Gear

A Szemben fotókiállítás finisszázsa – könyvbemutató

fotó

2024. április 8. hétfő 17:00

A Szemben fotókiállítás finisszázsa – könyvbemutató

A SZEMBEN kiállítás a végéhez közeledik a FUGA-ban. (Bővebben a kiállításról: https://www.maltai.hu/cikk/hir/4893)
A zárónap április 8-án, a Roma kultúra napján lesz, amikor bemutatjuk a kiállítás kibővített fotós és írásos anyagából készült SZEMBEN című albumot.

A program:
Botos Dominik és zenekara (a Máltai Szimfónia növendékeinek koncertje),
– élő könyvtár jelleggel beszélgetés a Máltai Szeretetszolgálat és a Felzárkózó települések program munkatársaival, azaz ismerkedés a képek és történetek hátterét adó Jelenléttel,
– az album bemutatása,
– evés-ivás és még több beszélgetés.
Kell némi bátorság ahhoz, hogy találkozzunk Magyarország felzárkózó településeinek olykor szürreális valóságával, mert legalább annyi veszélyt rejt magában, mint tükörbe nézni egy hosszú éjszaka utáni reggelen. Nem feltétlenül mindig azzal a képpel találjuk szemben magunkat, amelyet látni szeretnénk, de mégiscsak azok is Mi vagyunk.
A Szemben című fotótárlat az ország hátrányos helyzetű településeinek életébe enged betekintést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak objektívjén keresztül. Szubjektíven.
Majoros Árpád Csaba közel tíz éve járja a legszegényebb falvakat a Máltai Szeretetszolgálat fotóriportereként. Otthonosan mozog egy olyan világban, amely a többségi társadalom számára ismeretlen. Az eldugott falvak történeteit és az ottani sorsokat úgy örökíti meg, hogy a pillanatnak ő maga is részévé válik. A nehéz körülmények között élő emberek, családok, gyerekek életébe eddig nem látott szemszögből tekinthetünk be a kiállítás képein keresztül.
Majoros Árpád Csaba visszatérő vendége olyan otthonoknak is, amelyeknek környékére kevesen merészkednek, elzárt közösségek ”láthatatlan arcát” mutatja meg egészen közelről. Nem a fotótémákat, hanem a találkozásokat keresi, a képek nem céljai, csupán termései a falvakban tett látogatásainak.
Mátrai Roxána írásai tágítják ki a képekbe sűrített pillanatokat. A tárlat fontos részei az írott és hangzó történetek, amelyek a fotókon szereplő emberek életéről, örömeiről és nehézségeiről mesélnek időnként humorral, az író saját megélései szerint.
A felzárkózó települések távoli világa közvetlenül és a maga természetes valójában jelenik meg a képeken és a történetekben, mert az alkotók a társadalmi különbségek helyett a közös értékeket, örömöket keresik, és rendre meg is találják: itt a legnagyobb szegénységben is jut egy kávé a vendégnek, alvóhely az utazónak és ebéd annak, aki jó időben érkezik. A fotós szavai szerint, olyanok ezek a látogatások, mintha a vidéki nagymamához érkezne.
A kiállításon a társadalmi problémák egy nehezen emészthető témakörével találja magát szemben a látogató. Ennek a találkozásnak a hatása személyenként más és más felismerésekhez vezethet, a témával való kapcsolatok mögötti érzelmek, gondolatok, reakciók és kérdések sora végtelen. A Máltai Szeretetszolgálat válasza a társadalmi leszakadás kérdésére évtizedekkel ezelőtt megszületett. Ez a Jelenlét program, amelynek módszertanára épülve zajlik országosan a Felzárkózó települések program a hátrányos helyzetű falvak felemeléséért.
A Szemben című fotótárlat és album a Jelenlét megtartó és építő erejét sajátos mércével méri, a felzárkózás hosszú útján tett aprónak tűnő emberi értékeket, erőfeszítéseket teszi láthatóvá.

