Gear

ÖTLETSZALON

2022.november 23. szerda 16:00-19:00

Közösségi Költségvetés –  ÖTLETSZALON

A Fővárosi Önkormányzat 2022-ben harmadik alkalommal indította el közösségi költségvetését. A budapestiek ötletei alapján ismét 1 milliárd forint felhasználásáról dönthetnek majd a város lakói.

Az esemény a facebookon IDE KATTINTVA érhető el.

Október 15. és december 31. között várjuk a budapestiek ötleteit az otlet.budapest.hu oldalon.

A rendezvény célja, hogy inspirációt gyűjthessetek az ötletbeadáshoz, informálódhassatok a közösségi költségvetés szabályairól, és találkozhassatok olyan fővárosi szakemberekkel, akik a formálódó ötletetek témájában jártasak és tanácsokkal segítenek Titeket abban, hogy a lehető legjobb ötletet adjátok be, ami jó eséllyel kaphat majd szakmai jóváhagyást*, és a szavazólapra kerülve is sok szavazatot gyűjthet be.

Érdemes végig részt venni a 3 órás közös ötletelésen, de amennyiben nem tudsz ennyi időt rászánni, gyere el rövidebb időre, beszélj célzottan azzal, aki a számodra még nyitott kérdéseket a lehető legjobban meg tudja válaszolni!

Az Ötletszalonon regisztráció nélkül is részt lehet venni, azonban javasoljuk, hogy regisztrálj, mert így sokkal jobb eséllyel lesz jelen a rendezvényen az a fővárosi szakértő, aki a Te alakuló ötletedet a legjobban meg tudja ítélni.

Regisztráció ITT.

Regisztráció határideje: november 14. éjfél

* FIGYELEM: az ötletek elbírálása egy komplex feladat, több szakember, érintettség esetén kerületek is részt vesznek benne. Így nem tudunk garanciát adni arra vonatkozóan, hogy az Ötletszalonon egyeztetett ötleted valóban sikeresen átjut majd a szakmai bírálaton. Beszélgetünk, tanácsokat adunk, együtt gondolkodunk arról, hogyan lehetne Budapest egy még jobb hely.

Kreditpont: IGEN

EGYÜTTÉLÉS* LAKÓ TANSZÉK+MEDGYASZAY

2022. október 28. péntek 16:00

A SZOCIÁLIS LAKHATÁSI MŰHELY idei mottója: az EGYÜTTÉLÉS.

Manapság egyre nagyobb az érdeklődés a generációk együttélése iránt. A többgenerációs otthon nem új elképzelés, jóllehet egyre inkább újra felfedezik, hiszen napjaink számos lakhatási kihívására nyújthat megoldást.Vajon tudunk-e és ha igen, hogyan vagyunk képesek napjainkban együtt élni? Elképzelhető-e olyan lakhatási forma, amely a sokszínűségről, a kapcsolatról és a közösségről szól?

Összepárosítható-e a fiatalok és az idősek lakhatása? Az egyik tervezési helyszín-javaslat a Medgyaszay István által tervezett Rusz-ház telke. Az együttélés tehát nem csupán a lakókra, hanem a meglévő és a tervezett épületekre is vonatkozik.

NÁNDORI Réka, MAKOVICS Eszter, FAUR Csenge, VADÁNYI Zita, és KOVÁCS Orsolya mutatják be a gyöngyösi Medgyaszay-ház megújításáról szóló terveiket.

A prezentációkat a hallgatók kerekasztal-beszélgetése kíséri. Moderál SUGÁR Péter DLA

A tavaszi félév tervezési feladatáról bővebben a tanszéki honlapról lehet tájékozódni.
Kreditpont: IGEN

PIMASZ NŐK USZODÁJA

2022. november 5. szombat 18:00

Arany Malac (BALOG Judit) színésznő közreműködésével, BRURIA Zsuzsa szövegei zenei klipekkel és SZILÁGYI Lenke természetfotóival.
műsoron:
Tangó
Istenkém, visszahívnád a kutyákat?;
Férjemet megette a medve
A műsort a Szépírók Társasága támogatja.

VINISSAGE

2022. október 28. péntek 18:00

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük látogatóinkat, hogy az alábbi linkre kattinva regisztráljanak.

https://forms.gle/htPoGdf1QogDuppDA

 

NŐK a fiatal költészeti kánonban

2022. október 29. szombat 18:00

Nagy Hilda beszélget három fiatal költővel: Horváth Florenciával, Katona Ágotával és Kupihár Rebekával a Fuga-ban.

A Fiatal Írók Szövetsége szervezésében megvalósuló beszélgetéssorozatot az a jelenség hívta életre, hogy a női írók és a női irodalom kevéssé van jelen az irodalmi kánon(ok)ban az oktatástól kezdve a szakmai rangsorokon át a könyvkiadásig és adott esetben a különböző irodalmi díjak odaítéléséig. Szeretnénk ezeket a kérdéseket nem a kvótaszemlélet kötelező érvényűségével kezelni, hanem azon túlmutatva és nemzetközi viszonyrendszerbe helyezve. Magyarországi, erdélyi és vajdasági meghívottainkkal két estet szerveztünk, melyek közül az első az irodalomtörténeté, a második pedig a legfrissebb kortárs irodalomé.
Az első két alkalom tanulságaiból kiindulva úgy döntöttünk, hogy egy harmadik, műnemileg specializáltabb beszélgetésnek is teret adunk.
Prózafordulat. Péterek. Kertész Imre Nobel-díja. Borbély Szilárd fontos esszékötete a Hungarikum-e a líra? Mindezek a jel- és hívószavak azt a benyomást keltik, mintha egy-egy korszakban a líra vagy a próza tudhatná dominálni az irodalmi alkotást. Továbbá intenzíven él egy olyan ártalmas sztereotípia is, hogy a nők „érzékenyebbek”, a líraiságot pedig a „női érzékenység” hívja életre.
Ezen a NŐK – SPECIAL EDITION alkalmon Nagy Hilda beszélget három fiatal költővel: Horváth Florenciával, Katona Ágotával és Kupihár Rebekával.

