Mivel az elkészült közös munkáink építészetű szemléletűek, nem titkolt cél, hogy ezek a fény,a reflexió és a színekről szóló művek az  építészek és belsőépítészek fantáziáját megindíthatják és a közös művek hasznosítására inspirálhatják őket.

Birgit Köblitz:

Építészeti üveg feladataim mellett idővel új anyagokat és technikákat alkalmazok, mint például az úgynevezett rogyasztást, illetve castingot, így egyre közelebb érek az üveg belső tulajdonságaihoz és témáimhoz: az emberek kapcsolata egymáshoz és a környezetükhöz. Hol rétegenként festek az üveglapokra, és útközben „talált” grafikai motívumokat adok nekik, hol pedig az üveg rusztikus felületeit hangsúlyozom festéssel, csiszolással. Az elmúlt évek bezártsága idején kezdtem foglalkozni az üveg újrahasznosításával. Munkám hamar egy komoly programnak indult, és így alkotói szemléletem megváltozott. E programomat az MMA egyéves ösztöndíjjal támogatta.

Vereczkey Szilvia:

Szívesen dolgozom együtt más területen alkotó, általam  nagyra becsült művésztársaimmal. Izgat és foglalkoztat a közös alkotómunka. A különböző minőségű textil anyagok mellett hosszú évek óta kísérletezem egyéb anyagokkal is (papír, drót, bambusz, furnér). Becsülöm a megvásárolt anyagaimat, így kivitelezési munkáim végeztével az összes, még felhasználható darabot félreteszem, és várom, hogy mikor és hol tudom jól beépíteni azokat. Így vettem elő új, közös installációink kivitelezésénél a féltve őrzött kisebb alapanyagaimat, folyamatosan figyelve tervezőtársam újrahasznosítható üveg csöveire, azok színére, felületére, rajzolatára, és természetesen az előzetesen  közösen kigondolt és átbeszélt koncepciónkra.

Fotók: Makáryné Fodor Éva, Dimény Luca, Bognár Benedek

Támogatók:

A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

www.nka.hu

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/a-kepzomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/

ELASTIC SCALE – Kőszeghy Flóra kiállítása

képzőművészet

2023. szeptember 13. szerda 19:00

ELASTIC SCALE – Kőszeghy Flóra kiállítása

2023. szeptember 13-tól október 8-ig – Breuer Marcell terem

Megnyitja: Muladi Brigitta művészettörténész, a Ferenczy Múzeumi Centrum kurátora
Kőszeghy Flóra FUGA Galériában rendezett önálló kiállításán az építészet elméleti kérdéseivel foglalkozó munkáit mutatja be. A művész legújabb művei a virtuális és a fizikai tér párhuzamosan létező valóságai közti interakciókra reflektálnak. A digitális kultúra révén kialakult újfajta látásmódot nagyméretű olajfestményeken és installációkon mutatja be, amelyek egyúttal a művésznő léptékkel kapcsolatos kérdéseit is reprezentálják. Kőszeghy Flóra építészeti múltja és jelene a virtuális térhez kapcsolódik, ezért művei azt a tapasztalatot mutatják be, amely számára a mindennapok része. A reális és az irreális, a materiális és az immateriális, valamint a fizikai és a szellemi szférák közti kapcsolatban a művésznő számára kiemelt jelentőséget hordoz a technológiai környezet, amelyet olyan ismétlődő motívumokon keresztül jelenít meg, mint az autó, a daru, a lebegő ház és a cyborgok különböző formái. Ezek a visszatérő elemek eltérő módon, de mind az ember és a technológia közti határok elmosódásával foglalkoznak, amelyben a lépték kérdése kiemelt szerepet kap.

Kőszeghy Flóra építészmérnökként végzett és számos épület tervezője, jelenleg saját irodáját vezeti. Festményei és installációi 2015 óta szerepelnek egyéni és csoportos kiállításokon, belföldön és külföldön is. Építészeti és művészeti praxisát a munkáit kísérő elmélet kapcsolja össze. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Multidiszciplináris Doktori Iskolájának doktorjelöltje, ahol kutatási témája a lépték relativizálódása a virtuális és a fizikai tér kölcsönhatása által.
A művésznő honlapja:  www.florakoszeghy.com
Levitant 110 x 140 cm
Blopair 200 x 250 cm

A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

www.nka.hu

https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/az-epitomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/
Kreditpont: IGEN

Budapest 150 / Lugosi András várostörténész előadássorozata 9. rész

várostörténet

2023. augusztus 25. péntek 18:00

Lugosi András előadása – A bűnös nagyváros és a nagyvárosi bűnözés Budapesten

A FUGA a TILOS RÁDIÓ és a STAND UP HISTORY közös sorozata

Előadó: Lugosi András várostörténész
Moderátor: Consti / TILOS RÁDIÓ

Budapest mint rendészeti probléma:
1. Thaisz Elek, főkapitány és a fővárosi rendőrség botrányos története.
2. Thaisz bukása és a Budapesti Detektívtestület megalakulása.
3. A Székesfővárosi Államrendőrség és a budapesti bűnözés története.

Kreditpont: IGEN

V. NEW MILLENNIUM NEMZETKÖZI KAMARAZENEI FESZTIVÁL

Komolyzene

2023. augusztus 31. – szeptember 5. 

V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

Nyitókoncert / A Hubay hegedűiskola öröksége                 „Fantáziák” – Boros Misi szóló zongorakoncertje No. 1

   

Tovább az eseményre                                                                         Tovább az eseményre

 

Spanyol est                                                                                          „Fantáziák” – Boros Misi szóló zongorakoncertje No. 2

   

Tovább az eseményre                                                                         Tovább az eseményre

 

Cseh est                                                                                          Zárókoncert

   

Tovább az eseményre                                                                         Tovább az eseményre

 


Támogatók:

V. NEW MILLENNIUM FESZTIVÁL / Zárókoncert

Komolyzene

2023. szeptember 4. hétfő  19:00

V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia / Zárókoncert

 

Műsor:  

Erwin Schulhoff: Szonáta fuvolára és zongorára

Antonín Dvořák: A-dúr zongoraötös, op. 81.

 

Közreműködik:  

Győri Noémi – fuvola

Boros Misi – zongora

V4 Vonósnégyes
Miranda Liu – I. hegedű
Daniel Rumler – II. hegedű
Tomáš Krejbich – brácsa
Bartosz Koziak – cselló

 

A kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását helyezi középpontba a Miranda Liu hegedűművésznő – Magyarország legfiatalabb koncertmestere – által alapított, idén ötödik alkalommal megrendezett New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál.

Örömmel invitáljuk Önöket a fesztiválunk zárókoncertjére, amely egy felejthetetlen este ígéretével kecsegtet. Ezen az estén kiváló művészek által keltünk életre varázslatos hangulatot, hogy Önökkel együtt zárjuk idei rendezvényünket.

Az estét Erwin Schulhoff „Szonáta fuvolára és zongorára” című műve nyitja meg. Schulhoff, a 20. századi zene kiemelkedő alakja, egy olyan darabot alkotott, amelyben a fuvola és a zongora páratlan harmóniában szólalnak meg. A mű intenzív hangulatokkal, szokatlan hangzásvilággal és dinamikával bűvöli el a hallgatóságot két kiváló művész, Győri Noémi fuvolaművész és Boros Misi zongoraművész előadásában.

A koncert második részben Antonín Dvořák A-dúr zongoraötösét adja elő a V4 Vonósnégyes, Boros Misi közreműködésével. A mű Dvořák zenei zsenialitását és gazdag hangzását tükrözi. A vonósok és a zongora összjátéka lélegzetelállítóan szép harmoniákat és érzelmi mélységeket teremt, miközben Dvořák kiváló kompozíciós képességeivel megeleveníti a zenében rejlő minden szépséget.

Jegyár: 3.500 Ft

https://nmicmf.com
https://www.facebook.com/nmicmf  
www.instagram.com/nmicmf  


Bérleteink:

BORDÓ BÉRLET
3 különböző koncertre szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 15% kedvezmény

EZÜST BÉRLET
Legalább 4 koncertre szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 20% kedvezmény

ARANY BÉRLET
Legalább 6 koncertre szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 30% kedvezmény

 

Jegyek kezelési költség nélkül a https://nmicmf.jegy.hu/ weboldalán, a Zeneakadémia jegypénztárában és az Interticket jegyirodáiban válthatók.

V. NEW MILLENNIUM FESZTIVÁL / Cseh est

Komolyzene

2023. szeptember 3. vasárnap  19:00

V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia / Cseh est

 

Műsor:  

Leoš Janáček: I. vonósnégyes („Tolsztoj Kreutzer szonátája nyomán”)

Antonín Dvořák: F-dúr vonósnégyes “Amerikai”, op. 96.

 

Közreműködik:  

V4 Vonósnégyes
Miranda Liu – I. hegedű
Daniel Rumler – II. hegedű
Tomáš Krejbich – brácsa
Bartosz Koziak – cselló

 

A kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását helyezi középpontba a Miranda Liu hegedűművésznő – Magyarország legfiatalabb koncertmestere – által alapított, idén ötödik alkalommal megrendezett New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál.
Egy varázslatos zenei utazásra invitáljuk a közönséget a V4 zeneszerzők világában! Az est főszereplői a kivételes tehetségű V4 Vonósnégyes és Isabel Villanueva brácsaművész. A koncerten két remekművet hallhat a közönség, amelyek bemutatják a cseh zenei hagyományok gazdagságát.
A hangulatot a kiváló Leoš Janáček I. vonósnégyese nyitja meg. Janáček mély érzelmekkel és drámai hatásokkal teli műve páratlanul szép zenei világot teremt, amelyben a négy vonós hangszer harmonikusan fonódik egymásba. Antonín Dvořák Esz-dúr vonósötöse „Amerikai” megszólalásával a koncert a tengerentúlra kalauzolja a hallgatóságot. A mű a cseh zeneszerző legismertebb és legkedveltebb alkotásai közé tartozik. Dvořák ebben a vonósötösben az Amerikai kontinens lenyűgöző tájait és a benne rejlő szabadság érzését örökítette meg, miközben az amerikai népzene hatásait is tükrözi a szerző sajátos stílusában.


Jegyár: 3.500 Ft 


https://nmicmf.com
https://www.facebook.com/nmicmf  
www.instagram.com/nmicmf  


Bérleteink:

BORDÓ BÉRLET
3 különböző koncertre szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 15% kedvezmény

EZÜST BÉRLET
Legalább 4 koncertre szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 20% kedvezmény

ARANY BÉRLET
Legalább 6 koncertre szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 30% kedvezmény

 

Jegyek kezelési költség nélkül a https://nmicmf.jegy.hu/ weboldalán, a Zeneakadémia jegypénztárában és az Interticket jegyirodáiban válthatók.