Gear

FUGA filmklub kéthetente keddenként – Szomjas György építészeti filmjei

építészet

2024. április 23. kedd 18:00

Új Ház – Építészeti filmsorozat Szomjas György Kossuth-díjas filmrendező emlékére kéthetente keddenként

Az est moderátora Csanády Pál építész, az Artifex Kiadó Kft. ügyvezetője, a Metszet folyóirat főszerkesztője.

Rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán, zene: Dresch Mihály.
A vetítés után Csanády Pál beszélget az építészekkel.
2017-ben a Nemzeti Kulturális Alap Építőművészeti Szakmai Kollégiuma arra az elhatározásra jutott, hogy napjaink építőművészetét jó lenne megfelelő módon a széles nagyközönséggel is megismertetni.
A filmsorozat elkészítésére Szomjas György Kossuth-díjas filmrendezőt kérték fel. Talán kevésbé ismert, hogy Szomjas György, mielőtt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendezői diplomát szerzett, négy évet tanult a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán és csupán egy év választotta el attól, hogy maga is építészmérnök legyen. Mindenesetre kapcsolata nem szakadt meg az építészettel.
„Filmsorozatunk arra vállalkozott, hogy az építészet külső-belső összefüggéseire és fontos értékeire mutasson rá filmes eszközökkel. Olyan kapcsolat megteremtését tűztük ki célul, amely az egyes épületek bemutatásán keresztül magát az építészetet hozza – reményeink szerint – megérthető közelségbe az érdeklődőkhöz.
Az épületek kiválasztásánál igyekeztünk szem előtt tartani a sokszínűséget. A történelmi korok fontos középületeinek rekonstrukcióitól kezdve, a kegyhelyeken-templomokon, az iskolákon, a sportlétesítményeken át a családi házakig, változatos és széles a skála.
Az elkészült sorozatban az építészszakma képviselői önmaguk hozzák közelebb a nézőkhöz a megvalósult épületeket, bemutatva a terveket a terveik által elkészült épületeken és hitvallásaikon keresztül. A film tisztelgés az építészek és munkájuk, egyben a magyarországi építészeti kultúra előtt.”
(Dénes Zoltán szinopszisa)
A sorozat első blokkjában nyolc film – filmenként három építész.
Kéthetente keddenként 18.00-tól:
.

Április 23. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 03.
Félix Zsolt, Fialovszky Tamás – Bodrogkeresztúr – Füleki Pincészet
ifj. Kistelegdi István – Paks – Energiaház
Balázs Mihály, Somogyi-Soma Katalin – Győr-Kismegyer – Isteni Irgalmasság Temploma
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

  Félix Zsolt és Fialovszky Tamás

  ifj. Kistelegdi István

  Balázs Mihály

Május 07. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 04.
Kovács Péter – Debrecen – Műteremház
Dévényi Tamás – Sóskút – H ház
Getto Tamás – Villány – Rendezvényház
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

Május 21. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 05.
Bártfai-Szabó Gábor – Szentendre-Izbég – Energiatakarékos családi ház
Marián Balázs, Gereben Péter – Eger – Almagyar Borterasz
Jankovics Tibor – Badacsony – Szent István Király Kápolna
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

Június 04. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 06.
Engelmann Tamás – Nagytarcsa – Gyűrű ház
Nagy Csaba, Major Krisztina – Budapest – Budai Vigadó
Csontos Györgyi – Ózdi rekonstrukciók – Kultúrgyár
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

Június 18. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 07.
Krizsán András – Zánka – Gyógynövény Központ
Golda János, Madzin Attila – Budapest – Erzsébet téri Buszpályaudvar
Rudolf Mihály – Füzéri vár
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

Július 02. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 08.
Vasáros Zsolt – Rudabánya – Rudapithecus látványtár
Farkas Gábor, Boros Pál – Kecskemét – Városi Mozi rekonstrukció
Dévényi Sándor – Kékesd – Szent Mihály Arkangyal Templom
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

A filmsorozat elkészítése az NKA támogatásával valósult meg.
A belépés díjtalan és regisztrálni sem kell.
Kreditpont: IGEN

A BÉK könyvbemutatója – „Pas de Trois”

építészet

2024. április 17. szerda 18:00

A Budapesti Építész Kamara bemutatja „Pas De Trois” című háromkötetes könyvsorozatát

Bemutató és kerekasztal-beszélgetés a könyv szerzőivel:
Dr. Kiss Gyula és Járomi Irén építészekkel és az egyetemek megjelentjeivel.
Az est moderátora Rozmann Viktor.