Isten munkatársai vagyunk (1Kor 3,9) VÉKÁS Magdolna kiállítása

megnyitó 2022. november 3. csütörtök 18:00

Isten munkatársai vagyunk (1Kor 3,9) – VÉKÁS Magdolna kiállítása

Megnyitja IVÁNYI Gábor lelkész.

 

 

„Hosszú ideje figyelemmel kísérem az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tevékenységét. A Magyar Művészeti Akadémia alkotói ösztöndíjának segítségével 2020. szeptemberétől egy éven keresztül fotózhattam intézményeikben és megörökíthettem azt az áldozatos munkát amit az idősek ellátásában, a hajléktalanok segítésében, a gyerekek nevelésében, oktatásában és a hitéletben végeznek. Teszik mindezt egyre nehezedő körülményeik ellenére, kitartóan, szeretettel és együttérzéssel. Köszönet érte mindegyiküknek…” Vékás Magdolna

 

A belépés díjtalan.

megtekinthető: 2022 12 04

Nyitvatartás: szerda-vasárnap 14.00 – 19.00

 

 

 

(tovább…)

Karsai László: Szalai Pál – Politikai életrajz

Könyvbemutató 2022. október 20. csütörtök 17:00 

Voltak-e a tervek a pesti gettó megtámadására? Zsidómentő volt-e a megszálló német csapatok tábornoka, Schmidhuber? Megérdemel-e emléktáblát? Szalai Pál, a nyilasok rendőrségi összekötője népbírósági vallomásában ezt állítja.

Karsai László könyve a pesti gettómentés mítoszáról, a kételyekről és cáfolatokról szól. A könyvbemutatón a történész szerzővel Dési János beszélget.

https://www.facebook.com/events/2004351739954532

A könyvbemutatót megnyitja Dr. SEBES József – Wallenberg egyesület.

A kötetről a szerzővel DÉSI János beszélget.

A belépés díjtalan.

Keleti hatások, motívumok Medgyaszay István építészetében

Előadás 2022. október 21. péntek 18:00

POTZNER Ferenc, építész, Medgyaszay monográfusa tart előadást 17:30-tól, “Keleti hatások, motívumok Medgyaszay István építészetében” címmel.

Nem ismert, hogy Medgyaszay hogy került a Kelet bűvöletébe. Ennek első tervi lenyomata a Forrás-templom tervén látható, amely később egyiptomi tanulmány címmel lett kiállítva. Ez a bécsi egyiptomi –asszír orientációnak felel meg.

Következő stílusválasztása már egy magyar keleti eredetű iparművészeti tárgyhoz a Szent Koronához kötődik.  A Szent Gellért –hegyi Nemzeti Pantheon tervén már konkrét indus motívum is fellelhető.  Ezt az irányt a székely népművészet kutatása és rajzolása elmélyíti. Az egyéni mitológia megtermi gyümölcseit a gödöllői műterem villák és a veszprémi, soproni színház épületeiben. Csúcspontját a rárosi templomban éri el.

Újabb irányt vesz az érdeklődése egyiptomi –szudáni útját követően, amelyet az Ógyallai templomban fogalmaz meg, ahol egyúttal visszanyúl az európai építészet egyik bölcsőjének tekintett görög művészet archaikus viselkedéséhez.

A korszak és építészetének összegzése a Lembergi hadikiállítás épületeiben ölt testet a centrumban Attila fapalotájával. A Budapestre hozott hadikiállítás új pavilonjai- főként a Műcsarnok a keleti elköteleződés erősödését mutatja.

A két háború közötti korszak ikonikus épületei a gyöngyösi Rusz ház, a gyöngyösi Mátra Egylet menedékháza, a Baár-Madas Intézet és Internátus egyértelmű keleti – főként indiai – hatásról tanúskodnak.

Ezt követő indiai útját összegezve Medgyaszay megfogalmazza az európai folytonos és a keleti ciklikus fejlődési szemlélet szintézisét, a spirális modellt.

Keleti irányú expresszív terve a Hármashatár-hegyre tervezett Nemzeti Emlékcsarnok, amelyben visszatér az eredeti, Széchényi megfogalmazta elképzeléshez. Mindezt a hunok és a honfoglaló magyarok által művelt közép-ázsiai kultúrkör stílusában.

 

MEDGYASZAY István életműve – KÚN Emese tárlatvezetése 2.

Tárlatvezetés 2022. október 26. szerda 17:00

KÚN Emese művészettörténész, Budapest Főváros Levéltárának munkatársa
kalauzolja az érdeklődőket a bécsi Ringturm vendégtárlatában.
A belépés ingyenes.
A kiállítás megtekinthető 2022.10.30-ig 14-19h , H, K: zárva

MEDGYASZAY István életműve – KÚN Emese tárlatvezetése 1.

Tárlatvezetés 2022. október 19. szerda 16:00
KÚN Emese művészettörténész, Budapest Főváros Levéltárának munkatársa kalauzolja az érdeklődőket a bécsi Ringturm vendégtárlatában.
A tárlatvezetés után POTZNER Ferenc, építész, Medgyaszay monográfusa tart előadást 17:30-tól, „Keleti hatások, motívumok Medgyaszay István építészetében” címmel.
A belépés ingyenes.
A kiállítás megtekinthető 2022.10.30-ig 14-19h , H, K: zárva