Gear

Szerettem a munkám!

fotó, építészet

avagy a műemléki fényképezés utóbbi 40 éve Barka Gábor fényképész munkásságán keresztül

2021. július 9. péntek 17:00

kurátor: Fehérvári Zoltán

a kiállítást megnyitja Prakfalvi Endre művészettörténész

megtekinthető: 2021 08 06

Kozelka Tivadarnak van egy eddig publikálatlan, 1929-ben 13×18 cm-es negatívokra készült panoráma képsorozata, ami a Mátyás-templom tornyából készült, amikor az felújítás miatt fel volt állványozva.  2009-ben, a templom újbóli felállványozásakor Fehérvári Zoltán építészettörténész Barka Gábor fényképésszel digitális formában megismételte ezt a körpanoráma-felvételt, alapvetően azzal a céllal, hogy a város változásait bemutassák. A digitális újrafotózás a technológiák közötti különbség miatt egyúttal fotótörténetileg is érdekes. Az akkor tervezett kiállítás végül anyagi okokból elmaradt. Barka Gábor 2021-ben elhunyt, ezért időszerűnek gondoljuk a kiállítási projekt újragondolását, kitekintve az utóbbi 40 év műemléki fotózására, Barka Gábor életművének jelentős szeletére, a Parlament épületétől a Drechsler-palotán át a Párizsi udvarig, vagy a Ferihegyi I. termináltól az Erzsébet téri buszpályaudvaron át az Iparterv székházig.

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

 

Kozelka Tivadar, forrás: MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum

 

Ember Mária-díj 2020/2021

díjátadó

2021. július 1. csütörtök 15:30

Díjátadó ünnepség

A Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány programja

 

Díjazottak 2020:

Kriza Borbála szociológus, laudálja Vajda Júlia szociológus

Závada Pál író, laudálja Beer Miklós ny. püspök

 

Díjazottak 2021

Benedek István Gábor író, laudálja Rónai Tamás történész

Sebő Gábor civil aktivista, laudálja Kardos Yvette jogász

 

 

Softer Parts

fotóművészet

2021. július 2 – július 19.

Fotóalapú kortárs művek az Arcana Gyűjteményből

A Budapest FotóFesztivál keretében

Bíró Eszter, Csáky Marianne, Ember Sári, Eperjesi Ágnes, Gőbölyös Luca, Sally Anne Kelly, Eva Koťátková, Köves Éva, Marjai Judit, Molnár Ágnes Éva, Szilágyi Lenke, Jana Želibská művei

A megnyitó alkalmából Ébli Gábor esztéta Major Judit műgyűjtővel beszélget.
A beszélgetés felvétele megtekinthető a FUGA YouTube csatornáján:

Az értelmiségi házaspár által létrehozott Arcana Gyűjtemény 2019-ben mutatkozott be a nyilvánosság előtt a Budapest Galériában rendezett kiállítással, amely klasszikusoktól, mint Moholy-Nagy László vagy Martin Munkácsi, a kortársakig, mint Gerhes Gábor és Drégely Imre, ívelt. 2020-ban a Budapest Fotófesztivál részeként Szilágyi Lenke művei kerültek kiállításra a kollekcióból a MÉSz-ben. Mindkét tárlathoz kétnyelvű online katalógus készült. A mostani, harmadik válogatás női alkotókra fókuszál. Vajon Ember Sári játékosan komoly Családfája vagy Eperjesi Ágnes líraian strukturált Lágy konstruktivizmusa mennyiben és milyen női szemléletet takar? A bővülő nemzetközi szerzeményekből Jana Želibská műve a konceptuális, minimalista vonulatot, míg Eva Koťátková kollázsa a narratív szimbolikusságot képviseli.

