A könyvet bemutatja Nagy Iván DLA habil.

„Óriási gödröt ástak, kézi munkával, talicskázással – először azt gondoltam, hogy valószínűleg homokbánya céljából (egy ásónyom után a mi udvarunkon is remek rákosi homokot lehetett bányászni) –, majd abba épült a ház. Minden részletet, az építkezés menetét gondosan megfigyeltem. A kötésbe rakott téglák elbűvöltek! Ma is emlékszem arra, amikor ezt a titkot megfejtettem. Építettek egy nyerstégla kerítést is, tégla futó-, és kötősorokkal, balluszterekkel. Csodálni való volt! Utána csak vakolat nélküli, épülőfélben lévő házakat rajzoltam, téglakötéssel – még tízéves koromban is. Az olyan kulisszák, mint amilyeneket a Film­gyár udvarán láttam, nem igazán érdekeltek. Legfeljebb a hátoldaluk, a ke­resztrudakkal merevített vázszerkezet volt az izgalmas.”

A szerző dedikál és válaszol az érdeklődő kérdésekre.
Lehetőség van az előfizetői példányok átvételére.

A szerzővel Katona Csaba történész beszélget.

Ahogy már meséltem, úgy kezdődött az egész, hogy a gépem mindenféle titkos bugyraiból egyre-másra bukkantak elő vagy harminc munkás év alatt született kisebb-nagyobb cikkek, tanulmányok, konferencia- és köszöntő kötetekbe írt dolgozatok. Kiadóm biztatására elkezdtem őket összerakni, akkor kiderült, hogy ebből nem egy könyv lesz, hanem kettő. Izé, három. (Most már azt is tudom, hogy négy.)

Az én Budám és Az én Pestem után itt van az apraja annak, ami Se nem Buda, se nem Pest. Földrajzilag a Duna-deltától Bakonybélig, az északnyugat-amerikai eszkimóktól Szegedig, időben meg az ókori görögöktől a saját mai konyhámig rohangálok, látszólag fejvesztve.

Annyi rendszer mégiscsak van a dologban, hogy végig evésről és ételekről van szó, de mindig egy kicsit tágabban értelmezve, messzebbről nézve, és ahol csak lehetett, személyesen is megjelenítve azokat az embereket, akik főztek, ettek, éltek és haltak – pont, ahogy mi is, csak vallásoktól, szokásoktól, családi hagyományoktól immár sokkal kevésbé vezérelten és kötötten.

Hogy mit érdemes ezekből a régi tudásokból föleleveníteni? Lesz, akit a hadikonyha trükkjei fognak megihletni, lesz, akit a főúri szakácskönyvek. Lesz, aki velem együtt fog ijedten rácsodálkozni a pogácsástál fenekén lapuló ördögre, és lesz, aki fűszerfüveket szedeget majd a mezőn egy kísérleti miskulancia-salátához. Lesz, aki másmilyen arcot vág majd, ha apácával találkozik a villamoson. Mindegyik esetben elmondhatom: nem hiába dolgoztam.