A könyvek a 2020-ban egyetemi építészképzésüket kezdő, a „COVID”-időszakban induló, jellemzően on-line oktatásra kényszerült évfolyamok első négy szemeszterében született hallgatói terveket mutatják be.
A Budapesti Építész Kamara a budapesti építész képzőhelyek oktatását kívánja támogatni az érintett hallgatóságnak egy-egy méltó bemutatkozási lehetőséget biztosítva ezen könyvekkel.
Kreditpont: IGEN

A következő 50 év – Tér+Tanulás – 5. midissage a kiállítássorozathoz

építészet

2024. április 16. kedd 18:00

A következő 50 év – Tér+Tanulás

2024. április 10-től április 21-ig Vargha Mihály terem

Kiállítók és prezentáció: CAN Architects.
Beszélgetőpartner: Tóth Tamás Május, neveléskutató, nevelésfilozófus.
A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
www.nka.hu
Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/az-epitomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/
Kreditpont: IGEN

A következő 50 év – Tér+Tanulás

építészet

2024. április 10. szerda

A következő 50 év – Tér+Tanulás

2024. április 10-től április 21-ig Vargha Mihály terem

Kiállítók és prezentáció: CAN Architects.
Az “A következő 50 év” a Budapesti Építész Kamara egyéves kiállítássorozata a FUGA – Budapesti Építészeti Központban. A sorozat 2024. február 14-én indul és december 22-én ér véget, kurátora: GUBAHÁMORI. Az egy év alatt kétheti váltásban húsz építészeti praxis mutatkozik be.
Kurátori koncepció:
Épületeink nagy részét 50 évre méretezzük. Ha ma elkezdünk tervezni egy épületet, városrészt vagy infrastruktúrát, felmerül a kérdés, hogy a szerkezet vajon ellenáll-e a talán még nem is érzékelhető természeti és társadalmi kihívásoknak. 2074-ra lehet-e még mindig ugyanazzal az eszközkészlettel dolgozni, mint amivel 1974-ban tették kollégáink?
“A következő 50 év” kiállítássorozat keretében olyan építészeti praxisokat mutatunk be, amelyek foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az összeomló klíma, átalakuló társadalom és a fogyatkozó nyersanyag korában, tehát a következő 50 évben, hogyan alakul a szakmagyakorlás, milyen építészeti vagy urbanisztikai válaszok születnek.
Az első harmadév kiállítói:
01 – Építészet, társadalom- és természettudományok, 4 diploma
Fazakas Imola, Gunther Júlia, Laki Ábel, Suba-Faluvégi Szilárd
2024. február 14. – február 25.
midissage: február 20. 18:00
02 – Elegendő életterek
arkt + projectroom
2024. február 28. – március 10.
midissage: március 5. 18:00
03 – Józsefvárosi parkolás: Adatokból igazságos közterek
Józsefvárosi Önkormányzat
2024. március 13. – március 24.
midissage: március 19. 18:00
04 – Plan B, A jövő emlékezete – Mese földről és vízről
MOME studioB
2024. március 27. – április 7.
midissage: április 2. 18:00
05 – Tér + Tanulás
CAN Architects
2024. április 10. – április 21.
midissage: április 16. 18:00
06 – COMPO
Koczka Kristóf, Pokol Júlia, Tasnádi Gergely, Temesi Apol
2024. április 24. – május 5.
midissage: április 30. 18:00
07 – A használó felszabadítása
Partizan Architecture
2024. május 8. – május 19.
midissage: május 14. 18:00
A FUGA a Budapesti Építész Kamara tagságának szabad, élő, kiállító, találkozó és rendezvénytere.
A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
www.nka.hu
Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/az-epitomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/
Kreditpont: IGEN

Prämodern koncertek: Variart Trio, Szőcs Henrik, Tarjányi Krisztina

Komolyzene

2024. május 5.,  vasárnap  18:00

Fény és árnyék

 

Műsor:

Gustav Mahler: a-moll Zongoranégyes

César Franck: A-dúr Szonáta (gordonka átirat)

Jean Cras: Vonóstrió

valamint Tarjányi Krisztina próza válogatásai

 

Fény és árnyék – nem létezhet egyik sem a másik nélkül. Nincs ez másképp a zenében sem: a bennük rejlő gondolatok, hangulatok folyamatos változása teszi igazán élővé, lélegzővé.
Ezen gondoltatok alapján születe meg a Variart Trio és művész barátaik, Szőcs Henrik és Tarjányi Kriszina koncertje, akik műsorukkal a fény-árnyék kettősségét szeretnék érzékeltetni zenéken és irodalmi műveken keresztül. Cesar Franck, Gustav Mahler és Jean Cras műveit egy-egy prózai alkotással kötik össze, pont úgy, ahogyan az életben is a fény árnyékot vet, majd a következő pillanatban már egészen másképp látszik. (Variart Trio)

 

 

Növényvakság – növénylátás 12.

tudomány - növények

2024. április 27. szombat 16:00

Növényvakság – növénylátás 12.
A realizált élet

A sorozat szerkesztője: Zsolnai Balázs okleveles kertészmérnök, növényorvos.

