Gear

Magyar vidék – magyar mezőgazdaság

tudomány

2019. október 29. kedd 16.00

Magyar vidék – magyar mezőgazdaság

A Stádium 28 fóruma

A fórumot vezeti és előadást tart az agrárgazdaság hálózatokba rendeződésének és tudásgazdasággá válásának következményeiről Juhász Pál (Corvinus Egyetem)

További előadások: Kovács Katalin (Regionális Kutató) a települési lejtőről a falvak és a falvakon belül a lakókörzetek differenciálódásáról, falusi életforma-mintákról

Németh Nándor (Máltai Szeretetszolgálat) a kizáródott társadalmi csoportok támogatására vonatkozó programok tanulságairól

 

A Szépíró-díj 2019 átadása

irodalom

2019. 10. 28. hétfő 18.00

A Szépíró-díj 2019 átadása

A Szépírók Társaságának rendezvénye

A 2001-ben alapított és 2013-ig megszakítás nélkül átadott Szépíró-díjat néhány év szünet után tavaly, 2018-ban indította újra a Szépírók Társasága – a kihagyott évekre tekintettel egyszerre hat elismeréssel, amelyben Csaplár Vilmos, Krusovszky Dénes, Molnár Krisztina Rita, Schein Gábor, Szilasi László és Tolnai Ottó részesültek.

Az idei évben két szépíró fog díjat kapni – újdonság viszont, hogy a Szépírók (további magántámogatásnak köszönhetően) útnak indítja a Junior Szépíró-díjat is.

Holnapra hangolva

komolyzene

2019. október 27. vasárnap 18.00

FUGA10

Holnapra hangolva
A legfiatalabb zeneszerző generáció

Varga Abigél: Mirror Neurons *
Bucz Magor: Antanténusz asszociációk *
Molnár Viktor: Hegedűduó **
Lázár Dániel: Air
Molnár Viktor: Vörös Rébék

 

* ősbemutató
** magyarországi bemutató

Előadja:

Szakács Ildikó – szoprán
Németh Gábor, Bognár Fanni – hegedű
Agárdi Eszter – cselló
Hirling Bettina, Molnár Viktor – zongora

 

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

 

Ismerjük egymást?

képzőművészet

2019. október 26. szombat 15.30

Ismerjük egymást?
Interaktív művészeti workshopok pároknak

A workshopot vezeti: Katona Júlia művészettörténész

Ismerjük-e a párunkat? Mit látunk a másikból? Milyen is valójában a másik? Mit lát a párunk belőlünk? Milyenek is vagyunk valójában? Milyen vágyak és ideálképek élnek bennünk és a másikban? Hol találkoznak a vágyaink, az ideáljaink és a párkapcsolati valóságunk? Művészeti workshop pároknak önmagukról, a kapcsolatukról interaktív gyakorlatokkal.

A workshopra kifejezetten párok jelentkezését várjuk!

A workshop tervezett létszáma: max. 15 pár
A workshop időtartama: 2,5 óra

Jegyvásárlás
https://www.eventbrite.com/e/ismerjuk-egymast-interaktiv-muveszeti-workshop-paroknak-tickets-73800632679

IV. Texhibition

design

2019. október 25. péntek 19.00

IV. Texhibition
Cseh, lengyel és magyar textilművészek kiállítása

A kiállítás a Határtalan Design 14. madeinhugary + 7. MeeD és a 25. jubileumát ünneplő Eventuell Galéria kiállítás- és rendezvénysorozatának része

megnyitja: Reinhard Backhausen textile consulting (Bécs)

közreműködik: Radnóti Róza (zongora)

megtekinthető: 2019 11 11

vendégkiállítók: Dana Elsterova, Anežka Podzemská Durchduo (CZ), Julia Cybis, Izabela Sroka FALBANKA (PL)

kiállítók: Balázs Viola, Csíkszentmihályi Réka, Fülöp Luca, Horváth Evelin, Kass Eszter, Kanics Márta, Kollár Ágnes, Labus Lili, Lőrincz V. Gabi, Márföldi Dóra, Molnár Viktória, Munkácsi Gábor, Ottlik Julianna, Pájer Emília, Regős Anna, Ruttka Andrea, Söptei Eszter, Szabó Dóra, Szabó Zsuzsi, Szigeti Szilvia, Vető Márta, Tóthová Dominika