Saly Noémi

Jókai Mór 74 éves korában, 1899. szeptember 16-án Budapest Székesfőváros V–VI. kerületi anyakönyvi hivatalának Gyár utcai épületében feleségül vette „a korban hozzá illő”, 20 éves zsidó színésznőt, Grosz Bellát. Az író titokban akarta tartani házasságkötését és vejének, Feszty Árpádnak, a nászútra való elutazása után cselédje útján kézbesítendő levélben kívánta csak tájékoztatni döntéséről még a legközelebbi családtagjait is. A nősülési szándékairól szóló pletykák azonban már a Grosz Bellával közös balatonfüredi nyaralás után nyilvánosságot kaptak némely újságcikkekben, amelyeket ekkor még eléggé agresszívan cáfoltak, és végül cselédje is szólt Feszty Árpádnak a tervezett házasságkötés és elutazás előtt néhány nappal.
A családtagok rögtön aktivizálódtak a házasság megakadályozása érdekében, amelyben olyan közéleti személyiségek is komoly szerepet vállaltak, mint Hegedűs Sándor, kereskedelmi miniszter, az író unokahúgának férje, valamint Dárday Sándor, az Állami Számvevőszék alelnöke. A házasság megakadályozásának hatékony eszközeként az is felmerült, hogy Jókai Mórt elmebeteggé nyilvánítják és gondnokság alá helyeztetik, így téve őt jogi értelemben cselekvő- és házasságképtelenné, de végül is csak Dárday Sándort bízták meg azzal, hogy szerkesszen meg és állítson össze egy memorandumot Jókai házasságkötésének körülményeiről és az azt megelőző napok eseményeiről.
Felmerül az a fontos kérdés, hogy rekonstruálható-e utólag, hogy mi volt a családtagok szándéka ezzel a memorandummal? Megállapítható-e 126 év távolából, hogy Jókai pusztán egy szerelem bolondjává válva határozta el magát a másodszori nősülésre 1899 nyarán és őszén, vagy csakugyan az időskori író hanyatlóban lévő mentális állapotát használta ki az epreskerti művésztelep, a Jókai és Feszty család szűkebb pátriája közelében, de egy térbeli-társadalmi választóvonal másik oldalán, a Szondy utca környéki külső-terézvárosi slum-ban élő Grosz Bella a Jókai révén elérhető felsőosztályi jólétre és társadalmi felemelkedésre vágyva? Mit tudhatunk meg a Jókai-Grosz kézfogó nyomán felszínre került konfliktusokból és a helyenként elszabaduló botrányból a polgári mentalitásról és az ún. polgárosodás folyamatáról? Mivel magyarázható Jókainak a házasságkötése utáni években a művei eladásából befolyó bevételei nagymértékű csökkenése? Pusztán azzal, hogy súlyos mértékben megsértette az olvasóközönsége által követett társadalmi normákat, és radikálisan túllépett a családja körében, őket támogatva, visszavonultan élő, de még azért alkotó, írogató, a nemzet, megöregedett, koszorús költőjével szembeni szerepelvárások korlátain, vagy egyenesen a szunnyadó vagy talán nem is annyira szunnyadó antiszemitizmus felerősödését kell látnunk a korabeli olvasóknak a Jókaitól való átmeneti elfordulásában? Van-e létjogosultsága Jókai lépésének, mint egy a középosztályi átlagot nagy mértékben meghaladó jómódban élő öregúr feltehetően hímsovén motivációktól (is) hajtott stratégiája feminista kritikájának, miszerint ezen házasságkötés mögött a férfiuralom logikája sejlik fel: „ha elég gazdag vagyok hozzá, hogy partiképes legyek, akkor öregkoromban is jogom van hozzá, hogy pénztőkémet szociális tőkévé alakítsam, és fiatal házastársat szerezzek magamnak”? Vagy inkább amellett érvelhetünk, hogy az idős, de korántsem vén Jókai Mór 1848 után 1899-ben újra forradalmi helyzetben találja magát? Mindezen azt értve, hogy az egykori márciusi ifjú, aki Magyarország modernizációja útjában álló akadályok felszámolásáért küzdve robbantott ki forradalmat Pesten sokadmagával, most mintha a modern öregkori életforma jogaiért, autonómiájáért szállna síkra a mindennapi élet magányos forradalmáraként a családjával, a politikai közvéleménnyel, a személyéről a nyilvánosság fórumain, de legfőképpen a sajtóban kialakult leegyszerűsítő reprezentációkkal, az olvasóközönséggel, a társadalmi szokásokkal és előítéletekkel szemben.

A belépőjegy ára a helyszínen 3.000,- forint.
A jegyek megvásárolhatók online is a jegy.hu oldalon.