Arcana Gyűjtemény katalógusok:

Múzeumok Éjszakája 2021 / Tárlatvezetés

tárlatvezetés

2021. június 26. szombat 20.30

Fekete Dénes képzőművész kurátori tárlatvezetése az Egzisztencia, magunkon kívül – 25 éves a pécsi Művészeti Kar című kiállításon

A programon Múzeumok Éjszakája karszalaggal lehet részt venni.

https://muzej.hu/

 

CentriFUGA produkció / ONLINE

komolyzene

2021. június 27. vasárnap 18.00

ONLINE PROGRAM: a koncertet élőben közvetítjük a YouTube csatornánkon, ahol a későbbiekben is vissza lehet nézni.

Perc

 

Vajda Gergely: Drop Shadow*
Kedves Csanád: After Heaven*
Horváth Balázs: „Rhapsody” no.1*
Varga Judit:…mindörökre*
Balogh Máté: Si King-dalok
Tornyai Péter: Altató*
Futó Balázs: Codetta*
Horváth Balázs: „Rhapsody” no.2*

*ősbemutató

Előadják:

Nevelő János – ütőhangszerek
Láposi Dániel – ütőhangszerek
Molnár Anna – ének
Pétery Dóra – orgona
Szitás Tamás – szaxofon
Matuska Flóra – cselló

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

 

Vendégségben a FUGA-ban / ONLINE

komolyzene

2021. június 20. vasárnap 18.00

A Tercina együttes lemezbemutató koncertje

Kállay Katalin – furulyák

Vitárius Piroska – barokk hegedű

Győri István – lant, barokk gitár

Műsor

Marco Uccellini: Sonata decima ottava
barokk hegedű, furulyák, lant

Maurizio Cazzati: Sonata quarta “La Calcagnina”
barokk hegedű, furulyák, lant

Dario Castello: Sonata quarta
barokk hegedű, furulyák, lant

Tarquinio Merula: Canzona “La Pighetta”
barokk hegedű, furulyák, barokk gitár

Johann Rosenmüller: Sonata Prima á 2
barokk hegedű, furulyák, lant

Dietrich Buxtehude: Ciacona
barokk hegedű, furulyák, lant

Georg Philipp Telemann: Sonata
-Affettuoso
-Vivace
-Garve
-Menuet
barokk hegedű, furulyák, lant

Henry Purcell: Sonata – Chaconne
barokk hegedű, furulyák, lant

John Blow: Ground
barokk hegedű, furulyák, lant

Mertz József Gáspár: Magyarhoni virágok
barokk hegedű, furulyák, romantikus gitár

Lavotta János: Nota Insurrectionalis Hungarica
– A szegény szerencséjét várja
– Panaszkodás
– A vargák
– Vigasztalás a kortsmában
barokk hegedű, furulyák, romantikus gitár

 

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

Provokált tradíciók / ONLINE

komolyzene

2021. június 13. vasárnap 18.00

Sonus Cordis Kvartett kortárs vonósnégyes estje.
Koncertünket Varga Ferenc emlékének ajánljuk

művészeti vezető: Krulik Eszter

Krulik Eszter – hegedű

Lachegyi Róza – hegedű

Szűcs Boglárka – brácsa

Mády-Szabó Eszter – cselló

 

 

 

 

fotó: Krulix

 

Műsor:

Samer Aleid: Vonósnégyes, 2. tétel
Frank Tamás: 2 tétel vonósnégyesre / 1.
Faragó Dániel: Clausa (4. tétel)
Szentpáli Roland: Delusion fragments / 1. (A Sonus Cordis Kvartettnek ajánlva)
Virág Anna Virág: 21.3 (hommage a M. K.)
Dror Binder: Vonósnégyes 2. tétel
Csernovszky Márk: Al Babbone / 2. Krasnodar

ONLINE PROGRAM: a koncertet élőben közvetítjük a YouTube csatornánkon, ahol a későbbiekben is vissza lehet nézni.

https://www.youtube.com/user/fugabudapest/videos

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

Múzeumok Éjszakája 2021 / koncert

2021. június 26. szombat 

Múzeumok Éjszakája 2021

19.00        Seres Borbála (gitár) és Demeniv Mihály (harmonika) koncertje

A koncertet online is közvetítjük a FUGA YouTube csatornáján:

Seres Borbála gitárművész és Demeniv Mihály harmonikaművész koncertje az Egzisztencia. Magunkon kívül – 25 éves a pécsi Művészeti Kar kiállításának kísérő programjaként kerül megrendezésre, mindketten a PTE Művészeti Doktori Iskola végzős doktoranduszai.

