Gear

Hanan Saif, szíriai képzőművésznő doktori kiállítása

képzőművészet

2024. február 8. csütörtök 18:00

Hanan Saif, szíriai képzőművésznő doktori kiállítása

2024. február 8-tól 18-ig Breuer Marcell terem

A kiállítást megnyitja: Dr. habil. Kicsiny Balázs DLA egyetemi tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Tanácsának elnöke
Témavezető: É. Kiss Piroska

Hanan Saif vagyok, szíriai művész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktori hallgatója.
Damaszkuszban éltem a háború éveiben, ami mindent megváltoztatott bennem: a hitemet, az álmaimat, és természetesen a művészi munkámat. Elkezdtem keresni mindennek a valódi értelmét, az igazi művészetet.
Az én koncepcióm a megfigyelésem két legfontosabb tárgyának (anya és gyerek) kölcsönhatása, a világhoz való viszonyuk és az abban való működésük tanulmányozása. Ezt a kettősséget határtalannak vélem, bár a háború elől menekülő szíriai nőként, aki magával cipel minden emléket, mindig azt fogom gondolni, hogy mindannyian veszélyben élünk.
Közel-keleti háttérrel szemtanúja voltam a szabadság, a női és gyermekjogok korlátozásának. Művészként magától értetődő foglalkozni ezzel a kérdéssel és megmutatni az egész világnak.
Magyarországra érkezvén és az itt töltött hat évem során tapasztaltam, hogy ezek a korlátok nem tűntek el. Más formában ugyan, de jelen vannak.
A nehézségek léteznek függetlenül attól, hogy ki vagy és hol vagy éppen. Művészi munkámban ennek az összetett életállapotnak a kivetítése érdekel, amit szírként élek meg, a semmi közepén.
Anya és gyermeke eltérő körülmények közötti egymásra hatásának különböző megjelenítésekkel történő bemutatása tükrözi a törekvésemet egy jobb jövőt ígérő utópisztikus fantázia megteremtésére.
Utam során, anyaként a saját történetemet vizsgáló nézőpontom megváltozott, és egy csoportról kezdtem beszélni, majd tudatosult bennem, hogy az anya képvisel engem és téged, mindannyiunkat. Ez maga a mindenség.
Mindig egy nő és gyermekei figurájával dolgozom, ábrázolandó a jelent és a jövőt.
A festményeim minket ábrázolnak, amikor mi vagyunk a szén, az üzemanyag az utánunk következőknek. Ábrázolom ezeket a fosszíliákat a föld mélyén és az elképzelt lenyomatokat egy sziklákon.
Jelenünk és jövőnk szemét és porrétegek alatt pusztul, és nincs elég bátorságom, hogy közvetett módon mutassak rá erre. Azt hiszem, tényleg elértük a határt, ezért határozottan mondom mindenkinek: PLEASE STOP!

My name is Hanan Saif and I’m a Syrian artist; I’m a doctoral student at the Hungarian University of Fine Art.
I lived in Damascus in the years of war. Because of that everything inside me changed my beliefs, my dreams, and of course my art.
I started to look for a true meaning for everything, for true art.
The idea behind my concept is about the mutual influence of what I consider my two most important objects (mother and child) and their relation to the world and how they interact within it. I think this binary is unlimited. However, as a Syrian woman who flees the war and carries with her all the memories would always think ‘We all live in danger’.
Coming back from a Middle Eastern background I witnessed the limitation of freedom and rights for women and children, of course, as an artist, it was my concern to point out this issue and present it to the whole world. When I came and lived in Hungary for more than six years, I think I realized that these limitations are just transforming into another shape but are not disappearing.
I acknowledge that difficulties will be there no matter who you are or where you are. In my artworks, I’m very interested in projecting this state of multiple lives, because as a Syrian I live it now I’m in the middle of no place.
Showing the effect or the influence shared between a mother and her child with different interpretations and under different circumstances reflects my pursuit to reach a Utopian Fantasy where the future is better.
My perspective through my journey changed from talking about a particular case of me as a mother, then I talked about a nation, and then realizing that mother would represent me and you, it’s nature.
I always worked with the figure of a woman and her children to represent the present and the future.
My paintings depict us when we are the coal/fuel for the next human/beings, I’m picturing the fossils underneath the ground, and I’m imagining the prints over a rock.
Our present and future would perish under layers of dust and I don’t have enough courage to point out this issue in an indirect way. I think we really have reached the limit and I’m now being brutally saying to everyone PLEASE STOP!