 

 

Haza a kövekben I. – Kortárs szlovákiai építészet a modern és az organikus vonzásában

építészet

2019. október 24. csütörtök 18.30

Haza a kövekben I. – Kortárs szlovákiai építészet a modern és az organikus vonzásában

vendég: Sebastian Nagy

Az est házigazdája: Wesselényi-Garay Andor építész, az MMA MMKI tudományos főmunkatársa

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete 2018 szeptemberében Haza a mélyben címmel indította el kortárs építészeti előadássorozatát, amelynek célja az volt, hogy feltérképezze a határokon túl élő magyar származású építészek munkásságát, illetve hogy választ találjon arra a kérdésre, mennyiben határozza meg az építészetcsinálás gyakorlatát a mélyben élő haza, a tudatos vagy akár tudattalan kötődés egy számukra sokkal inkább érzelmi, semmint valós szülőföldhöz.

Sebastian Nagy Nyitrán született, ahol már fiatal korában érződött az építészet iránti érdeklődése. Diplomáját a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Építészet karán szerezte meg, de munkáját jelentős részben befolyásolják a Svéd Királyi Műszaki Intézetben és a Rotterdami Berlage Intézetben folytatott tanulmányai. Ma már számos figyelemre méltó megvalósult projekttel büszkélkedhet. 2002 óta szoros együttműködést folytat Ivan Matušík szlovák építésszel, amikor is közösen elkészítették a nyertes pályaművet a pozsonyi váraljának a revitalizációjára kiírt nemzetközi pályázatra.

Az építészetére jellemzőek az európai hagyományok, kutatja és kihasználja az anyagok minőségét és a legfőbb motivációja az építészetben a részletek pontos és precíz kidolgozása. Minden egyes projektnél elemzi az adott hely természeti adottságait és kihasználva ezeket születik meg az épületet alkotó koncepció.  Számos projektje különböző elismert díjat is nyert, mint például a TRIANGOLO lakóház terve, mely kiérdemelte a rangos Dušan Jurkovič-díjat (2008) vagy CE.ZA.AR közönség díjazásban részesült OTIO-ház (2011).

Munkásságában kihasználja a természetes anyagok strukturáltságát és a színek erejét, hogy megteremtse az építészeti kompozíció és a természet összhangját. Szeret kísérletezni, de fontos számára, hogy az emberek jól érezzék magukat az általa megalkotott térben. Fő mottója: „Creativity is a necessity, not a luxury!” – „Kreativitás szükségszerűség, és nem luxus!”

Az előadás nyilvános, részvételi szándékát kérjük, regisztrálja a www.mma-mmki.hu oldalon keresztül.

Az őszi félév további előadásának időpontjai: Krcho János – 2019. november 28;

Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1.000 Ft). MÉK 2019/14

 

Kreditpont: IGEN

Ansnitt Filmklub

film

2019. október 21. hétfő 19.00

Ansnittt Filmklub
Púdertől a maszkig
Haj-smink-maszk-prosthetics sorozat 2019 ősz/tél

A Film-Virage Kulturális Egyesület rendezvénysorozata

Mesterek és teremtmények
Maszkmester: Jack Pierce

Előadók: Danileszk Rita, Horváth Miklós, Dr. Zalán Márk

Új sorozatunkban a filmes maszk, smink és haj témaköreivel és e terület jeles magyar és külföldi  képviselőivel foglalkozunk. Első alkalmunkon – Halloween közeledtével, stílusosan – rögtön egy „szörnyfilm-történeti” klasszikussal startolunk. Mary Shelly „könyvszörnye” sok filmet ihletett, közülük talán a leghíresebb a James Whale által rendezett 1931-es adaptáció. A főszerepet alakító Boris Karloff filmbeli arca azóta emblematikussá vált, ez a méltán híres maszk, illetve annak megalkotója, Jack Pierce a kiidulópontja rövid film- és technikatörténeti összefoglalónknak, melyet a vetítést követően az Ansnitt Filmklub csapata közösen tart.

Jack Pierce maszkmester nevéhez a Universal stúdió szörnyfilm-sorozata, illetőleg több meghatározó lény maszkja fűződik: a Frankenstein teremtménye mellett ő készítette A Múmia (1932) és A Farkasember (1941) maszkját is. Pierce munkássága mind technikai megoldások, mind kreatív hozzájárulás terén olyan későbbi neves maszkmesterekre gyakorolt nagy hatást, mint Rick Baker (Egy amerikai farkasember Londonban, Men in Black – Sötét Zsaruk, Trópusi vihar) és Tom Savini (Holtak hajnala, Alkonyattól pirkadatig).