Vendégek:
dr. Tkacsik Márta, elméleti matematikus,
Weiner Sennyey Tibor József Attila-díjas író, költő, műfordító, szerkesztő, utazó
Moderátor: Nemes László filozófus.
.
Hogyan függnek össze egymással a Tápláló Élelem, az Élőlénytársaink, az Életképességünk és az Életörömünk? Miért félünk a mikróbáktól való fenyegetettségtől, amikor sokkal nagyobb veszély számunkra az életünk szinte minden részének a kiszervezése? Mi (lesz) az ember igazi kiszolgáltatottsága? Miért gondoljuk, hogy a technokrata, racionális megközelítés mindenható? Megértjük-e és elfogadjuk-e végre az ember a valós helyét a világban? Van-e még módunk arra, hogy újra kapcsolódjunk a Természethez?
Egy férfi és egy nő beszélgetése mindezekről…
A férfi, Weiner Sennyey Tibor, József Attila-díjas, fiatal író, költő, műfordító, szerkesztő, utazó, aki 15 kiadott verses, novellás és esszékötet után pár éve gyakorló méhésszé is lett. Frissen megjelent könyve a Méhészet Művészete, amelyben sokféleképpen mesél arról, hogy mennyi mindent tanulhatunk mi, emberek a méhektől egyéni és társadalmi szinten is…
A nő, dr. Tkacsik Márta, elméleti matematikus, aki több mint tíz éve hagyta ott a hálózatok és a virtuális világ (szerinte túlságosan is sikeres) építését. Az elejétől fogva másképp gazdálkodik, időközben nevet is kapott ez a fajta mezőgazdálkodás: regeneratív. Fokozatosan építi, mélyíti a mikrokozmoszát, a Patikakertet, a lehető legnagyobb fajtagazdagságra törekedve. Állandóan tanul és tanít.
Két eltérő életút, meglepően sok közös elemmel. Érdekes családi hátterek. Furcsa váltásokkal tarkított, mégis mintha az elejétől fogva egyetlen határozott irányba mutató, tettekben gazdag életutak. Mindketten erősen kötődnek Hamvas Bélához. Tibor filológus-tudósként, sokéves kutatási munkával a háta mögött, Márta pedig mindig megnyugvást találó olvasóként, értelmezőként, „realizálóként”…
„A gondolat csak akkor érvényes, ha azt tettben beváltották, a tett csak akkor, ha azt az értelem rendjében megalapozták.” (Hamvas Béla)

Az előadás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/nem-muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok/az-ismeretterjesztes-es-kornyezetkultura-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/

 

Kreditpont: IGEN

A FotóFalu univerzuma – az első 15 év

fotó

2024. április 20. szombat 17:00

A FotóFalu univerzuma – az első 15 év – kiállításmegnyitó és könyvbemutató

2024. április 20-tól május 12-ig Zalotay Elemér terem

A kiállítás kurátora és a könyv szerkesztője: Csizek Gabriella.