Seres Borbála a nemzetközi zenei élet kiemelkedő tehetségeinek élvonalát gyarapítja. Csak kevesen tudják róla és kevesekről mondható el, hogy szinte minden nemzetközi versenyen, amelyen részt vett, dobogóra állhatott. A teljesség igénye nélkül: Spanyolországban (2012-ben a „Ciudad de Coria” és 2012-ben a „José Tomás”), Ausztriában (2010-ben a „John Duarte” és 2012-ben a „Forum Gitarre Wien”), Szerbiában (2010-ben „World Classical Guitar”, 2012-ben a „Guitar Art Festival”), valamint Csehországban (2002-ben és 2009-ben az „International Biennal Guitar Competition”) gitárversenyeken.

Demeniv Mihályt a nagyközönség 2014-ben a közmédia Virtuózok című tehetségkutató műsorának döntőseként és különdíjasaként ismerhette meg, amelynek köszönhetően ezrek számára válhatott a harmonika zenéje elementáris élménnyé. Számos hazai verseny mellett többek között Ungváron, Olaszországban (2009-ben a „Citta di Castelfidardo”, 2013-ban a „Citta di Lanciano” Nemzetközi Harmonikaversenyen), Szlovákiában (2010-ben és 2011-ben a „Coupe Jeunesse” megmérettetésen) és Bosznia-Hercegovinában (2013-ban az „Akordeon Art” Nemzetközi Harmonikaversenyen) ért el helyezéseket.

A Múzeumok Éjszakáján bemutatott koncertjük egy rendkívül színes válogatást ígér a két hangszer évszázadokat átívelő repertoárjából.

 

 

 

 

Műsor:

Seres Borbála – gitár

Domenico Scarlatti: A-Dúr Szonáta K. 208.

Mario Castelnuovo-Tedesco: Tanka Op. 170 No. 10

Mario Castelnuovo-Tedesco: Cancion Argentina Op. 170 No. 41

Napoléon Coste: Rondeau de concert Op. 12

Agustín Barrios: Julia Florida – Barcarola Vals Op. 8 No. 4

 

Demeniv Mihály – harmonika

Scarlatti: szonáta C-Dúr

Albeniz: Asturias

Moszkowski: Tarantella

Richard Galliano: Opale Concerto II–III. tétel

Akhanov: These foolish things

Piazzolla/Zikin: Libertango

 

Belépés Múzeumok Éjszakája karszalaggal. 

https://muzej.hu/

Kontra-poszt / ONLINE

tudomány

2021. június 18. péntek 18.00 

Az eutanáziáról

A Magyar Filozófiai Társaság nyilvános előadás- és vitasorozata

Előadó: Nemes László filozófus

Felkért hozzászólók: Barcsi Tamás filozófus, Sándor Judit bioetikus

moderátor: Széplaky Gerda filozófus, esztéta

A programhoz zoom-on lehet csatlakozni:

FUGA Budapesti Építészeti Központ is inviting you to a scheduled Zoom meeting.

Topic: Kontra-poszt: Az eutanáziáról
Time: Jun 18, 2021 18:00 Budapest

Join Zoom Meeting
https://zoom.us/j/92367568198

Meeting ID: 923 6756 8198

A beszélgetés felvétele később visszanézhető a FUGA YouTube csatornáján:

Médiatámogató: litera.hu

http://www.mft-hps.hu/

 

Fraktálduma – Magyar Péter: Codex Linearum / ONLINE

építészet

2021. június 17. csütörtök 19.00

Magyar Péter: Codex Linearum, Trafford Publishing, 2021

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia programja

a beszélgetés résztvevői: Magyar Péter, Lázár Antal, Sylvester Ádám
a beszélgetést vezeti: Mártonffy Melinda művészettörténész

A beszélgetést élőben közvetítjük a Youtube csatornánkon: