Gear

FUGA filmklub kéthetente keddenként_12 – Szomjas György építészeti filmjei

építészet

2024. október 22. kedd 18:00

Új Ház – Építészeti filmsorozat Szomjas György Kossuth-díjas filmrendező emlékére kéthetente keddenként

Az est moderátora Csanády Pál építész, az Artifex Kiadó Kft. ügyvezetője, a Metszet folyóirat főszerkesztője.

„Az elkészült sorozatban az építészszakma képviselői önmaguk hozzák közelebb a nézőkhöz a megvalósult épületeket, bemutatva a terveket a terveik által elkészült épületeken és hitvallásaikon keresztül. A film tisztelgés az építészek és munkájuk, egyben a magyarországi építészeti kultúra előtt.”
(Dénes Zoltán szinopszisa)

Október 22. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 12.
Major György – Budapest, Rákoskert – Szent XXIII. János kápolna
Jánosi János – Budapest – Lovag utcai 72 lakásos társasház
Mányi István – Budapest – Szépművészeti Múzeum rekonstrukció
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

A vetítés után Csanády Pál építész, főszerkesztő beszélget az építészekkel.

  Major György

  Jánosi János

  Mányi István

November 5. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 13.
Magyar Géza – Salgótarján – Városközpont Fóruma
Kuli László – Budajenő – Általános Iskola tornaterme és öltözőépülete
†Marosi Miklós – Budatest XIII. kerület – Klapka Központ Dombház
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

November 19. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 14.
Lenzsér Péter – Budatest XII. kerület – Hegyvidéki Kulturális Szalon
Kravár Ágnes – Budapest, Csillaghegy – Makovecz Imre Bölcsőde
Györffy Zoltán – Debrecen-Józsa – Szent György római katolikus templom
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

December 3. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 15.
Turi Attila – Budakeszi – 16 tantermes Általános Iskola
†Makovecz Imre, Csernyus Lőrinc – Budatest XII. kerület – Makovecz Imre saját háza
Tima Zoltán – Budatest XIII. kerület – White House
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

December 17. kedd 18:00
ÚJ HÁZ 16.
Vesmás Péter – Hódmezővásárhely – Tornyai János Múzeum rekonstrukció
Ferencz István – Miskolc – Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Templom
Fernezelyi Gergely– Budatest XII. kerület – Melinda úti családi ház
rendező: Szomjas György, operatőr: Dénes Zoltán

 

Az esemény az NKA támogatásával valósult meg.

www.nka.hu

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/az-epitomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa-2/

Kreditpont: IGEN

JENEY Mozi

Komolyzene

2024. október 26.,  szombat  18:00

JENEY Zoltán filmjei és filmzenéi

 

Az öt éve, 2019 október 27-én elhunyt zeneszerző mozgóképes munkásságáról
DARGAY Marcell zeneszerző,
FAZEKAS Eszter filmtörténész,
GELENCSÉR Gábor filmesztéta és
M TÓTH Éva animációs filmrendező beszélgetnek, a FUGA-ban.

 

Vetítendő filmek és filmrészletek:

JANCSÓ Miklós: Így jöttem (1965)
HUSZÁRIK Zoltán: Capriccio (1969)
HUSZÁRIK Zoltán: Szindbád (1971)
HUSZÁRIK Zoltán: Tisztelet az öregasszonyoknak (két verzió) (1972)
MACSKÁSSY Kati: Gombnyomásra (1973)
JENEY Zoltán: Round (1975)
MAURER Dóra – JENEY Zoltán: Kalah (1980)
GYÖNGYÖSSY Imre – KABAY Barna: Jób lázadása (1983)
M TÓTH Éva: Zenit (2010)
M TÓTH Éva: Vox Animae (2012)

 

Az ingyenesen látogatható program támogatói:

Magyar Nemzeti Filmintézet / Filmarchívum, Magyar Rajzfilm KFT

 

 

Csaba László 100

építészet

2024. november 6. szerda 14:30-18:00

Csaba László 100 – Építészeti megemlékezés

Köszöntőt mond Asbót Kristóf (FUGA) és Nagy Csaba építész.