A filmeket magyar felirattal vagy magyar szinkronnal vetítjük.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő email címen lehet a vetítés napján 17 óráig: ansnittfilmklub@gmail.com. A tárgy mezőbe az aktuális film címét, a szöveges mezőbe pedig a regisztrálni kívánt személy vagy személyek nevét kérjük feltüntetni. Kérjük, hogy a pontos kezdés érdekében vendégeink negyed órával a vetítés kezdete előtt érkezzenek meg.

A filmeket oktatási segédanyagként vetítjük.

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

 

Magyar szcenográfia, 2007–2017

könyv

2019. október 21. hétfő 17.00

Könyvbemutató

Magyar szcenográfia, 2007–2017 / Hungarian Stage Design II.      

A könyvbemutatót felvezeti Czakó Zsolt grafikusművész, a könyv grafikai szerkesztője

Felszólalók: Kentaur Erkel László, a MALÁT elnöke, Zeke Edit, a kiadvány megvalósításának gondozója

Meghívott vendég: Kálmán Eszter, Balázs Juli díszlet- és jelmeztervezők, a PQ 2019 Nemzetközi kiállításon az Országok és régiók szekcióban nyertes magyar installáció alkotói csapat képviselői

A reprezentatív könyv kiadója a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek

Társasága (MALÁT), az évenként a FUGÁ-ban megrendezésre kerülő Látványtér című kiállítás szervezője.

A könyvben feldolgozásra és dokumentálásra került az elmúlt 10 év, vagyis a 2007 és 2017 közötti időszak színházi szcenográfiája. A magyar színházi vizualitás rendszerbe foglalt dokumentálása és egyben gyűjteményes keresztmetszete az előző könyv példáját követve, mintegy a sorozat második köteteként jelenik meg. A korszakban intenzíven szereplő tervezők legjelentősebb tervezései magas minőségű képanyaggal vannak reprezentálva. Az névsorban feltüntetett tervezők legfontosabb munkái és a képinformációk pontos képet adnak a magyar színházművészet műfaji és stílusbeli sokszínűségéről.

A könyv az NKA és MMA támogatásával jött létre.

Kunst in dem FUGA

komolyzene

2019. október 20. vasárnap 18.00

Kunst in dem FUGA

Kéringer László (ének) és Borbély László (zongora) kamaraestje

Műsor:

Mozart: Abendempfindung

Schubert: Im Frühling

Csajkovszkij: Ily hamar elfeledni…

Mahler: Kis rajnai legenda

Strauss: Halk dalokat éneklek neked

Rachmanyinov: Ne énekelj, kedvesem

Birtwistle: Komachi szomorúsága

Részlet – Ibn Jafaya Alzira „Az elveszett kert” című verséből, andalúz hagyomány alapján

Ravel: Vocalise-étude Habanera formában

Avinu Malkeinu: zsidó ima isztambuli kántorhagyomány alapján

Ravel: Kaddisch 

Wa habibi – libanoni arab nyelvű keresztény ének

Kodály: A virágok vetélkedése

Szépen veri az eső a virágot – válaszúti népdal Kallós Zoltán gyűjtéséből

 

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

 

Eörsi László: Pesti lányok 1956

könyv

2019. október 16. szerda 18.00

Könyvbemutató

Eörsi László: Pesti lányok 1956
Noran Libro Kiadó, 2019

bemutatja: Pető Andrea, a CEU professzora

E tanulmánykötetben 66 nő szerepel, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc idején egy-egy harcoló csoportban fegyverrel vagy vöröskeresztes tevékenységgel, élelemellátással, netán röpcédulák előállításával vettek részt a szabadságért és függetlenségért folytatott küzdelemben. Kevéssé ismert forradalmárok mellett olvashatunk itt híres nőkről is, mint Tóth Ilonáról, akiről jelenleg is élénk viták folynak, személyiségének értékelése már 1957 óta megosztja a közvéleményt. A kötet szereplői között találjuk Wittner Máriát is, akinek személye szintén éles vitákat vált ki.