Gear

RÉKE est – Anyaghasználat a dualizmus kori építészetben

műemlékvédelem

2023. szeptember 27. szerda 18:00

Anyaghasználat a dualizmus kori építészetben –a kőszegi Jézus Szíve-templom cementdíszei és díszműbádog-elemei

Előadó: Pintér Bálint művészettörténész

A lipcsei születésű Ludwig Schöne rendkívül impozáns, de jórészt még feltáratlan életművet hagyott hátra. Szakrális alkotásai közül – a tetőzet tagoltságában, a szobrászati elemek és a bádogdíszek változatosságában – kiemelkedik az 1892 és 1894 között felépült kőszegi Jézus Szíve plébániatemplom. Az épület Schöne – nyolcszög alapú gúlasisakos középtoronnyal ellátott, mintás palatetővel és mázas cserepekkel fedett – gótizáló templomtípusába tartozik, amelyet főként előregyártott, illetve sorozatban előállított elemekkel díszített.

A jelenleg zajló felújítási, rekonstrukciós munkálatok révén bepillantást nyerhetünk a korabeli építési gyakorlatba, a díszműbádogelemek és a homlokzatot díszítő cementáruk készítéstechnológiájába. Megismerhetjük a 19. századi üzemek működését, a különféle eszközöket és katalógusokat, továbbá információt nyerhetünk a kisebb feladatok elvégzésével megbízott vidéki kismesterek, például a kőszegi Petán Mátyás bádogosmester műhelytitkairól.

A fennmaradt levéltári anyagok, illetve a díszítőelemek alapján bemutatásra kerülnek azok a – Schöne általa kedvelt, de gyakran az építészettörténeti kutatások perifériáján elhelyezkedő – cégek, mint például a Julius Oherr & Wilhelm Stepnitz szobrász- és cementüzem, a Pittel & Brausewetter betonárugyár, valamint Heinrich Lefnär fém- és bádoggyára, amelyek termékei hozzájárultak a dualizmus kori épületek historizáló megjelenéséhez. (Pintér Bálint)

Kőszeg

Ady és Adél

színház

2023. szeptember 23. szombat 17:00

Ady és Adél – „lázálmok” az életünkből

Léda monodrámája egy felvonásban

Léda szerepében: Tatár Rózsa

Zenei közjáték: Tarnai Nóra zongoraművész

 

DKZF II: Musiciens Libres kamaraest

Komolyzene

2023. október 5., csütörtök  19:00

Dunakanyar Kortárs Zenei Fesztivál – második évad

A Musiciens Libres koncertje


Műsor:

Hollós Máté: Pasztel trió
Kutrik Bence: Introverted Confessions
Madarász Iván: In memoriam…
Tóth Péter: Őszi szonáta
Vajda János: Szonáta szóló hegedűre
Fekete Gyula: Pyramus és Thisbe
Bánkövi Gyula: A Duna, az álomfolyó
Páll Ragnar Pálsson: Notre Dame


Közreműködnek:

Musiciens Libres:
Környei Miklós – gitár
Bábel Klára – hárfa
Pregun Tamás – zongora
Drahos Rebeka – fuvola
Szűcs Péter – klarinét
Mohai Bálint – fagott
Osztrosits Éva – hegedű

moderátor – Molnár Szabolcs

„A fesztivállal azt a célt szeretnénk elérni, hogy a kortárs zene megítélése minél inkább pozitív legyen ne csak a fővárosban, hanem az úgymond dunakanyari agglomerációs környezetben is.” (Kutrik Bence)


Támogatók:

FAKULT egyesület (Fiatalok a kultúráért), Artisjus, Dunabogdányi Művelődési Ház

       

 

Magyar szerzők, keleti inspirációk 2.0 – kortárs kamaraművek (fuvolára)

Komolyzene

2023. október 15., vasárnap  18:00

Klimászné Varga Zsófia kortárs kamarazenei estje

Műsor:

Rózsa Pál: Képzelt utazás Bali szigetére op.687 (ősbemutató)
Nagy Ákos: Solietude
Tihanyi László: Távoli hegyek éneke
Nagy Ákos: Fátyolos rezdülés / 4, 5
Gallai Attila: Meditációk V.
Ittzés Gergely: Hat koan