Építészeti megemlékezést szervezünk Csaba László munkásságáról. Az esemény célja, hogy a kétszeres Ybl Miklós-díjas és Kotsis Iván-érmes építész munkásságát az elmúlt évek kutatásai tükrében elevenítsük fel, különös tekintettel az újra reflektorfénybe került Cserépváraljai templommal és felújításával, a Hollóházi templommal és a közelmúltban megjelent Fortepan-fényképsorozattal kapcsolatban. Építesz mivoltán túl nem utolsósorban megidézzük Csaba László emberi oldalát is egy koccintás keretében.

Szeretettel várjuk az érdeklődő fiatalokat éppúgy, mint a még személyes élményeket felelevenítő idősebbeket is!

Kérjünk, hogy egy e-maillel regisztráljon (küldjön egy jelzést az e_katus@yahoo.com címre), hogy tudjuk hány szelet tortával készüljünk :).

Szakmai előadások:
– Kovács Dániel: Csaba László építészete egy hat éve tartó kutatás tükrében
– Vukoszávlyev Zorán – Kovács Dániel: A cserépváraljai templom térben és időben – egy monográfia elé
– Partizan Architecture: A Cserépváraljai templomhelyreállítás – „ahol az építészt tetten érték”

Személyesebb hangvételű előadások:
– Csaba László: A cserépváraljai Somogyi József által készített „Corpus” születése, sorsa és feltámadása
– Csaba László – Eplényi  Anna – Eplényi Kata – Csaba Zita : Csaba László: az építész otthon mint édesapa, nagypapa, valamint:  A „templomok mint gyermekeim” – Csaba Eszter előadása a 90 éves jubileumra (lányai: Eplényi Anna és Kata tolmácsolásában)
– Tamási Miklós: Mit, hogyan látott Csaba László lencséje – hogyan szelektál a Fortepan?
– Zsuppán András: Táguló horizont: egy Kádár-kori magyar építész fényképes kalandozásai Nyugaton
– Nagy Zsolt: A Balatonakarattyai nyaraló egykor és most – az építészet élő hagyatéka

A program félidejében koccintás, pogácsa, Nagypapa kedvence mogyorótorta, közben Fortepan-képvetítés, kötetlen visszaemlékezés – ahol bárki elmondhat élményt, történetet…

Kreditpont: IGEN

Kék pirája – kiállítás

képzőművészet

2024. október 9. szerda 18:00

Kiss Zoltán festményei – Kék pirája

2024. október 9-től november 3-ig Breuer Marcell terem

Kurátor Pálffy György építész.
A kiállítást Schneller János művészettörténész nyitja meg.

Az informel művészet érdekel. Ösztönös típus lévén ebből nem engedek. Egy bizonyos „minimumon” szándékozom dolgozni és nem lemondani semmilyen problémáról, ami ezen a minimumon jelentkezik – lehetőleg nem próbálom megoldani azokat, mivel integráns részei ennek a munkának (talán a lényege, talán az egzisztálásnak).Tudatos választásról van szó: léteznek elfogadható kivezető utak a folyamatos morális krízisből, legyen az akár a kreativitás, akár az intellektualizmus, de mindezek fölött van számomra maga a küzdelem. Alkotói felfogásomat az egyéni kifejezésmód – expresszív, non figurativitás jellemzi. Jól kitapintható az olasz nagy mesterek: Afró, Vedova, illetve tanáraim művészeti hatása: Benedetti, Spoldi, Di Jorio.

   

A képalkotásomban az informel formák rajzossága elegyedik a használt színek szimbolikájával. Munkáimon a káosz kimerevített képeit látjuk annak fontos csomópontjaival, ahová a mozgások beérkeznek és kicserélik egymás között az energiáikat.

Prämodern+ koncertek: Gracia Steinemann és Amador Buda Fuentes Manzor

Komolyzene

2024. november 24.,  vasárnap  18:00

Természeti Jelenetek


Gracia STEINEMANN – zongora / piano
Amador BUDA – zongora, ütő / piano, percussion


Műsor:

Robert SCHUMANN (1810-1856): Papillons Op. 2
Robert SCHUMANN: Waldszenen Op. 82

Amador BUDA: Divergence*

Amador BUDA (1991-): Be(e) Music*

Karol SZYMANOWSKI (1882-1937): 3. Szonáta Op. 36

*ősbemutató

 

A Steinemann-Fuentes duó ebben a koncertben olyan klasszikus zenei darabokat mutat be, amelyek kapcsolatban állnak a természettel és az emberi lélekkel. A Be(e) Music című műben a zeneszerző, Amador Buda, a méhek munkájuk és egymással való kommunikálásuk során kiadott zenei hangokat dolgozta fel.
„Célunk, hogy felhívjuk a közönség figyelmét természetünk inspiráló szépségére, a méhekre, ökoszisztémánk fenntartóira, és a jelenlegi klímaválságra.” (Amador Buda)

 

 

 

Jégbe zárt fájdalom – Bánkövi Gyula és Kutrik Bence szerzői estje

Komolyzene

2024. november 10.,  vasárnap  18:00


Közreműködnek: 

 

Műsor:

BÁNKÖVI Gyula: Jégbe zárt fájdalom
KUTRIK Bence: Limerickek
BÁNKÖVI Gyula: A meghajlott jég fénye
KUTRIK Bence: Crossing V
BÁNKÖVI Gyula: Délaissement
KUTRIK Bence: Introverted confessions
BÁNKÖVI Gyula: Megtört szárnyú madarak
KUTRIK Bence: Crossing IV
BÁNKÖVI Gyula: Hidrofónia

 

„Az estet – eltekintve néhány oldott pillanattól – az elmúlás feletti bánat, fájdalom foglalja egybe Hiszen nem csak a címek jelzik az élet komor fényeit, hanem a darabok zeneisége is. A cím egyébként – mely az esten felhangzó első darabé is – ismerős azoknak, akik olvasták Karel Schultz könyvét Michelangelo Buonarottiról, hiszen ennek címe: Kőbe zárt fájdalom. Ezen felül az est vezérfonala a víz is, mely különböző színekben, halmazállapotban jelenik meg. S ami még összekapcsolja a kompozíciókat – és a szerzőket is – hogy számos közülük szinte ugyanazon a helyen született, Dunabogdányban, ahol mindkét zeneszerző alkot, ahol „műhelyeik” légvonalban mindössze néhány 10 méterre találhatók. Az esten jelen lesz a két alkotó is, akik maguk avatják be az érdeklődőket a darabok keletkezéstörténetébe.” (Bánkövi Gyula)

Támogató:

 

Dobos Emő festményei

képzőművészet

2024. október 25. péntek 18:00

Arthur és Franz útjai – Dobos Emő festményei

2024. október 25-től november 10-ig Janáky István terem

A kiállítást Szily László újságíró nyitja meg.

Könyvbemutató – Weiler Árpád / Építésznek lenni

építészet

2024. október 21. hétfő 17:00

Könyvbemutató – Götz Eszter: Weiler Árpád / Építésznek lenni

A könyvet írta: Götz Eszter
Képszerkesztés-design: Stachowski Sebastian
Lektor: Sz. Koncz István
Kiadó: TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Szakkönyvkiadó Üzletága. Lévai-Kanyó Judit
2024.