A FotóFalu egy megvalósult álom, amelynek megálmodója Telek Balázs fotóművész. Balázs örökségével felesége, Halász Gabi odaadóan bánik, és évről évre a nehézségeket legyőzve csodát tesz, hogy éljen és fennmaradjon ez a közösség, amelynek eszmei alapját együtt hozták létre.
A FotóFalu a 2007-ben megalakult ArtBázison folyó műhelymunka szerves folytatása – egy hely, ahol megnyílik a fotográfia univerzumának kapuja, és élménnyé lesz a kíváncsiságra, művészi kreativitásra és gondolatiságra épülő fénnyel írott képalkotás.
Az egyhetes, nyaranta megrendezésre kerülő táborok során 8-10 kis létszámú kurzus indul a fotográfia különböző ágazatait feldolgozó tematikákban.
Az archaikus fotográfiai technikáktól kezdve a klasszikus analóg eljárásokon át a digitális fotózásig, vagy akár a filmkészítésig lehetőség nyílik nem csak a kémiai folyamatok vagy technikai háttér bemutatására, hanem egyúttal a fotográfia filozófiájának és elméleti összetevőinek a megismerésére is.
A kurzusokat meghívott művészek – szakmájuk elismert mesterei – vezetik, akik a tanítványokat a közös útkeresésen és párbeszéden alapuló képzések során folyamatosan támogatják az egyedi munkák létrehozásában. Ők azok, akik a kezdetektől fogva hihetetlen tudásukkal és tapasztalatukkal segítik és inspirálják a résztvevőket, és akik nélkül nem lehetne a FotóFalu egy folytonosan megújuló, kreatív energiákkal teli hely.
Az elmúlt 15 év 143 napján közel 70 művésztanár és előadó segítette az eddig a táborokban megfordult több mint 600 résztvevő alkotó tevékenységét.
A kiállításon és a hozzá tartozó albumban a mesterek és tanítványaik munkáiból úgy válogattunk, hogy megismerhetővé váljon ez a 15 éve organikusan épülő közösség, amelynek tagjai szabadon, kedvvel és örömmel hozzák létre fénnyel írt képeiket.
A FotóFaluban korosztálytól függetlenül rendszeresen visszatérők és újoncok, művészek és amatőrök, mesterek és tanítványok osztoznak az egész nap tartó alkotás izgalmán és örömén, esténként szabadegyetemi előadásokkal, vetítésekkel és éjszakába nyúló beszélgetésekkel zárva egy-egy napot.
A FotóFalu párhuzamos univerzuma az intenzív nyári együttlétet követően sem szűnik meg – az ott megélt szeretetteljes egymásra figyelés, a kreatív energiák megosztása, megsokszorozódása. Az inspiráló együttműködések eredményeként év közben is alkotóközösségek és nem egyszer életre szóló emberi kapcsolatok formájában él tovább a fotográfiának ez a csodálatos közössége.
Balázs, ezt szeretted volna, ugye?!
Projekt gondozója: Halász Gabi.
Projekasszisztens: Kiss Marianna.
A kiállítást és a könyv létrejöttét támogatta: Nemzeti Kulturális Alap.
A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának része.
A kiállítás és esemény megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
www.nka.hu
Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/a-kepzomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/

Stádium 28 Kör – Autonómia

ismeretterjesztés

2024. április 18. csütörtök 17:00

Stádium 28 Kör – Autonómia

Előadók:
Baranyi Krisztina polgármester,
Lázár Domokos jogász, szociológus, Eötvös Károly Közpolitikai Intézet,
Vicsek Ferenc újságíró, médiakutató,
Víg Dávid jogász, Amnesty International Magyarország, igazgató.

Moderátor: Bozóki András professzor, politikatudomány, CEU.

Az intézményi és civil autonómiatörekvések ellensúlyozhatják az Orbán-kurzus uralmi célját. A szakértőkkel megbeszéljük az önkormányzati, akadémiai és igazságügyi autonómia visszaépítésének és fenntarthatóságának lehetőségét, kritériumait és eszközeit. Mit tegyünk?

Pszeudo faktum – Szabó Henrietta festőművész kiállítása

képzőművészet

2024. április 17. szerda 18:00

Pszeudo faktum – Szabó Henrietta festőművész kiállítása

2024. április 17-től május 5-ig Janáky István terem

Megnyitja: Somhegyi Zoltán művészettörténész.

A sodrás lendülete
Szabó Henrietta az elmúlt három évben készült új sorozatában egyrészt folytatja a korábbi munkáiról ismert témák vizsgálatát: tájak, helyszínek, élmények és látványok feldolgozását, másrészt egy új megközelítésben és technika alapján sajátos lendületet és sodrást ad ezeknek. A sodrást ráadásul kétféleképpen is érthetjük: utal a tényleges technikára, az összesodort papírra, mint az egységes méretű, 20 x 20 cm-es kollázsok alapelemére. Ugyanakkor a képekben, kis méretük ellenére, magával ragadó, sodró erőt érzünk. Nehéz ellenállni, hogy belemerüljünk a művek alapos szemléletébe, hogy kövessük a papírsodronyok által kialakuló erővonalakat, amelyek egy különleges hangulatú és letisztult képi világba varázsolnak el.
(Somhegyi Zoltán,művészettörténész)
A kiállítás és esemény megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
www.nka.hu
Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/a-kepzomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa

Magyar Könyvtervezés 2023 – kiállítás

könyvbemutató

2024. április 11. csütörtök 18:00

Magyar Könyvtervezés 2023 – kiállításmegnyitó, díjátadó, katalógusbemutató

2024. április 11-től 28-ig Breuer Marcell terem

Szeretettel várunk mindenkit a Magyar Könyvtervezés 2023 kiállítás megnyitóján. Az eseményen bemutatjuk az idei kategóriagyőzteseket és a katalógust is.

We look forward to seeing you at the opening of the Hungarian Book Design 2023 exhibition. We’ll reveal this year’s category winners and you can get your hands on the catalog too. Save the date!