Gear

Volt egyszer egy öblösüveggyár

fotó

2020. február 19. szerda 18.00

Agócs József fotókiállítása

köszöntőt mond: Szamódy Zsolt Olaf fotóművész

megnyitja: dr. Csongrády Béla közíró

közreműködik: Sándor Balázs klarinétművész

megtekinthető: 2020 03 09

A salgótarjáni öblösüveggyár – többszöri tulajdonosváltás után – rövid ideig a szlovákiai R-Glass S.R.O. tulajdonába került, majd 2009-ben, egyik napról a másikra végleg bezárták. 2013-ban az új tulajdonos az épületek túlnyomó részét lebontatta.

A felszámolótól kapott engedély birtokában – a bontás megkezdése előtt, 2011. október-novemberében – az elnéptelenedett gyárról több száz felvételt készítettem. A gyártelepen végigjártam valamennyi egykori gyáregységet. Mindenütt megtaláltam a munkások szerszámait, személyes dolgait, az üvegfúvó, a formázó és csiszoló eszközöket, a szétbontott hutát, a reggeli kávézáshoz már előkészített, elmosott kávéscsészéket, a nyitott öltözőszekrényeket a munkások munkaruháival… Lehetőségem adódott az alapanyag-előkészítőt, a bemutató- és a mintatermet, a készáruraktárt is megtekinteni. A 120 éves múltra visszatekintő, fénykorában 2300–2500 főt foglalkoztató gyár döbbenetes képet mutatott. Fotóimmal a nagy múltú gyárnak kívánok emléket állítani.

/Agócs József/