Gear

Prämodern koncertek: Sinka Andrea, Varga Mária, Birtalan Zsolt

Komolyzene

2024. január 14.,  vasárnap  18:00

Fraktál Horizont – Mester, tanítvány, kamarapartner


Sinka Andrea – zongora                Varga Mária – hegedű          Birtalan Zsolt – zongora

Műsor:

Ludwig van Beethoven: F-dúr (Tavaszi) Szonáta  Op. 24. No. 5.

Félix Mendelssohn: g-moll Zongoraverseny  Op. 25. (2 zongorás átirat)

 

Beethoven F-dúr szonátáját tavaszi szonátaként is szokták említeni. Ezt a jelzőt nem a szerző adta, az idők során ragadt rá, mint egyfajta asszociáció. Örömteli, virágzó első tétel, lírai második, a harmadik egy rövid triós Scherzo, ami sokak szerint Haydn könnyedségére és tréfás hangulatára utal. Az utolsó tétel mindezeket összegzi, kalandos harmóniákkal, dallamszerű motívumokkal és áttekinthető formával.

Mendelssohn mind formailag, mind harmóniai értelemben valamelyest a klasszikus formát tartja szem előtt a zongoraverseny komponálása során. Bár Mendelssohn azt mondta a versenyműről: “Néhány nap alatt írtam, és szinte hanyagul”, a versenymű rendkívül népszerű volt Clara Schumann és Liszt Ferenc erőfeszítéseinek köszönhetően.

 

A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Parti Nagy Daleset

Komolyzene

2023. december 17.,  vasárnap  18:00

70. születésnapján muzsikus barátai köszöntik PARTI NAGY Lajost

Műsoron:

CSALOG Gábor, FEKETE Gyula, HORVÁTH Balázs, KOVÁCS Márton és PRESSER Gábor szerzeményei

Fellépnek:

BÍRÓ Kriszta, FALUSI Mariann, RAJK Judit, OSZTROSITS Éva, CSALOG Gábor, KÉRINGER László, KOVÁCS Márton, LUKÁCS Miklós, MÓSER Ádám, PRESSER Gábor, SZŰCS Péter

Műveiből felolvas: PARTI NAGY Lajos

Jegyek korlátozott számban kaphatók, elővételben, a FUGÁban.

Stádium 28 Kör – Háború és béke

politikatudomány

2023. december 11. hétfő 14:00

Stádium 28 Kör – Háború és béke

Három építészóriás cseh szomszédunkból

építészet

2023. december 15. péntek 17:00

Három professzor – Koula, Karfír, Piffl – Modern építészet a kor tükrében

2023. december 15-től 2024. február 18-ig Vargha Mihály terem

Megnyitóbeszédet mond: Hadik András művészettörténész.

Három építészóriás északi szomszédunkból.

Jan Koula

A modernizmus válaszai a kor kihívásaira.

Vladimír Karfík

A három építész élete, munkássága, tervei és megvalósult épületei. Tablók és makettek.

Alfréd Piffl
A kiállítás szervezői és kurátorai / Exhibition authors and curators
Jana Pohaničová, Nina Bartošová, Matúš Dulla

A FUGA karácsonyi szakmai meglepetése.

A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

www.nka.hu

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/az-epitomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/

Kreditpont: IGEN

Kvintett kooperáció – Reflexiók a Metaxu kiállítás témájára

zene

2023. december 15. péntek 18:00

Kvintett kooperáció – Reflexiók a Metaxu kiállítás témájára

Öt kortárs zeneszerző – Baráth Bálint, Bolcsó Bálint, Dóra Attila, Gryllus Samu és Szigetvári Andrea – öt új darabja hangzik el ezen az ősbemutatón.
A zeneművek a kiállításra, a Metaxu témájára való reflexióikból születtek. A résztvevők régóta ismerik egymás egyedi, többnyire elektronikus hangszereit. Erre a tudásra alapozva hozzák létre a gyakran szabad elemeket is bátran használó kvintett-kooperáción alapuló kollektív műveiket.
Az estről hangfelvétel készül.

μεταξύ metaxu – Kalmár János szobrai

képzőművészet

2023. december 13. szerda 18:00

μεταξύ metaxu – a bennem lévő hiány – Kalmár János szobrai

2023. december 13-tól 2024. január 21-ig Janáky István és Zalotay Elemér termek

Kiállításmegnyitó – amikor is a Blitz Galéria részéről Kováts Lajos beszélget Kalmár János szobrászművésszel, Dóra Attila zeneszerző hanginstallációjában.