Fraktál Horizontok: Krulik Eszter tanítványai

Komolyzene

2024. május 31.,  péntek  18:00

Fraktál Horizontok / Mester és tanítványai koncertek:
A Váci Bartók-Pikéthy Konzi vonósai
(Krulik Eszter kamara tanszaka)

Műsor:

Friedrich Seitz: g-moll Koncert – 1. tétel
J. S. Bach: a-moll Koncert – 1.tétel
Jean-Baptiste Accolay: a-moll Koncert – 1. tétel
Felix Mendelssohn: e-moll Hegedűverseny – 1. tétel
Franz Lachner: A-dúr Szonatina – 1. tétel
F. SchubertKrulik E.: Arpeggione Szonáta – 1. tétel
A. VivaldiKrulik E.: Tavasz


Előadják:

Árki Blanka, Budai Tímea, Dobránszky Petra, Fazekas Flóra, Major Melinda, Rajnai Lili, Vajna Emília – hegedű
Fűke Gerda – cselló
Berkes Máté, Cserjésiné Kacsándi Katalin – nagybőgő
Zongorán közreműködik: Benyus Sándor
Felkészítő tanár: Dr. Krulik Eszter

 

A műsor egy része a Beliczay Gyula Nemzetközi Hegedű és Kamarazenei Versenyen lesz hallható egyaránt.

RÉKE-est – Andocs, egy barokk kori ásatás nyomában

műemlékvédelem

2024. április 25. csütörtök 18:00

Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete (RÉKE)-est – Szűz Mária andocsi temploma és kolostora

Előadók: Galamb Zsuzsanna művészettörténész és Fülöp András régész.

Andocs kegytemploma és hajdani ferences kolostora Külső-Somogy egyik legnevezetesebb műemléke, egyházi kultuszhelye.

A középkori eredetű templom Madonna-szobráról már a 17. század közepén megemlékeztek a jezsuita atyák, akik missziós tevékenységet indítottak az akkor még török hódoltság alá tartozó Somogyban. A 18. század elejétől a ferencesek vették át a rendházat, akik alatt Andocs komoly búcsújáró-hely lett. Kolostoruk és templomuk a 18. század közepén nyerte el mai formáját.

A kolostor történeti adatairól, az épületegyüttesben felvett értékleltár tanulságairól és építéstörténeti következtetéseiről a MÉM MDK Kutatás Osztályának két munkatársa tart beszámolót.
Fotó: F. Tóth Gábor.

Kreditpont: IGEN

Budapest Panoráma Fotóesszé – Molnár Zoltán tárlatvezetése

fotó

2024. április 13. szombat 17:00

Budapest Panoráma Fotóesszé – Molnár Zoltán tárlatvezetése

Molnár Zoltán fotográfus személyes, diavetítéssel egybekötött tárlatvezetése Janáky István teremben.

 

FUGA filmklub kéthetente keddenként – Szomjas György építészeti filmjei

építészet

2024. április 9. kedd 18:00

Új Ház – Építészeti filmsorozat Szomjas György Kossuth-díjas filmrendező emlékére kéthetente keddenként

Az est moderátora Csanády Pál építész, az Artifex Kiadó Kft. ügyvezetője, a Metszet folyóirat főszerkesztője.

Rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán, zene: Dresch Mihály.
A vetítés után Csanády Pál beszélget az építészekkel.
2017-ben a Nemzeti Kulturális Alap Építőművészeti Szakmai Kollégiuma arra az elhatározásra jutott, hogy napjaink építőművészetét jó lenne megfelelő módon a széles nagyközönséggel is megismertetni.
A filmsorozat elkészítésére Szomjas György Kossuth-díjas filmrendezőt kérték fel. Talán kevésbé ismert, hogy Szomjas György, mielőtt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendezői diplomát szerzett, négy évet tanult a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán és csupán egy év választotta el attól, hogy maga is építészmérnök legyen. Mindenesetre kapcsolata nem szakadt meg az építészettel.
„Filmsorozatunk arra vállalkozott, hogy az építészet külső-belső összefüggéseire és fontos értékeire mutasson rá filmes eszközökkel. Olyan kapcsolat megteremtését tűztük ki célul, amely az egyes épületek bemutatásán keresztül magát az építészetet hozza – reményeink szerint – megérthető közelségbe az érdeklődőkhöz.
Az épületek kiválasztásánál igyekeztünk szem előtt tartani a sokszínűséget. A történelmi korok fontos középületeinek rekonstrukcióitól kezdve, a kegyhelyeken-templomokon, az iskolákon, a sportlétesítményeken át a családi házakig, változatos és széles a skála.
Az elkészült sorozatban az építészszakma képviselői önmaguk hozzák közelebb a nézőkhöz a megvalósult épületeket, bemutatva a terveket a terveik által elkészült épületeken és hitvallásaikon keresztül. A film tisztelgés az építészek és munkájuk, egyben a magyarországi építészeti kultúra előtt.”
(Dénes Zoltán szinopszisa)
A sorozat első blokkjában nyolc film – filmenként három építész.
Kéthetente keddenként 18.00-tól:
Április 09. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 02.
Bodonyi Csaba – Mád – Royal Tokaji Borászat
Golda János, Thoma Ágnes – Szentendre – Családi ház
Bán Ferenc – Nyírbátor – Művelődési Központ
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán
A vetítés után Csanády Pál beszélget az építészekkel.
Bodonyi Csaba
Golda János
Bán Ferenc

Április 23. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 03.
Félix Zsolt, Fialovszky Tamás – Bodrogkeresztúr – Füleki Pincészet
ifj. Kistelegdi István – Paks – Energiaház
Balázs Mihály, Somogyi-Soma Katalin – Győr-Kismegyer – Isteni Irgalmasság Temploma
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

Május 07. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 04.
Kovács Péter – Debrecen – Műteremház
Dévényi Tamás – Sóskút – H ház
Getto Tamás – Villány – Rendezvényház
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

Május 21. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 05.
Bártfai-Szabó Gábor – Szentendre-Izbég – Energiatakarékos családi ház
Marián Balázs, Gereben Péter – Eger – Almagyar Borterasz
Jankovics Tibor – Badacsony – Szent István Király Kápolna
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

Június 04. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 06.
Engelmann Tamás – Nagytarcsa – Gyűrű ház
Nagy Csaba, Major Krisztina – Budapest – Budai Vigadó
Csontos Györgyi – Ózdi rekonstrukciók – Kultúrgyár
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

Június 18. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 07.
Krizsán András – Zánka – Gyógynövény Központ
Golda János, Madzin Attila – Budapest – Erzsébet téri Buszpályaudvar
Rudolf Mihály – Füzéri vár
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

Július 02. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 08.
Vasáros Zsolt – Rudabánya – Rudapithecus látványtár
Farkas Gábor, Boros Pál – Kecskemét – Városi Mozi rekonstrukció
Dévényi Sándor – Kékesd – Szent Mihály Arkangyal Templom
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

A filmsorozat elkészítése az NKA támogatásával valósult meg.

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/az-epitomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa-2/