Közreműködnek:

Klimászné Varga Zsófia – fuvola
Aradiné Agárdi Eszter – cselló
Baksai Réka – hegedű
Bábinszki Gergely – zongora
Bán Annamária – fuvola, basszusfuvola
Fábián Tímea – fuvola, altfuvola
Ilyés Dalma – fuvola, altfuvola
Kovács Zsolt – ütőhangszerek
Laczkó-Pető Balázs – marimba, ütőhangszerek
Pálfi Csaba – klarinét

 

Klimászné Varga Zsófia 2019-ben álmodta meg a Magyar szerzők, keleti inspirációk szóló fuvolára koncertet, melyet a pandémia miatt végül 2021-ben online formában tudott megrendezni a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban. A koncert jelenleg is elérhető a YouTube-on.
A mostani koncert ennek a második felvonása, a fuvolás kamaraművek bemutatása.
A koncert küldetése a minél többféle hangzás és szerzői elképzelés bemutatása – minél több nemzet bemutatásával együtt.

Támogató:

 

Fotó: ODPictures

 

 

A „Négykezes kotta” kiállítás tematikus tárlatvezetése

képzőművészet

2023. szeptember 22. péntek 17:00

Birgit Köblitz és Vereczkey Szilvia közös kiállításának tematikus tárlatvezetése

Az „Objektek és a fény dinamikája” témájához a művészek felkérték Formanek Zsuzsát, aki megosztja velünk a gondolatait.

Formanek Zsuzsa az ipar- és képzőművészet határán többféle anyaggal és műfajjal kísérletező alkotó.
40 éves szakmai életének első időszakát Brazíliában töltötte kiállító művészként.
A Budai Rajziskola alapító tagja és aktív szervezője 1992 óta.
A Vizuális Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A funkcionális, egyedi tárgykészítés után a konceptuális installáció területe került érdeklődésének fókuszába.

Pannonhalma Campus- kiállítás

építészet

2023. szeptember 8. péntek 18:00

Pannonhalma CAMPUS – kiállítás

2023. szeptember 8-tól október 1-jéig – Lucien és Rodolf Hervé terem

Köszöntőt mond: Kovács Tamás (Pannonhalma CAMPUS)
Megnyitja: Körösvölgyi Zoltán PhD művészettörténész, művészetteoretikus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa
Az idei Pannonhalma Campus keretében a Pannonhalma és Térsége Fejlesztéséért Alapítvány méhkaptár-tároló és apiterápiás építmény tervezésére írt ki pályázatot építész-, illetve művészképzésben részt vevő diákok számára. A Bee friends címmel meghirdetett pályázatra debreceni, kolozsvári és pécsi diákok jelentkeztek, s a benyújtott pályaművek közül a szakmai zsűri az utóbbi csapat tervét választotta ki megvalósításra. A méhkaptár-tároló és apiterápiás ház – amely a kaptár gyógyhatású levegője és a méhzümmögés biorezgései révén terápiás célokra is használható – az egyik helyi méhész, Farkas Zoltán által felajánlott területen épült meg.

A kiállítás nem csak az idei, hanem az elmúlt évek eredményeit is bemutatja.
Kreditpont: IGEN

Asztromuzsika: Szécsi Lőrinc szerzői estje

Komolyzene

2023. október 7., szombat  18:00

Asztromuzsika: Szécsi Lőrinc szerzői estje

„Ethos”

Műsor:

I. Egy útmenti forrásra
II. Ἕνωσις I *
III. Antik táncok
IV. Νόμος (fuvola)
V.  Νόμος (brácsa)
VI. Antik dalok
VII. Szapphó töredék *

*ősbemutató


Előadják:

NAGY Bernadett – ének
SZ. TÓTH Ágnes – fuvola
KRULIK Eszter – brácsa
LACHEGYI Róza – hegedű
ANDOR Krisztián, KÉRGES Barnabás – zongora

házigazda – EGRESSY G. Tamás

 