„Ez a könyv egy ember és a tér találkozásáról szól. Beavat egy kiváló építész – és emellett, de nem utolsósorban formatervező, műemléki szakértő, oktató – munkamódszerébe, élettörténetébe, munkásságába és az építészetről, a formaalkotásról, a környezetről vallott nézeteibe, gondolataiba. A következő oldalakon az olvasó egy olyan emberrel kerül közeli kapcsolatba, aki egészen fiatal kora óta házakról, városokról, környezetről gondolkodik, ezeket rajzolja, építi, figyeli, dokumentálja, őrzi – és mindenekelőtt rajongva tiszteli. Weiler tudja, hogy minden háznak személyisége van. Amikor egy épületet tervez, azt az adott helyszín topográfiája, hangulata, múltja, kulturális hagyománya és jelen béli élete szerint alakítja. Nem vízionál, hanem figyel, odaadón és felelősen. Nem „házat álmodik”, hanem egy-egy művével a világ egy kis szeletét igyekszik hiteles és előremutató módon alakítani. Amikor nem tervez, akkor Pécs vagy éppen Budapest múltjával, gazdag örökségével foglalkozik: művészettörténeti tanulmányokkal, városi sétákkal, szakértői véleményekkel igyekszik megragadni egy-egy hely lényegét, atmoszféráját, a múlt és a jelen közötti eleven kapcsolatot. De minden pillanatát az építészet, és általánosabb értelemben a környezet kérdései töltik ki.
Az interjú műfaja valahol az intimitás határán áll: arra hívja fel a kérdezett személyt, hogy azonnali válaszokat adjon, ne formálja meg a mondatait, ne öntse a gondolatokat míves keretbe – mondja ki, amit abban a pillanatban gondol. Ez a nagyfokú személyesség szinte az intimitás határát súrolja, hiszen a gondolatok születését rögzíti. Ezért döntöttem úgy, hogy a beszélgetések megmaradnak abban a közvetlen, tegeződő formában, ahogyan elhangzottak. Remélem, ezáltal az olvasó is közeli viszonyba tud kerülni azzal az építésszel, aki így megosztja vele a legbelsőbb élményeit. Kezdődjön hát az utazás, amelyhez az útravalót maga Weiler Árpád adja nekünk: „Az igazi építészet, sőt az építészet ott kezdődik és ott ér véget, ahol az ember nem felhasználója a hajléknak, hanem a hajlék azonos az emberrel. Minden mecenatúra hajlított, minden kor elvárt és minden megrendelő befolyásolt. Az alkotó építész volt mégis az, aki döntött. Nyitott volt az ismeretlenre és bátor volt megkísérteni a bizonytalant.”
Götz Eszter
Kreditpont: IGEN

Vági János: Hanghordozó

könyvbemutató

2024. október 17. csütörtök 19:00

Könyvbemutató és videóinstalláció – Vági János: Hanghordozó

A szerzővel Sipos Balázs és Tóth Ramóna Mirtill beszélget.

Vági János szövegei minden bizonyosságot mellőzve komplexek, mondatai széttartanak, karakterei és a saját szerzői arca is homályos és megfejtetlen. Erre mondják: kísérleti. Kísértetiesen az. Olvassuk a Hanghordozót és útvesztőbe kerülünk. Ez volna hát a nyelv útvesztője? Egy regény, amely mesterien szemmel tart minket, miközben ünnepli, de el is törli a figyelem lehetőségét, próbára hív, de nem leckéztet. Hat fejezeten át követhetjük a Hanghordozó emberen túli szólamait, csak sose feledjük: itt minden rögzítésre kerül. Annyi bizonyos, hogy Vági János tud és akar figyelni, mi pedig tartozunk magunknak azzal, hogy figyeljünk rá.
Vági János (1978): építész, író. Első regénye (Hanghordozó) 2024-ben jelent meg a Kalligram gondozásában. Írásaival eddig folyóiratokban találkozhatott az olvasó (Alföld, Apokrif, Bárka, Irodalmi Szemle, Kalligram, Műút, Prae, Tempevölgy).
A helyszínen bevezető áron megvásárolható Vági János első regénye!

CLEARTEX Tervezői Nap

építészet

2024. október 17. csütörtök 8:30

CLEARTEX Tervezői Nap – Szennyfogók és melegburkolatok tervezési és telepítési mesterfogásai

A „Szennyfogók és melegburkolatok tervezési és telepítési mesterfogásai” címmel megszervezett eseményen az építésztervezők naprakész információkat kaphatnak a legújabb trendekről és technológiákról. A rendezvény középpontjában idén a fenntarthatóság, a funkcionalitás és a design áll, fókuszálva az épületek szennyfogó és melegburkolati megoldásaira.
A Tervezői Nap résztvevői megismerhetik a Cleartex Kft. saját fejlesztésű, standard és moduláris alumíniumsínes szennyfogó rendszereinek tervezési és kivitelezési sajátosságait, valamint a különböző épülettípusok – például irodaházak, középületek, oktatási intézmények és szállodák – melegburkolat-tervezésének specialitásait.
Az esemény során kiemelt figyelmet kapnak a legújabb ESG jogszabályi változások, a BIM-alapú szennyfogó tervezés lépései és az ESD burkolatok tervezési szempontjai is.
A program egyik fénypontja a 2024-es Alutrend ® szennyfogó rendszer újdonságainak bemutatása lesz, amely innovatív és hatékony megoldásokat biztosít az épületbejáratok tervezéséhez.
A szakmai rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Részletes információk és regisztráció a következő linken érhetők el:
Kreditpont: IGEN