Gear

CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely

2020-ban jelentettük meg FUGA10 címmel a CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely lemezét 2013-2020 közötti felvételekből, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A lemez a FUGA-ban elérhető.

A Bartók Rádió február 1-i Ars Nova című műsorában mutatta be a lemezt, az adást itt lehet visszahallgatni:

https://mediaklikk.hu/musor/arsnova/

 

Kotsis Iván-érem 2020

Kotsis Iván-érem 2020

Idén két díjat adott ki a Magyar Építőművészek Szövetsége.

A 2020-as évben is átadásra került a Kotsis Iván-érem, amellyel, mint a „szakma fair play-díjaként”, az oktatóként és tervező építészként is kiemelkedő minőségben tevékenykedő szakmabeliek munkásságát ismerik el.

2020. december 15-én, Kotsis Iván 131. születésnapján a díjbizottság javaslatára a MÉSZ elnöksége kivételesen két díjat adott ki – Nagy Bálint és Balázs Mihály DLA kapta az elismerést.

Az ünnepélyes díjátadásra az idén szűk körben, a Magyar Építőművészek Szövetsége székházának Ybl Miklós termében került sor a díjazottak, a díjbizottság, valamint Krizsán András, a MÉSZ elnöke jelenlétében, a Kotsis-családot pedig Kotsis Ádám és Kotsis Iván Bendegúz képviselték az eseményen. A kitüntetetteket Roth János, a díjbizottság elnöke és U. Nagy Gábor díjbizottsági tag méltatták. A járványveszéllyel kapcsolatos intézkedések miatt ugyan a közönség nem lehetett jelen személyesen, de a MÉSZ hivatalos Facebook-oldalán, élő közvetítés formájában bárki követhette az ünnepélyes díjátadót.

A 2020-as Kotsis Iván-érem támogatói: Csillag Katalin, Golda János DLA és Szabó Levente DLA építészek. Ezúton köszönjük nagylelkű hozzájárulásukat!

(forrás: Magyar Építőművészek Szövetsége)

A laudációk az építészfórum.hu oldalon elolvashatók:

https://epiteszforum.hu/balazs-mihaly-es-nagy-balint-kapta-az-idei-kotsis-ivan-ermet

Petri-díj 2020

A legtehetségesebb kötet előtti szerzők munkáját elismerni hivatott díj hosszú listájára idén a hét előjelölőn kívül egy kurátor javasolt nevet. December 22-én dől el, hogy a Fugában a nyolc esélyes közül ki kapja a Petri-bagatellt és a Magvető Kiadó kötetmegjelenési lehetőségét.

A Petri György-díjat a legerősebb kézirattal rendelkező kötet nélküli írónak, költőnek, drámaírónak vagy esszéistának adják át minden évben a költő születésnapján. A jelölőbizottság júliusban négy taggal bővült. Az ezzel együtt bevezetett változás folyományaként a felkért hét előjelölő fejenként egy – a szerzővel közösen átnézett – kéziratot ajánlhatott a zsűri figyelmébe október 15-ig. A kurátoroknak november 15-ig maguknak is lehetőségük volt egy-egy alkotót jelölni a díjra.

Nyolc szerzőt jelölnek Petri-díjra

Zalotay Elemér (1932-2020)

Zalotay Elemér építész 2020. november 14-én, 88 éves korában elhunyt – értesített minket a családja.

1932  Szentes
1951  érettségi a Budapest I. kerület Petőfi Sándor Általános Gimnáziumban
1952–57  Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar, általános építészmérnöki szak
1956  műegyetemi hallgatóként aktívan részt vesz a forradalomban
1957  építész diploma a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Lakóépülettervezési Tanszéken
1957–58  23-as számú Állami Építőipari Vállalat (kivitelezés)
1958–59  Házkezelési Igazgatóság, Budapest II. kerület
1959–61  MÉLYÉPTERV, Budapest – függetlenített állás, szabadalmi szerkezetén és városkoncepcióján dolgozik
1961  Szabadalmi bejelentés az Országos Találmányi Hivatalnál: Függesztett épület. Böröcz Imre statikussal. A közzététel napja: 1964. március 23.
1961  „A szalagház” című írása a Kortárs 1961/6. számában jelenik meg
1961–63  Általános Géptervező Iroda
1962  Az Interbuild „Corb Plus” című cikkében ismerteti a szalagházat, Le Corbusier Unité d’Habitation-jának továbbfejlesztéseként tárgyalva
1963–64  Élelmezési Tervező Iroda
1965  Szalagház-vita az Új Írás hasábjain (1965/6 – 1966/1)
1965  Ma vagy holnap. Forgatókönyvíró, riporter, rendező
A hivatalos bemutató előtt a filmet levetítik az Egyetemi Színpadon és a Szentháromság téri kollégiumban. A film óriási siker a főként egyetemistákból álló közönség körében. A filmet azonban a bemutató napján betiltják.