„…azt kell gondolni,

hogy a zene az élet szem-

pontjából való igen nagy haszna miatt

szoros összefüggésben van a filozófiával,

a vele való foglalkozás pedig meg-

barátkoztat a legtöbb erénnyel, vagyis inkább

valamennyivel… „

Philodémos, A zenéről

A koncerten felhangzó művekben az antikvitás tükrén keresztül az emberi lét éthoszát kerestem/keresem. A hangok nem önmagukra utalnak, nem önmagukban értelmezendőek – bár remélem, hogy mint zeneművek is megállják a helyüket –, hanem a szerző lelki alkatát, magatartását, a világhoz és az igazsághoz való viszonyát jelenítik meg. Azonban a szerző sem jelölt, csak a jelölő. Ő is tovább mutat, valami nagyobbra, valami fontosabbra: az abszolútumra. A hangok tehát csak a jelzőoszlopok, melyek az élethosszig tartó út mellett, mint lábjegyzetek állnak, amely út valójában a helyes emberi élet szakadatlan keresését jelenti.  (Szécsi Lőrinc)

 

Jegyár: 3.000 Ft

 

 

Prämodern koncertek: Licsák Attila zongoraestje

Komolyzene

2023. október 1., vasárnap  18:00

Prämodern koncertek

LICSÁK Attila zongoraestje

„(H)ősbemutatók”

Műsor:

Domenico SCARLATTI:  fisz-moll Szonáta K. 67
                                              f-moll Szonáta K. 466
                                              Bé-dúr Szonáta K. 442
                                              d-moll Szonáta K. 141

ISMERETLEN szerző (1419): Verbum caro factum est (Az Ige testé lett) – magyarországi bemutató

Loyset COMPÈRE (ca.1410-1518): 2 darab (cím nélkül) – magyarországi bemutató

Francisco de PEÑALOSA (ca. 1470-1528):  Kyrie Eleison (Uram irgalmazz)  – magyarországi bemutató
                                                                              Christe Eleison (Krisztus irgalmazz)  – magyarországi bemutató
                                                                              Kyrie Eleison (Uram irgalmazz)  – magyarországi bemutató

Alfonso FERRABOSCO (ca. 1575-1628):  A fancy (Szeszély)

John BLOW (1649-1708): 4. C-dúr Szvit – B változat  – magyarországi bemutató

Johann Sebastian BACH:  a-moll Angol Szvit  BWV 807

Gyukics Péter fotóművész kiállítása

fotó

2023. szeptember 14. csütörtök 18:00

„Ég és föld találkozása a korszerű templomépítészetben 5.” Gyukics Péter kiállítása

2023. szeptember 14-től október 1-jéig – Vargha Mihály terem

A kiállítás anyaga válogatás az 1945 után épített több száz templom közül száztízről készült fotókból, az Ars Sacra Fesztivál alkalmából.
A finisszázson Gyukics Péter tart tárlatvezetést.
A fényképezést az NKA és az MMA szakmai program keretében támogatta.

A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

www.nka.hu

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/a-fotomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/

Asztromuzsika: Zámbó Jonatán

Komolyzene

 2023. szeptember 17. vasárnap  18:00

    Asztromuzsika:  Zámbó Jonatán
                     – vokális művek –


Lökösházi Mária – ének
Hotzi Panni – zongora

Műsor:

Zámbó Jonatán: Második kantáta (János pap országa)*

Zámbó Jonatán: Harmadik kantáta (A nap születése)*

Zámbó Jonatán: Ode to the West Wind*

*ősbemutató

 

„A költők a világ el nem ismert törvényhozói” – írja Percy Bysshe Shelley 1821-ben, A költészet védelmében című (befejezetlenül maradt) esszéjében. Gondolata szerint a társadalmi és politikai kérdéseket nem lehet szétválasztani a költői gondolkodástól, azonban a nyelv többértelműsége miatt, ezzel hatalmas felelősség is jár.
A koncert műsorát a (nem csak politikai és társadalmi) változás témájának szenteltem, ami a három műben háromféleképpen jelenik meg: először a változás lehetőségének tagadása, majd kérdésessége, végül biztossága jelenti a darabok közötti (laza) kapcsolatot, valamint a háromféle megközelítés a művek zenei nyelvezetében is tetten érhető. (Zámbó Jonatán)

 

Támogató: