2020. október 1. csütörtök 19.00
Jelen/lét – installáció/zene/vers/videó/kép
Napbárka variációk
INSTALLÁCIÓ: Markó Balázs DLA / építész
ZENE:
Binder Károly DLA / zeneszerző, zongoraművész
Markó Balázs DLA / építész
Mátrai Péter DLA /építész, zeneszerző
VERS: Nagy Lea / költő
VIDEÓ/KÉP: Asbót Kristóf / televíziós rendező, belsőépítész, díszlettervező
Földi Ádám / fotóművész
A program zártkörű, a videó másnaptól megtekinthető a FUGA YouTube csatornáján.
Az installáció megtekinthető 2020. október 11-ig.
Gondolattöredékek a „Napbárka” installációhoz
Mit ér az ember jelen/léte a varázslat és a mítosz nélkül?
Az ősi történetek istenei és csodatévő szereplői láthatatlanul őrködnek múltunk felett, támogatnak minket a jelenben és vezérelnek minket jövőnk felé, egyszerre vagyunk történeteik szemlélői és szereplői.
Életünk az elindulások és megérkezések sorozata.
Mindannyian, mint Ré, az egyiptomi napisten, saját magunk alkotta bárkáinkon utazunk a nappalok és éjszakák körforgásában.
A napbárka az élet végtelen körforgásának szimbóluma.
Méltóságteljesen úszik, mert maga a méltóság.
Könnyen kormányozható, mert magától tudja az irányt.
Szép és hasznos.
A bárkatest formáját alkotójának lelke határozza meg.
A Nap bárkái mi vagyunk, a létezés (át)utazói!
Új szürrealistának vallom magam, ha egyáltalán létezik ilyen fogalom. Joggal merülhet fel a kérdés: miért és miben válik el új szürrealizmusom a sokak által ismert művészettörténeti kategóriától? Egyszerű a válasz: semmiben. Akkor meg minek ezt kijelentenem? Azért, mert nekem attól még új, hogy azonos a régivel. Egyébként is, véleményem szerint minden alkotás létrejötte szürreális, maga a mű keletkezésének folyamata teszi azzá.
A jelenlét relatív fogalom. Az én jelenlétem nem az építészetben van – bár ez a tanult szakmám, nem az egyetemi tanári működésemben – holott ezt szeretem leginkább, nem a zenében – melyben nap mint nap feloldódom, és nem is a képzőművészetben – amihez szeretnék érteni, de nem lehet, mert az nem olyan. Az én jelenlétem az alkotás különböző formáinak viszonylagos megközelítésében van. Miért viszonylagos? Mert nincs soha konkrét végeredmény, csak közelítések vannak. A ma produkciói csak felvillanások.
A FUGA fontos hely számomra, azon belül is a Janáky terem, az egykori trezor, mely szerintem közel s távol az egyik legkülönlegesebb kiállítási tér, már csak korábbi, tényleges banki funkcióját illetően is. Durva nyers beton falai az értékmegőrzés képletes és valós szimbólumává teszik ezt a zárkózottan elkülönülő helyet Budapest nyüzsgő belvárosa alatt. Ez a tér attól lesz több mint egy pince (miközben az), hogy kizárólagosan hozzá illő dolgokat hajlandó csak befogadni, csendre és sötétségre vágyó személyes ügyeket. Szeretném, ha alkotásaim megfelelnének a hely elvárásainak, erősítve egymást a befogadó térrel, sok mély hallgatással, kizárva a külvilág jelenlétének felszínes fecsegését. /Markó Balázs/