Szabad ég alatt – kortárs szőnyeg- és szőnyegterv-bemutató

képzőművészet

2024. február 7. szerda 17:00

Szabad ég alatt – kortárs szőnyeg- és szőnyegterv-bemutató Kordováner János textilművész (1929–2016) emlékére

2024. február 7-től március 3-ig Lucien és Rodolf Hervé terem

A kiállítást megnyitja: Vörös Kati történész, enteriőrtervező.
Közreműködik: Farkas Izsák hegedűművész.
A tárlaton Ferenczy Noémi (1950–1955) tanítványának, Kordováner Jánosnak a szőnyegtervezői munkásságát
emlékfal mutatja be, valamint kiállításra kerülnek a tiszteletére meghirdetett szőnyegterv-pályázat nyerteseinek elkészült munkái, kisfilmben pedig látható további 23 kiemelt terv.
A megnyitón átadják a 2023-as A H I Á NY T Ö B B L E T E című, Pipa Ildikó textilművész tiszteletére meghirdetett szőnyegterv-pályázat díjai.

Kiállítók: Ujváry Berta, Dömsödi Anna, Madarász Rita, Diviki-Nagy Csenge, Szabó Henrietta, Fűrész Leila, Tóth Nóra, Huszár Liliom, Váci Klarissza, Gyuris Laura, László Edina, Polgár Kata Regina, Beregi Zita.

Könyvbemutató – Balf nemzeti emlékhely

könyvbemutató

2024. február 6. kedd 17:30

Könyvbemutató – Balf nemzeti emlékhely // Balf National Memorial

A Balfi Nemzeti emlékhelyről Winkler Barnabással Váradi Júlia beszélget.
Közreműködik: Winkler Balázs – trombitaművész.

A balfi Temetődombon 2008-ban avatták fel a nemzeti-irodalmi emlékhelyet, a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére. A temetődomb oldalába süllyedő, emberalakot formázó márványlapok az erőltetett menetet szimbolizálják. Az örök mementó Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült.

Prämodern koncertek: Radnóti Róza zongoraestje

Komolyzene

2024. február 10.,  szombat  18:00

Schubert – Janáček est


Radnóti Róza – zongora
(Fotó: Márkos Tamás)


Műsor:

F. Schubert: Drei Klavierstücke D 946 No. 1 – Esz-dúr

L. Janáček: Benőtt ösvényen – I. füzet – No. 10, 9, 1, 6

F. Schubert: Drei Klavierstücke D 946 No. 2 – Esz-dúr

L. Janáček: Benőtt ösvényen – I. füzet – No. 4, 2, 5, 7

F. Schubert: Drei Klavierstücke D 946 No. 3 – C-dúr

 

Schubert és Janáček majdnem egy évszázaddal később alkottak. Zenéjükben, lelkületükben mégis sok közös vonás van: zenéjüket váratlan fordulatokkal tűzdelt lírai áttetszőség jellemzi, valamint mindketten rajongtak a természetért, és a beszélt nyelvvért. Schubert talán a valaha élt legtermékenyebb dalszerző, Janácek pedig a cseh nyelv lejtését kutatta, s annak ritmusait, hangzásait, dallamait előszeretettel használta fel zenéjében. Radnóti Róza zongoraművész a két szerző műveit olyan koncertműsorrá rendezte, hogy az egymást követő zeneművek egymásba olvadva, szinte egymásból következve teremtsenek lehetőséget a hallgatóságnak a zenében való elmélyülésre.