Bacsó Bélának
„Van valami a bölcsesség és az ostobaság között. A helyes véleményalkotás, amely anélkül is helyes, hogy meg tudnánk indokolni. Nem tudod-e, hogy ez se nem tudás – mert hogy is volna tudás az, amit nem tudunk megindokolni? – de nem is tudatlanság, mert hogy is volna tudatlanság az, ami eltalálja a valóságot? Ilyesmi tehát a helyes véleményalkotás, középen az okosság és a tudatlanság között.” „A bölcsesség szerelmesei a bölcsek és tudatlanok között helyezkednek el.”
(metaxy phroneseos kai amathias)
Platón, Lakoma 202a
„Előjelek, sejtelmek figyelmeztetések úgy járják át szervezetünket éjjel-nappal, mint a hullámverés. (…) A kezdődő nap minden reggel, mint frissen vasalt ing fekszik ágyunkon; a tiszta jóslatnak ez a mindennél finomabb, mindennél sűrűbb szövete úgy áll rajtunk, mintha ránk öntötték volna. A következő huszonnégy óra szerencséje azon múlik, hogy ébredéskor magunkra tudjuk-e ölteni.”
Walter Benjamin: Egyirányú utca
Minden megfogalmazás tökéletlen, ahogy ez is, hiszen tükör által homályosan látunk.
Látogatóként élek ebben a testben, azért, hogy tanuljak ég és föld között, szakadatlan mozgásban, változásban, e köztes térben, végesben és végtelenben, ahol kölcsönösen áthatva egymást egyidejűleg minden mindenhez kapcsolódik. Ez a metaxu.
Amit látok nem a létező. Parmenides a ‘Természetről’ szóló írásában írja: ami megszületett vagy meg fog születni nem létezik. A születés és halál nem a valóság, mert minden egy, összetartozik, és állandó kapcsolatban van a létezővel. Klee azt írja, hogy a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz, ahol a folyamat eleje és vége ismeretlen.
Nem vagyunk egyedül, viszonylatokban élünk, ahol megragadni csak egy adott pillanatot lehet, magát a folyamatosan változó életet nem, Merleau-Ponty szerint csak egymás pillantásán keresztül igazolódhatunk, mások előtt válhatunk csak igazzá. Viszonyulás nélkül, önmagunkban, nem létezhetünk.
Minden itt és most történik, múlik. Átmeneti, közbeeső állapot ez, mely nyitva marad minden irányban: megtörtént múlt és a következő megnyilvánulatlan lépés, jövő közé eső szakasz – rész, távolság.
Megélni a pillanatot a lélek természetének ismerete alapján érdemes. Ez vezet önmagunk megismeréséhez, tudáshoz, bölcsességhez. Felfelé és befelé is, egyidőben.
Lelki történések esztétikai jelenségként való szemléltetése ellentmondásnak tűnik. Agamben mégis úgy magyarázza Taste című munkájában, hogy a véleményalkotás egy olyan másfajta tudás, mely az igazság láthatatlansága (tudás) és a láthatatlan igazsága (szépség) között születik.
‘Az esztétikai tapasztalat is az önmegértés egyik módja… a művészet tapasztalatában valódi tapasztalat működik, mely azt, aki végzi, megváltoztatja’ idézi Bacsó Gadamert, ezzel igazolva a művészet tökéletes szerepét, lelki utunkat a tudás felé, majd így folytatja: ‘amennyiben az ember megérti önnön létét, és azt, hogy hányadán áll önmagával, akkor a mű kikényszerítette válasz megteremtheti azt a folytonosságot, hogy megértse, mi is ő és miként van, éppen az esztétikai tapasztalat hatására és annak eredményeképp.
Amiben élünk, itt és most, – folytatja – ‘ami úgy tűnik van, nem más, mint ami a lélek mozgását a látható felé és azon túl elragadja, azaz a görög metaxu értelmében, ebbe a köztes mezőbe kivetett az ember.’

A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

www.nka.hu

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/a-kepzomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/

Jövő? Iskola? Múlt? Jelen? – kiállítás

képzőművészet

2023. december 14. csütörtök 19:00

Jövő? Iskola? Múlt? Jelen? – Fotók, képek, kollázsok, plusz és mínusz.