1965–71  VASITERV, Szombathely – építész és statikus
Tervei: zalaegerszegi vasútállomás átépítése, tapolcai kórház, bécsi UNESCO Székház nemzetközi tervpályázat, Szombathely, a műemléki városközpont rekonstrukciója. Tervezők: Heckenast János, Fekete József, Zalotay Elemér 1966  Bőrdíszmű-telephely, Sárvár

1966  Dugványtároló, Sárvár-Bajti
1967  Fővárosi Tervezési Névjegyzékbe való átsorolás: „A”kategória: „az egész ország területén bármely épület tervezésére jogosult”
1967  Pályaterv Celldömölk városközpontjához
1968  Gyűrűház, Szombathely (saját lakóháza – megkezdett építkezés, amit a telek tulajdonosváltásakor lebontottak)
1968  Csillagvizsgáló (szputnyikfigyelő-állomás), Szombathely, II. ütem: 1971-72
1968–69  A szombathelyi Smidt Múzeum átépítése
1970  Sárvári szolgáltatóház
1970  A Vas megyei KISZÖV főmérnöke
1971  átvétele a Vas megyei Tervezői Névjegyzékbe
1971  Körmend, Medosz-Technikus-Egyetértés Sport Klub épülete / öltöző és szolgálati lakás terve
1971  szabadalmi bejelentés a „ráccsal merevített tömör műanyagfóliazsákfalról”.
Ez a szerkezet lesz a ziegelriedi ház alapja.
1972–73  Tapolca, I. számú Lakásépítő Szövetkezet
Terv: Tapolca, Véndeki úti lakótelep
1973  16 elutasított útlevélkérelem után Európára szóló 30 napos útlevelet kap, Svájcba megy
1979  elkezdi építeni saját otthonát a Bern közeli Ziegelriedben

1992-ig különböző svájci építészirodák alkalmazottjaként dolgozott. Tagja lett a Svájci Építészszövetségnek.

1992  Bern kanton a ziegelriedi házat műemlékké nyilvánítja
1996  A „nehéz emberek” ma. •Forgatókönyvíró, riporter, rendező
2002  Kiállítás a soproni Alkalmazott Művészeti Intézetben a szputnyikmegfigyelő állomásról. Szervező • Organizers: Jenei László, Perényi Lóránt
2004  Véget ér az otthona körüli évek óta húzódó jogi processzus, amely a háza elhagyásával fenyegette
2005  Zalotay. Kiállítás az N&n galériában Budapesten. Kurátor: Perényi Lóránt

2012 Pályázat a Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjába. Kurátor: Perényi Lóránt

2012 Betonretró kiállítás. Budapest, Design Terminál. Szervező: Kortárs Építészeti Központ. A kiállításon a szputnyikfigyelő-állomás szerepel
2012  Zalotay 80. Kiállítás és konferencia • FUGA Budapesti Építészeti Központ 2012.10.03 – 10.23., kurátor: Nagy Bálint, Őry Júlia, Perényi Lóránt
2012  Molnár Farkas-díj
Zalotay Elemér köszöntőkönyv (tervezte, szerkesztette: Nagy Bálint, készült két példányban)
2012  MÉSZ Emlékérem
2017  Az 50. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem keretében kiállítás Zalotay Elemérről Szombathelyen
2017  A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia szenior tagjává választja
2018  A FUGA stábja 2018. 04. 27 – 05. 01. között felméri a ziegelriedi házat. A munka eredménye többek között egy kiállítás: Ziegelried – Zalotay Elemér lakóház-kísérlete, FUGA Budapesti Építészeti Központ, 2018. 05.18 – 06.06.
2018.09.17.  Erfinder, Tüftler, Querdenker. Építészeti szimpózium a Berner Fachhochschule szervezésében.
Tibor Joanelly (dipl. Architekt ETH SIA, Redaktor werk, bauen + wohnen) előadása: Leichtbau und Bio-Idyll. Das Experimentalhaus von Elemér Zalotay im Ziegelried
2018.10.23.  Das Haus von Elemér Zalotay in Ziegelried. Tibor Joanelly előadása, Architekturforum Bern

Őry Júlia írása az Építészfórumon 2020.03.11.

https://epiteszforum.hu/a-zalotay-sztori-helyzetjelentes-es-tervek

Közlemény

FUGA 2020. november 11-től az aktuális járványügyi intézkedések szerint 30 napig zárva tart.