 

 

RÉKE est – A bor régészete

műemlékvédelem

2024. január 31. szerda 18:00

RÉKE est – A bor régészete, avagy dörgicsei tájkutatás néprajzos szemmel

Előadó: Törő Balázs néprajzkutató

A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum az elmúlt években olyan tájkutató programot dolgozott ki, amelynek keretében elsősorban a régészet és a néprajz kapcsolatát kívánjuk erősíteni egyéb társtudományok bevonásával.

Kutatóprogramunk egyik fókuszpontja a Balaton-felvidéki Dörgicse, ahol munkánkat egy romos szőlőhegyi présház komplex feltárásával indítottuk. A feltárt épület unikális építészeti jellemzőit csak emelte, hogy onnan egy római sírkőtöredéket sikerült kiemelnünk.

A kutatóprogram ettől kezdve két fő irányt vett: az egyik igyekszik a sírkő történetéről, elsősorban bányahelyéről minél többet kideríteni a közösségi régészet, valamint geológus szakember közreműködésével. A másik pedig azt tűzte ki célul, hogy a helyi közösséggel szoros együttműködésben hozza létre a falu saját gyűjteményét. Ennek során nem csak a néprajzi tárgygyűjtés hagyományos módszerét alkalmazzuk, hanem csatlakoztunk több szemétszedéshez is. Célunk, hogy a kiállításban a szemétszedések során előkerülő korjelző, ikonikus, jellemző vagy épp teljesen egyedi tárgyakat is a gyűjtemény részévé tegyük.
Helyi jelenlétünket erősítendő fogalmaztuk meg a tájkutató program legújabb elemét „Fogadd örökbe a múltat” címmel, amely az alsódörgicsei ótemető rendbetételét célozza.

A program lényege, hogy a területet olyan karban kell tartani, hogy az látogatható legyen: olyan sírkert, amelyet közösségi összefogás révén újra a helyi emlékezet részéve teszünk.

Kreditpont: IGEN

Neumann 120 – kiállítás

képzőművészet

2024. január 24. szerda 18:00

NEUMANN 120 – Hommage kiállítás 8. – 120 éve született Neumann János

2024. január 24-től február 18-ig Zalotay Elemér és Janáky István termek

A tárlat a Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) közös szervezésében jött létre.

Köszöntőt mond: HAász Ágnes Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a MET alapító elnöke.
Megnyitja: Spitzer Fruzsina képzőművész, a MET alelnöke.
Közreműködik Dóra Attila zeneszerző – élő elektronika.

A Neumann Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) együttműködéséből született kiállítássorozat Neumann János születésének 120. évfordulójára emlékezik. A tárlat olyan kortárs képzőművészeti alkotásokat mutat be, amelyek a számítástechnika forradalma nélkül nem jöhettek volna létre. Neumann János kutatásai, fejlesztései, többek között a programvezérlés elvének kidolgozása, hozzájárultak ahhoz, hogy a számítógép a világot átszövő és összekötő médiummá válhasson. A kiállítás digitális művészeti alkotásokkal állít emléket a neumanni életműnek, valamint kutatja a technológia és a művészet kapcsolatát.
A gép és az ember kreatív együttműködésénél a grafikai szoftverek alkalmazása mellett a hardver elemek felhasználása is fontos részét képezi a tárlatnak. Bemutatásra kerülnek többek között pixel és vektor alapú számítógépes grafikák, mesterséges intelligencia modellek közreműködésével készített képek, mélytanulást alkalmazó animációk, archaikus szoftverek felhasználásával emulált környezetben készült videók, interaktív installációk, valamint számítógépes alkatrészekből, tükrökből és LED világításból összeállított fényobjektek.
(Spitzer Fruzsina képzőművész, MET alelnök)

Kurátorok: HAász Ágnes, Ruzsa Dénes, Spitzer Fruzsina (MET), Dandoy Gabriella (NJSZT).
Technikai munkatársak: Barti Magdolna, Bálint Bertalan, Csízy László, Daradics Árpád, Gábos József