A belépés díjtalan és regisztrálni sem kell.
Kreditpont: IGEN

A következő 50 év – Mese földről és vízről – 4. midissage a kiállítássorozathoz

építészet

2024. április 2. kedd 18:00

A következő 50 év – Plan B – A jövő emlékezete – Mese földről és vízről

2024. március 27-től április 7-ig Vargha Mihály terem

Kiállítók és prezentáció:
MOME StudioB
Baló Dániel, Bene Tamás DLA
beszélgetőpartner: Vincze László DLA
Az “A következő 50 év” a Budapesti Építész Kamara egyéves kiállítássorozata a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A sorozat 2024. február 14-én indul és december 22-én ér véget, kurátora: GUBAHÁMORI. Az egy év alatt kétheti váltásban húsz építészeti iroda mutatkozik be.
Kurátori koncepció:
Épületeink nagy részét 50 évre méretezzük. Ha ma elkezdünk tervezni egy épületet, városrészt vagy infrastruktúrát, felmerül a kérdés, hogy a szerkezet vajon ellenáll-e a talán még nem is érzékelhető természeti és társadalmi kihívásoknak. 2074-re lehet-e még mindig ugyanazzal az eszközkészlettel dolgozni, mint amellyel 1974-ben tették kollégáink?
“A következő 50 év” kiállítássorozat keretében olyan építészeti irodákat mutatunk be, amelyek foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az összeomló klíma, átalakuló társadalom és a fogyatkozó nyersanyag korában, tehát a következő 50 évben, hogyan alakul a szakmagyakorlás, milyen építészeti vagy urbanisztikai válaszok születnek.
Az első harmadév kiállítói:
01 – Építészet, társadalom- és természettudományok, 4 diploma
Fazakas Imola, Gunther Júlia, Laki Ábel, Suba-Faluvégi Szilárd
2024. február 14. – február 25.
midissage: február 20. 18:00
02 – Elegendő életterek
arkt + projectroom
2024. február 28. – március 10.
midissage: március 5. 18:00
03 – Józsefvárosi parkolás: Adatokból igazságos közterek
Józsefvárosi Önkormányzat
2024. március 13. – március 24.
midissage: március 19. 18:00
04 – Plan B, A jövő emlékezete – Mese földről és vízről
MOME studioB
2024. március 27. – április 7.
midissage: április 2. 18:00
05 – Tér + Tanulás
CAN Architects
2024. április 10. – április 21.
midissage: április 16. 18:00
06 – COMPO
Koczka Kristóf, Pokol Júlia, Tasnádi Gergely, Temesi Apol
2024. április 24. – május 5.
midissage: április 30. 18:00
07 – A használó felszabadítása
Partizan Architecture
2024. május 8. – május 19.
midissage: május 14. 18:00
A FUGA a Budapesti Építész Kamara tagságának szabad, élő, kiállító, találkozó és rendezvénytere.
A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
www.nka.hu
Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/az-epitomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/
Kreditpont: IGEN

A következő 50 év – Mese földről és vízről

építészet

2024. március 27. szerda

A következő 50 év – Plan B – A jövő emlékezete – Mese földről és vízről

2024. március 27-től április 7-ig Vargha Mihály terem

Kiállítók és prezentáció:
MOME StudioB
Baló Dániel, Bene Tamás DLA
beszélgetőpartner: Vincze László DLA
Az “A következő 50 év” a Budapesti Építész Kamara egyéves kiállítássorozata a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A sorozat 2024. február 14-én indul és december 22-én ér véget, kurátora: GUBAHÁMORI. Az egy év alatt kétheti váltásban húsz építészeti iroda mutatkozik be.
Kurátori koncepció:
Épületeink nagy részét 50 évre méretezzük. Ha ma elkezdünk tervezni egy épületet, városrészt vagy infrastruktúrát, felmerül a kérdés, hogy a szerkezet vajon ellenáll-e a talán még nem is érzékelhető természeti és társadalmi kihívásoknak. 2074-re lehet-e még mindig ugyanazzal az eszközkészlettel dolgozni, mint amellyel 1974-ben tették kollégáink?
“A következő 50 év” kiállítássorozat keretében olyan építészeti irodákat mutatunk be, amelyek foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az összeomló klíma, átalakuló társadalom és a fogyatkozó nyersanyag korában, tehát a következő 50 évben, hogyan alakul a szakmagyakorlás, milyen építészeti vagy urbanisztikai válaszok születnek.
Az első harmadév kiállítói:
01 – Építészet, társadalom- és természettudományok, 4 diploma
Fazakas Imola, Gunther Júlia, Laki Ábel, Suba-Faluvégi Szilárd
2024. február 14. – február 25.
midissage: február 20. 18:00
02 – Elegendő életterek
arkt + projectroom
2024. február 28. – március 10.
midissage: március 5. 18:00
03 – Józsefvárosi parkolás: Adatokból igazságos közterek
Józsefvárosi Önkormányzat
2024. március 13. – március 24.
midissage: március 19. 18:00
04 – Plan B, A jövő emlékezete – Mese földről és vízről
MOME studioB
2024. március 27. – április 7.
midissage: április 2. 18:00
05 – Tér + Tanulás
CAN Architects
2024. április 10. – április 21.
midissage: április 16. 18:00
06 – COMPO
Koczka Kristóf, Pokol Júlia, Tasnádi Gergely, Temesi Apol
2024. április 24. – május 5.
midissage: április 30. 18:00
07 – A használó felszabadítása
Partizan Architecture
2024. május 8. – május 19.
midissage: május 14. 18:00
A FUGA a Budapesti Építész Kamara tagságának szabad, élő, kiállító, találkozó és rendezvénytere.
A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
www.nka.hu
Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/az-epitomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/
Kreditpont: IGEN