Kérjük, kísérjék figyelemmel online csatornáinkat:
FUGA mikrokozmosz videósorozat – naponta új adás
Online programok: vasárnapi koncertjeinket közvetítjük a koncert eredetileg tervezett időpontjában, illetve további online programok is várhatók. Minden videó visszanézhető a YouTube csatornánkon (fugabudapest): https://www.youtube.com/user/fugabudapest/videos

Könyvesbolt:
Ügyeletet tartunk szerdán és csütörtökön 13.00-18.00 óra között, pénteken 10.00-13.00 óra között. Ezekben az időpontokban egyéni vásárlókat fogadunk. Kérdéseikkel keressenek minket emailben: konyvfugabooks@gmail.com, info@fuga.org.hu

Támogatás

A Magyar Művészeti Akadémia nyílt pályázatot hirdetett a kultúra, vagy az MMA Alapszabályában nevesített művészeti területen fő tevékenységet végző civil és egyéb szervezetek részére, működési költségeik támogatására (pályázat kódja: MMA-20-OMM).

https://www.mma.hu/palyazatok/-/content/10180/1/palyazati-kiiras-mma-20-omm-

 

 

„A FUGA Budapesti Építészeti Központ működésének támogatása” szakmai program megvalósítását 2020. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A támogatást ezúton is köszönjük.

Budapest, 2020. október 12.

 

Jánossy Johanna (1964 – 2020)

Jánossy Johanna (1964.12.24. – 2020.10.13.)

BÚCSÚ – INNEN

„Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.”  /Pilinszky János: Apokrif (részlet)/

„In Paradisum. Let Us Sleep Now.” /Benjamin Britten: War Requiem op. 66., VI. Libera Me (részlet)/

Kéretlenül is…

Ebben is első voltál mi közöttünk. Hogy egyszer el-kell-majd-menni. Keményen, de megmutattad. Igen, el kell menni! És most elmentél… Kutya keményen elmentél.

Johanna, ez azért mégis túl korán volt. Maradhattál volna még. Emberséged, szelíd akaratod, halk okosságod, eltökélt és szilárd hited az Ember küldetésében nagyon hiányzik a félműveltek, az akarnokok, a perc emberkék, a semmitmondók, a nagyotmondók, a megmondók, az igazat-nem-mondók árnyékvilágában. Itt és most. Máris.

Most jó helyen vagy. A Fény országában. Ott, ahol már e Földön is helyed volt. A Szellem embereként. Édesapád leányaként. A Fény leányaként (hiszen Szenteste napján születtél, amikor a Fényhozó fényt hozott…).

Most sokat fogunk majd beszélgetni. Sűrűn megkérdezlek, hogy jól van-e ez így, ami és ahogyan van itt minálunk? Amit sajnos túl kevésszer tettem meg e földi létben… És ez most tényleg nagyon fáj.

Nyugodj békében!

Szécsi Zoltán

Budapest, 2020. október 13.

—————————————————————————————————————————

„Búcsút mondok most, áldjon örökre az ég.”  (Catullus)

Drága Johanna, alig pár hete még azt mondtad – bár elfúló, kis-madár hangon – hívhatlak továbbra is nyugodtan. Úgy tudom, hogy pár napja még tervezgetted a jövőt, terveid voltak!

Harcoltál a kórral. Sokadszorra is visszatértél volna közénk, akik most az árnyadat őrizzük.

Már nem a Te erős akaratodon múlt, hogy építészetről, zenéről, szinte mindenről okosan – homlokodat összeráncolva – még sokáig eszmét cseréljünk. Visszatértél volna, újra megszervezve, a tiéid és barátaid számára a feledhetetlen venetói őszt. Vagy vidáman Rómában időzhettünk volna, mint a Mesteriskolával hajdanán.

Nemcsak gondolatokat, pályázatokat, házakat hagytál magad után, hanem mély emberi melegséget, mely a tieidre sugárzik, de oly nagy szükségünk van erre, nekünk is, barátaidnak. Köszönet ezért!

Roth János

Budapest, 2020. október 15.

—————————————————————————————————————————

Jánossy Johanna 1983-1988 között a BME Építészmérnöki karára járt, ott diplomázott, majd 1990-1992 között a MÉSZ Mesteriskola XI. ciklusát végezte el. 2004-2006 között a BME Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzésére járt.

Mesterei: U. Nagy Gábor, Török Ferenc, Roth János, Csomay Zsófia valamint édesapja, Jánossy György.

1988-1991 között a Lakótervben Roth János műtermében, 1995-1996 között a KÖZTI-ben Csontos Csabával dolgozott. Az Archiflex Stúdió Építésziroda alapító tagja férjével, Lente Andrással, Heppes Miklóssal és Steinbach Erzsébettel. Itt dolgozott 1996-tól haláláig.

Munkáiban, jó esztétikai érzékkel vezérelve, a klasszikus építészeti értékek és a kortárs formálás közötti harmóniára törekedett. Legfontosabb munkáinak a Sobieski János utcai társasházat, a veszprémi Alsóvárosi temető Haiszler-kápolnájának műemléki felújítását és a Nemzeti Táncszínház belsőépítészeti tervezését tartotta. A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Budapesti Építész Kamara tagja, területi küldött volt. Munkája mellett különösen a kortárs zene és kultúra iránt érdeklődött. Két gyermeke van.