Kiállító művészek:
Printek:
Albert Judit, Ázbej Kristóf, Barti Magdolna, Bodor Anikó, Bózsa Evelin NL, Büki Zsuzsanna, Czeizel Balázs, Csáji Attila m.v., Daradics Árpád, Detvay Jenő, Drozsnyik István, Enyedi Zsuzsanna, F. Farkas Tamás, Füleky Adrienn, Gábos József, HAász Ágnes, Herendi Péter, Hernádi Paula, Horkay István, Juhász Dorina, Kelecsényi Csilla, Kelle Antal Artformer m.v., Kipp, Eva NL, Koffán Károly ifj. m.v., Kömlődi Ferenc m.v., Koppány Attila, Krnács Ágota Karola, Láng Eszter, Lieber Erzsébet, Lévay Jenő m.v., Lisányi Endre,  Lonovics László, Magén István, Mengyán András m.v., Nagy Gábor György m.v., Neuberger Gizella, Olajos György, Ország László, Paczona Márta, Pataki Tibor, Pál Csaba, Petca Ovidiu RO m.v., Petőcz András, Péter Ágnes, Ruzsa Dénes, Sándor Edit, †Sós Evelin, Spitzer Fruzsina, Stark István, Szegedy-Maszák Zoltán m.v., Szöllőssy Enikő, Tellér Mária, ter Wal Paul NL,Tooth Gábor Andor/TGA, Vass Tibor, Wrobel Péter, Zséger Olivia
Objektek, installációk:
Bálint Bertalan,  Csízy László, Gábor Éva Mária, Károly-Zöld Gyöngyi, NagyMolnár ( Nagy  Krisztian-Molnár Csaba), Németh Konkrét Gábor, Ügyeletes Ügyelők (Bérces Tamás, Herner Dániel,  Papp Szilvia)
Videók:
Gergely Nóra, Gyenes Zsolt, Hargitai András m.v., Kecskés Péter, Koroknai Zsolt, Kuzma Eszter m.v., Lux Antal  m.v., Papp Pala László

Fő támogató: Nemzeti Kulturális Alap (NKA)
Támogatók: NKA, MMA, NEA, Budapest, XI. kerület Újbuda Önkormányzata
Médiapartnerek: Képírás interNNetes folyóirat, Spanyolnátha internetes folyóirat, Új Művészet, ikon.hu

Kreditpont: IGEN

Könyvbemutató – Ellenszélben

építészet

2024. január 25. csütörtök 17:00

Könyvbemutató – Ellenszélben
A településpolitika és a falvak a kommunista diktatúra évtizedeiben

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Vidéktörténeti Témacsoportjának programja

A könyvet bemutatja:
Hajdú Zoltán, geográfus, tudományos tanácsadó (HUN-REN KRTK Regionális Kutatások Intézete)
Wettstein Domonkos, építész, adjunktus (BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék)
Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala
1088 Budapest, Vas utca 10.
+36 1 800 1450
www.neb.hu
Kreditpont: IGEN