Prämodern koncertek: Ars Subtilis

Komolyzene

2024. május 26.,  vasárnap  19:00

A XIV. század végének olasz és francia zeneszerzése

Műsor:

Francesco Landini: Amor in huom gentil – ballata
Solage: Calextone qui fut – ballade
Goscalch: En nul estat – ballade
Francesco Landini: Partesi con dolore – ballata
Anon.: En Albion – ballade
Jehan Suzoy: Pictagoras – ballade
Antonello da Caserta: Beauté parfaite – ballade
Johannes Vaillant: Par maintes foys – virelay
Francesco Landini: Amar sìgli alti – ballata
Matheus de Perusio: Helas avril – virelay

Előadják:

FlorEnsemble
Gavodi
Zoltán – ének
Bali János – furulya
Pétery Dóra – organetto
Razvaljajeva Anasztázia – hárfa
Davidovics Igor – lant

 

Támogatók:

    

Prämodern+ koncertek: Budapest Fagott Trió

Komolyzene

2024. április 24.,  szerda  19:00  (szombatról áthelyezve)

Zenetörténeti szemelvények három fagotton


Budapest Fagott Trió
TÜSKE
Aladár – fagott
BÁNFI
József – fagott
MOHAI Bálint – fagott
(Fotó: Nagy Bogi)

Műsor:

J. S. Bach: 3 szólamú invenciók  – válogatás
J. Haydn: 1. Londoni Trió (Hob IV:1)
W. A. Mozart: Divertimento No. 4 (Kv. 439b)
G. Rossini: Sevillai Borbély  – 3 ária  (Werner Gábor átirata)
Kodály Zoltán: Epigrammák No. 1, No. 6 (Oláh Dezső átirata)
Kedves Csanád: Fake Dance

 

A Budapest Fagott Triót Mohai Bálint hívta életre 2018-ban a Magyar Állami Operaház két fagottművészével, Bánfi Józseffel és Tüske Aladárral. A trió a fagott közel 4 oktávos hangterjedelmének köszönhetően könnyedén tud lényegében bármilyen más felállásra íródott művet hitelesen interpretálni. Ebből fakadóan több kortárs szerzőt megihlettek már megalapulásuk óta új művek megkomponálására vagy különleges átiratok készítésére (Kedves Csanád, Oláh Dezső, Werner Gábor stb…).

A koncerten egészen a Barokk zenétől napjaink magyar kortárs hangzásáig szeretne a trió egy átfogó képet alkotni, mely remélhetőleg egy mély zenei utazást nyújt majd a kedves hallgatóság számára.

 

A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

SZIMA – Építész kávéház: A modern holnapja

építészet

2024. április 16. kedd 18:00

SZIMA – Építész kávéház:
A modern holnapja – Gyakorlati receptek az 1945 utáni épített örökségünk megőrzésére

Beszélgetőtársak:
Balla Regina PhD építész, Baló Dániel építész, Major Zoltán és Müllner Péter építészek – Partizan Architecture és Wettstein Domonkos PhD építész, adjunktus.
A beszélgetést Kovács Dániel moderálja.

Egyre kiélezettebbek a viták modern építészeti örökségünk értékeit illetően, de keveset foglalkozunk az ezen a téren megvalósult jó példákkal. A beszélgetés keretében ilyeneket ismerhetünk meg elméleti és gyakorlati oldalról. Az örökség megóvásával kapcsolatos problémák mellett fontos, hogy megoldási lehetőségekről is beszéljünk, még ha azok nem is feltétlenül illenek a műemlékvédelemről alkotott hagyományos képünkbe.

Kreditpont: IGEN