2023. december 14-től 2024. január 28-ig Lucien és Rodolf Hervé terem

Három középiskola diákjai újrarendezik és elképzelik a jövőt.

Fotós tréner, projektvezető, kurátor: Csoszó Gabriella (FreeDoc Archívum; Kontakt Fotóművészeti Kurzusok)
Werkfotó, drámás foglalkozások: Takács Gábor (Káva Kulturális Műhely)
„Az oktatási rendszerünkben a múlt lett a jelen, de vajon ilyen marad a jövő, vagy végre változtatunk?”
Ezt a kérdést azok a középiskolás diákok írták fel az üres lapra, akiket alkotni, együtt gondolkodni, fotózni, kollázsolni hívtunk. Hogy az iskoláik múltjából kiindulva képeket és emlékeket gyűjtve fotózzuk és elemezzük a jelent, aztán alkotó elemeire bontva a képeket, újrarendezzük és elképzeljük a jövőt.

Három középiskola diákjaival alkottunk együtt:
A Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézménye 9.B osztálya, a
Budapest VIII. kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium 10.a osztályának média tagozatos tanulói és a Karinthy Frigyes Gimnázium 10. évfolyamának a/b/e osztályaiból több diák voltak a résztvevők.
Láthattok fotókat a múltból, sok-sok szabadon készített képet a jelenről, majd pontosan annyi évet utaztunk előre a jövőbe a fotókollázsokon, mint ahány éve alapították az iskolákat. Plusz és mínusz.
A kiállítás nemcsak megtekinthető, de folytatható is, alapja a további közös alkotásnak, gondolkodásnak a múltunkról, tervezésnek a jövő Budapestjéről. Reményeink szerint módszertani segítséget és oktatási inspirációt ad a pedagógusoknak is.
A folyamat kulcsa a fotográfia, de a cél az, hogy a képek közös elemzésén keresztül feltáruljanak a résztvevők gondolatai, teret kapjon társadalmi problémaérzékenység.
A valóság érzékelésétől, megragadásától és elemzésétől a diákok által elképzelt és átalakított Budapest városkép, és abban az iskola jövőképe felé mozdulunk el.
Plusz és mínusz.
A programsorozat a Pro Cultura Urbis Közalapítvány támogatásával valósult meg a Budapest 150 emlékév tiszteletére.
Külön köszönet Eszesné Bulyovszki Anitának, Kotek Marcsinak, Váradi Emesének, a diákokat segítő tanároknak.

A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

www.nka.hu

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok-palyazati-felhivasok/a-fotomuveszet-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/

Növényvakság – növénylátás 8.

tudomány - növények

2023. december 9. szombat 16:00

Növényvakság – növénylátás 8.
A növények iránti empátia létezik?

A mesterséges intelligencia ezt mondja erről:
A növények iránti empátia gyakran magában foglalja az ökoszisztémában betöltött szerepük felismerését, szükségleteik megértését és a fenntartható gyakorlatok előmozdítását. Míg a növényeknek nincsenek érzelmeik, az irántuk való empátia a környezettudatosságban és a természettel való harmonikus együttélés vágyában gyökerezik. Az összes élő szervezet és azok összekapcsolódása tiszteletben tartásának tágabb etikáját tükrözi.
De vajon mit gondol erről Molnos Zselyke biológus, pszichológus, az Ökopszichológiai Intézet vezetője, az ELTE Doktori Iskola Ember-Környezet Tranzakció programjának hallgatója és Szűcs Kinga, az Evangélikus Hittudományi Egyetem, Vallás- és Társadalomtudomány Tanszékének tanszékvezetője, aki doktori disszertációját Növényi etika és teológia témakörben írta? Az erről szóló könyv bemutatóján Lányi András a következőket mondta: „Végre van egy könyv magyarul, amely megpróbálja az élővilág egészét, a növényi létezést is belefoglalni abba az erkölcsi univerzumba, amelybe tegnapelőtt még kizárólag az embernek volt bejárása”.
A beszélgetés moderátora ezúttal is Nemes László filozófus lesz.

 

Az előadás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Link: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/archivum/palyazati-felhivasok/nem-muveszeti-fotematikaju-allando-kollegiumok/az-ismeretterjesztes-es-kornyezetkultura-kollegiuma-nyilt-palyazati-felhivasa/

Kreditpont: IGEN

Kiállítás és aukció az Oltalom Karitatív Egyesület javára

képzőművészet

2023. december 6. szerda 17:00

Kiállítás és aukció az Oltalom Karitatív Egyesület javára

Kortárs művészek és magángyűjtők felajánlásaiból rendezünk kiállítást és
jótékonysági aukciót.

Az árverés házigazdája: Gaskó Balázs.
Közreműködik: Gerendás Péter zeneszerző, előadóművész.

A képek – fotográfiák, festmények, illetve porcelán- és üvegritkaságok megvásárlásával az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség oktatási és szociális intézményeinek fennmaradását támogatják. Köszönettel fogadjuk minden művész, galéria és magángyűjtő olyan alkotását, amelyet szívesen bocsátana aukcióra a legkiszolgáltatottabbak megsegítésére.
A műveket az Oltalom Karitatív Egyesület portáján lehet leadni november 30-ig: 1086 Budapest, Dankó u. 11.
Az aukció időpontja: 2023. december 6. 17:00 – 19:00
Helyszíne: FUGA:: Budapesti Építészeti Központ – V. Petőfi Sándor utca 5.
Az aukción megvásárolható alkotásokból rendezett kiállítás 2023. december 4-én és 5-én 14:00-18:00 óra között tekinthető meg a FUGÁ-ban.
Az árverés folyamatosan bővülő online katalógusa itt érhető el:
https://oltalom.hu/egyutt-kepesek-vagyunk-we-art-ready…/
Kapcsolat és további információ:
Takács Zoltán takacs.zoltan@textormedia.hu; +3630 6367307; facebook: Takács Zoltán Photography;
Vajay Zsófia vajay.zsofia@gmail.com; +3630 8434672

Nők az építészetben 8. – Magyari Éva és Somogyi-Soma Katalin – utolsó film!

építészet

2023. december 5. kedd 18:00

Nők az építészetben – filmsorozat keddenként

Magyari Éva és Somogyi-Soma Katalin

Csontos Györgyi és Szabó Mihály sorozata a „NŐK AZ ÉPÍTÉSZETBEN” a hazai mozgókép-készítés kiemelkedő sorozata és nekünk építészeknek különösen fontos.
Az alkotók régebbi – és a televíziók által is legalább egyszeri műsorsugárzással megtisztelt – sorozatai (Csontos Györgyi-Csontos János: A tizenkét kőmíves, Csontos János-Szabó Mihály: Építészkorzó” és „Írókorzó”. ) jól ismertek, nem csak szakmai körökben.
A már évek óta elkészült és nemzetközi szinten is mércét adó „Nők az építészetben” sorozat egyelőre nem találta meg a sugárzó televízióját. Ezért úgy döntöttünk, hogy a FUGA „fugabudapest” youtube-csatornáján biztosítunk helyet ezeknek a filmeknek.
De tartozunk építésznő kollégáinknak és a filmek alkotóinak is annyival, hogy egy-egy – kicsit ünneppé is tett – bemutatóval tiszteljük meg az alkotókat.
Ezzel a FUGA valaha volt nagy sikerű filmvetítés-sorozatát is újra élesztjük.
Tehát ezentúl a következő hetekben keddenként este 6-kor a FUGA Breuer Marcell termében „FUGA VIDEO ARCHIVUM” filmklub lesz szeretett nő-építészeinkkel.
Ezen alkalommal Magyari Éva és Somogyi-Soma Katalin lesz a vendégünk, és a róluk készült két filmet nézhetik meg vendégeink.
Beszélgetőtársuk Böröndy Júlia.
8 x két-két filmbemutató
hetente keddenként 18.00-tól a FUGÁ-ban:
2023. 10. 17. 18.00. Csomay Zsófia – Detre Villő
2023. 10. 24. 18.00. Jahoda Maja – Thoma Emőke
2023. 10. 31. 18.00. Járomi Irén – Z. Halmágyi Judit
2023. 11. 07. 18.00. Kravár Ágnes – Tanos Márta
2023. 11. 14. 18.00. Csavarga Rózsa – Fónagy Dóra
2023. 11. 21. 18.00. Csillag Katalin – Kaló Emese
2023. 11. 28. 18.00. Demeter Nóra – Pelényi Margit
2023. 12. 05. 18.00. Magyari Éva – Somogyi-Soma Katalin
Kreditpont: IGEN