Könyvbemutató – Energiahatékony épületfelújítás a gyakorlatban

építészet

2024. január 23. kedd 18:00

Könyvbemutató – Energiahatékony épületfelújítás a gyakorlatban

A Magyar Környezettudatos Építés Egyesület gondozásában most megjelenő épületfelújítási kézikönyv hivatalos bemutatója, amelynek célja, hogy az energiahatékony felújításhoz szükséges ismereteket és kézzelfogható eszközöket nyújtson lakástulajdonkosnak, közös képviselőknek, illetve a témában érintett szakembereknek.
Gyakorlati tippek, esettanulmányok a meghívott szakértők tolmácsolásában arról, hogy hogyan is miért érdemes egy felújítási projektbe belevágni!
Program:
1. Ünnepélyes könyvbemutató
Az eseményen bemutatjuk az Épületfelújítási kézikönyvet, amely a társasházak energiahatékonyságot javító felújításokhoz nyújt műszaki, pénzügyi segítséget közösségi tervezési szempontok alapján. A helyszínen a könyv nyomtatott formában a készlet erejéig ingyenesen elérhető lesz.
2. Panelbeszélgetés – A társasházi épületfelújítás mint a klímavédelem egyik kulcsa
Miért fontos hosszabb távban gondolkodni? Hogyan készítsünk felújítási útitervet/akciótervet? Miért és kiket kell bevonni a sikeres felújításhoz? A panelbeszélgetésen körbejárjuk a társasházi épületfelújítás elkerülendő tévútjait és követendő jó példáit is, illetve a szakértők szívesen válaszolnak a felmerülő egyéb kérdésekre.
A beszélgetés résztvevői:
Beleznay Éva (vezető fenntarthatósági szakértő, a könyv szerzője)
Erő Zoltán (Budapest főépítésze)
Szécsi Ilona (energetikai szakember, Magyar Energiahatékonysági Intézet, szerző )
Dr. Szalay Zsuzsa (docens, BME Építőanyagok és Magasépítési Tanszék, szerző)
Zubreczki Dávid (építészeti mesemondó, szakíró)
A beszélgetést fogadás követi, ahol a fenntartható építési kultúra mellett elkötelezett szakemberekkel és szervezetekkel kapcsolódhat.
A rendezvényen résztvevők kézhez kaphatnak az épületfelújítási kézikönyv alacsony példányszámban nyomtatásra kerülő példányaiból!
Miért érdemes eljönni?
– Hogy magabiztosabban vághasson bele egy társasház energiahatékony felújításába.
– Találkozhat iparági szakértőinkkel a fenntartható építészet és a felújítás terén.
– Inspirálódhat nemzetközi jó gyakorlatokból és a kézikönyv esettanulmányaiból.
– Megtudhatja, hogy lakástulajdonosként milyen pozitív hatással lehetnek döntései a környezetre, és hogyan járulhat hozzá egy fenntarthatóbb jövőhöz.
Az esemény magyar nyelvű. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció:
A képzéssorozat a RetrofitHUB elnevezésű nemzetközi projekt részeként valósul meg, a HuGBC és a horvát és a lengyel zöldépítési társszervezetek együttműködésében, a Szövetségi Gazdasági és Klímavédelmi Minisztérium (Bundesministeriums für Wirtschaft und Klimaschutz) (Deutsche Gesellschaft für Internationale Zusammenarbeit) programjának, a European Climate Initiative (EUKI) támogatásával.
Kreditpont: IGEN

Otthon a térben

építészet

2024. január 18. csütörtök 18:00

Otthon a térben – a BME Lakóépülettervezési Tanszékének kiállítása

2024. január 18-tól február 3-ig Breuer Marcell terem

A kiállítást Dévényi Tamás és Albert Ádám nyitja meg.
Az étkezőben zongorázik Marczi Mariann.
A konyhában tálal Szederkényi József.
A nappaliban vetít a három műhely.

A kiállításhoz kapcsolódóan január 25-én, csütörtökön 17:00 órától kerekasztal-beszélgetés szervezünk a műhelyekről és a tanszék jövőképéről.

 

A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

www.nka.hu

Az Építőművészet Kollégiuma nyílt pályázati felhívása

Kreditpont: IGEN

Budapest Építészeti Nívódíja 2023

építészet

2023. december 1. péntek 16:00

Budapest Építészeti Nívódíja 2023 – díjátadó és kiállítás

2023. december 1-jétől 31-ig Breuer Marcell terem

Megnyitja Eltér István, a Budapesti Építész Kamara elnöke és Havasi Gábor, egészségügyi tanácsnok

Szent Borbála többek között az építészek védőszentje, akinek napja (december 4.) alkalmából adják az elismeréseket.

A 2023. évi pályázatra 23 érvényes pályamű érkezett.

A Bíráló Bizottság tagjai:
Kerpel-Fronius Gábor, okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgámester-helyettes
Eltér István, a Budapesti Építész Kamara elnöke
Bardóczi Sándor, Budapest fő-tájépítésze
Herczeg László, a Budapesti Építész Kamara alelnöke
Deichler Tímea, építész
Soltész Noémi, építész
Varga Bianka, építész

A pályázott épületek tervlapjait, fényképeit, műszaki leírásait, illetve a bejáráson tapasztaltakat összegezve végül egy kiemelkedő építészeti minőségű alkotás részére a Budapest Építészeti Nívódíja és öt magas építészeti minőségű alkotás részére a Budapest Építészeti Nívódíja Dicséret adományozására tett javaslatot a főpolgármesternek, aki a javaslatot elfogadta. A Bizottság idén is azokat a kiemelkedő ötleteket, elképzeléseket díjazta, amelyek méltók a város múltjához, meghatározzák a jelenét és követendő válaszokat adnak a jövő kihívásaira.

BUDAPEST ÉPÍTÉSZETI NÍVÓDÍJA 2023

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar – Budapest, VIII. kerület, Szentkirályi utca 12.
Építész felelős tervező: Bődi Imre, Frikker Zsolt (Studio Fragment Kft.)
Megbízó: Semmelweis Egyetem

foto: Danyi Balázs

DICSÉRET

H151 társasház – Budapest, II. kerület, Hűvösvölgyi út 151/B
Építész felelős tervező: Déri Dániel, Pásztor Ádám (Studio Kraft Építész Műterem)
Megbízó: Barabás Péter

Bástya utcai közpark – Budapest, V. kerület, Bástya utca 1-11.
Építész felelős tervező: Koszorú Lajos (Város-Teampannon Kft.)
Társtervezők: Ágó Mátyás Attila (JASIMA Kft.), Kenese István (Kenese Kft.)
Táj- és kertépítész tervező: Kétszeri Ádám Zsolt (Salmus Kft.)
Megbízó: Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata

Drechsler-palota – Budapest, VI. kerület, Andrássy út 25.
Generál tervező: Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft.
Építész felelős tervező: Bánáti Béla
Megbízó: QPR Properties Kft.

Sasadi villa – Budapest, XI. kerület, Botfalu utca 13.
Építész felelős tervező: Földes László
Megbízó: Óvári Gábor

Az M3-as metró középső és déli állomásainak felújítása – Budapest, VI.,VII.,VIII.,IX.,X.,XIII.,XIX. kerületek
(Lehel tér – Nyugati pályaudvar – Arany János utca – Deák Ferenc tér – Ferenciek tere – Kálvin tér – Corvin-negyed – Semmelweis Klinikák – Nagyvárad tér – Népliget – Ecseri út – Pöttyös utca – Határ út)
Építész tervezők: Hatvani Ádám, Dékány Tibor, Czigléczki Attila, Tóth Máté (sporaarchitects Kft.),
Csapó Balázs, Germán Tibor, Gurdon Balázs, Strak-Takács Orsolya, Hargitai Bence, Polonyi Viktor (Paragram Stúdió Kft.),
Kosztolányi Zsolt, Klopp András (A Plusz Stúdió Kft.),
Brückner Dóra (Bognár Kft.),
Antal Máté, Tóth Zoltán (Bright Field Studios Ltd.),
Erő Zoltán (Palatium M4 Projekt Kft.)
Megbízó: BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatóság

A zárójelentés, a méltatások, az épületbejárásokon készült fényképek, valamint minden további információ (pl. korábbi évek díjazottjai) elérhetők a Budapest Építészeti Nívódíja weboldalán, illetve az elismerésben részesült pályaművek megjelennek a Budapest Legenda térképes keresőjében is.

A pályázatról és a díjazottakról készült kisfilmek megtekinthetők a BÉK youtube csatornáján.
Pályaművek bemutatása: https://youtu.be/5PUCG0Bgdb4

 

A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

www.nka.hu

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/az-epitomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/

Kreditpont: IGEN