Gear

Veréb Árnika – Veréb Csilla: régiek

könyvbemutató

2020. október 15. csütörtök 18.00

Könyvbemutató

Veréb Árnika – Veréb Csilla: régiek

moderátor: Pintér Kitti

beszélgetőpartnerei: Veréb Árnika költő és Veréb Csilla grafikus

kiadó: Szépirodalmi Figyelő

Mi történik akkor, ha a világ nem-emberi része fellázad az emberi tevékenység ellen? A régiek című művészeti kiadvány koncepciója elsősorban erre a kérdésre keresi a választ. A szövegek kapcsolódnak egymáshoz, de ellenállnak a lineáris történetolvasatnak és annak is, hogy a mitikus versnyelv kulcsként értelmezhető legyen egyetlen kanonikus irodalmi hagyományból. A szövegekhez mind készült kép, amelyek elsősorban nem díszítőelemként funkcionálnak, hanem az adott történetet sajátos, variatív módon reprezentálják. Így egymás mellett két kötet rajzolódik ki, a verseké és a képeké, amelyek párbeszédként és nem hierarchikusan kerülnek össze. A két médium együttes jelenléte alkotja a régiek címmel jelzett alkotást. A beszélgetést felolvasás és az eredeti tusrajzok kiállítása kíséri.

„Veréb Árnika első kötete olyan kivételes tájra hív minket, ahol a vonalak egyszerre nőnek betűkké és képekké. Egy testvérpár titkos párbeszédeként szövődik a könyvtest belső anyaga. Veréb Csilla rajzai úgy feszülnek a papírra, mint lábban az izom. Ezzel a markáns lendülettel visz minden egyes lap új útra minket. Meseszerű vidékre. Kutak, zöld menyasszonyok, szarvasok és gyíkok bújnak meg a szavak mögött. Olyan múlt ez, ami egy láthatatlan ponton fordul át bennünk jelenné. Beljebb és beljebb csalogat. Egészen addig, amíg a közös terünkké tágul ez az oszlopversekből épített régi ház.”  /Szabó Imola Julianna/

 

Csináljunk színházat!

színház

2020. október 12. hétfő 17.00

Csináljunk színházat!

A Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozata

a beszélgetést vezeti: Csizmadia Tibor rendező, aki ezúttal a színházvetetés követelményeiről Berzsenyi Bellaagh Ádámot, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatóját és Crespo Rodrigót, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatóját kérdezi.

A Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozata a színházvezetés művészeti, gazdasági, jogi és menedzsmentet érintő kérdéseiről színigazgatókkal, önkormányzati képviselők és más szakemberek bevonásával.

 

http://mszt.org/

https://www.facebook.com/Magyar-Sz%C3%ADnh%C3%A1zi-T%C3%A1rsas%C3%A1g-247856385395639/

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

Vendégségben a FUGA-ban

komolyzene

2020. október 11. vasárnap 18.00

Németh András zongoraestje

Műsor:

C. Ph. E. Bach: a-moll szonáta W49/1, H 30

J. Haydn: C-dúr szonáta Hob. XVI:35

W.A. Mozart: B-dúr szonáta KV 333

F. Schubert: C-dúr szonáta D 840

 

Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap

 

„A koncert a Kormány 1290/ 2020. (VI. 5.) Korm. határozata alapján a kulturális intézmények által képviselt terület koronavírus világjárvány okozta gazdasági nehézségeinek enyhítése érdekében született támogatással valósul meg.”

……………………………………….

Kedves Közönségünk!

A járványhelyzet időszaka alatt a FUGA méretei és műszaki adottságai miatt korlátozásokra kényszerülünk.

Közönségünket belépéskor kötelezően maszk viselésére és az egészségügyi előírások (távolságtartás, kézfertőtlenítés) betartására kérjük, mi is így teszünk.

A Breuer Marcell teremben koncertjeink közönségét 30 főben limitáljuk, de az előadást online közvetítéssel és/vagy videófelvételen elérhetővé tesszük.

Jegyek kizárólag elővételben, e-mail (info@fuga.org.hu) vagy telefonos regisztráció (06 1 266 2395) útján vásárolhatók, lehetőség szerint bankkártyával.

A jegy ára egységesen 1500.-Ft

Köszönjük együttműködésüket, várunk mindenkit szeretettel!

Verebélyi Kincső: Nép, ipar, művészet

könyv

2020. október 8. csütörtök 16.00

Könyvbemutató

Verebélyi Kincső: Nép, ipar, művészet

Debreceni Egyetemi Kiadó, 2019

A Néprajzi Múzeum és a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének programja

Mi a népművészet? Erre a kérdésre látszólag nagyon egyszerű a válasz. A népi kultúra keretében használt – bútor, kerámia, textil megnevezések alá besorolt – díszített tárgyak összessége. Ha kezünkbe vesszük a népművészeti albumokat vagy a népművészetet bemutató köteteteket, már elgondolkodhatunk azon, hogy az említett kategóriák néhol kibővülnek: a fémművesség, a szokás, illetve a népi vallásosság tárgyai, a pásztorművészet elnevezések ugyanúgy előfordulnak, mint például a lakásbelső, temető, üveg és keménycserép, gyermekjátékok és hasonlók. A megnevezések használatában megmutatkozó bizonytalanság és különféleség zavarról, a tárgy meghatározatlanságáról árulkodik.

A rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött: tasnadi@neprajz.hu

Születésnapi hangverseny a 90 éves Soproni Józsefnek

komolyzene

2020. október 4. vasárnap 18.00

Születésnapi hangverseny a 90 éves Soproni Józsefnek 


 

 

 

 

 

 

 

 

Zártkörű koncert, a felvétel megtekinthető vasárnap 18 órától a FUGA YouTube csatornáján.

Műsor:

Emléklapok – huszonkét zongoradarab (2018, részletek)

Tizenkét négykezes zongoradarab (2017, részletek)

Dalok Hermann Hesse verseire (2020, válogatás)

 

Előadja:

Darázs Renáta – ének

Ábrahám Mariann, Borbély László, Wilheim András – zongora

A koncerten felhangzó valamennyi mű ősbemutatóként hangzik fel.

 

Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap

 

„A koncert a Kormány 1290/ 2020. (VI. 5.) Korm. határozata alapján a kulturális intézmények által képviselt terület koronavírus világjárvány okozta gazdasági nehézségeinek enyhítése érdekében született támogatással valósul meg.”

……………………………………….

Bauhaus up!

képzőművészet

2020. október 2. péntek 17.00

17.00        Bauhaus Up! 

A SZIE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Kar hallgatóinak munkái a Bauhaus kapcsán: feldolgozások, parafrázisok, újragondolások 

Tárlatvezetés Szalay Miklóssal és Szigethy Annával

a kiállítás megtekinthető: 2020 10 05

A tárlatvezetést élőben közvetítjük a FUGA YouTube csatornáján!

A Budapest Design Week 2020 programja

A Rippl-Rónai Művészeti Kar a 2018–19-es tanévben a Bauhaus megalapításának 100. évfordulóját ünnepelte. Kiállításokon, előadássorozaton, tanulmányút és workshopok során próbáltuk megismertetni hallgatóinkkal a Bauhaus jelentőségét, máig tartó hatását, gyakran aktualizálva az egykori feladatokat, témákat. Több mint 15 kurzuson gyakorlati feladatokon dolgoztunk, amelyek különbözőképpen kapcsolódtak a Bauhaushoz – vagy az ott készült ikonikus munkákat, azok szellemiségét, történetét dolgoztuk fel, vagy aktualizált feladatokban a művészet, a design mai helyzetét vizsgáltuk. Az akkor aktuális vizuális és társadalmi problémák sokszor ma is kérdések a művészek, tervezők számára.  A Bauhaus Up! kiállítás a mai fiatal művészek Bauhaus inspirálta feladatokra adott vizuális válaszait mutatja be.

Ahogy a Bauhausban is, mi is több műfajban, médiumban dolgoztunk, igyekeztünk minél több eszközt használni a feladatok kivitelezésénél: az elkészült anyagban szerepelnek videók, rajzok, fotók, helyspecifikus installációk, grafikák, kísérleti fotográfiák, dokumentumfilmek, konceptuális művek és performansz is. A kiállítási anyagon Appelshoffer Péter, Borbás Dávid, Ficzek Ferenc, Gimesi Judit, Gyenes Zsolt, Jónás Péter, Károly Sándor Áron, Kozma Péter, Mátis Rita, Molnár Ágnes Éva, Sörös Rita, Szabó Zsófia, Szalay Miklós, Szigethy Anna tanárok vezette kurzusokon dolgoztak a Fotográfia, Mozgóképkultúra, Látványtervező, Képalkotás, Elektronikus ábrázolás valamint a Képi ábrázolás szakok több évfolyamának hallgatói – azaz majdnem mindenki a RIPPL-ön.

https://bauhausup.hu/index.php

https://designhet.hu/2020/

 

Bauhaus Up!

képzőművészet

2020. szeptember 17. csütörtök 18.00

A SZIE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Kar hallgatóinak munkái a Bauhaus kapcsán: feldolgozások, parafrázisok, újragondolások

megnyitja: Baki Péter

kurátor: Szigethy Anna DLA

A Rippl-Rónai Művészeti Kar a 2018–19-es tanévben a Bauhaus megalapításának 100. évfordulóját ünnepelte. Kiállításokon, előadássorozaton, tanulmányút és workshopok során próbáltuk megismertetni hallgatóinkkal a Bauhaus jelentőségét, máig tartó hatását, gyakran aktualizálva az egykori feladatokat, témákat. Több mint 15 kurzuson gyakorlati feladatokon dolgoztunk, amelyek különbözőképpen kapcsolódtak a Bauhaushoz – vagy az ott készült ikonikus munkákat, azok szellemiségét, történetét dolgoztuk fel, vagy aktualizált feladatokban a művészet, a design mai helyzetét vizsgáltuk. Az akkor aktuális vizuális és társadalmi problémák sokszor ma is kérdések a művészek, tervezők számára.  A Bauhaus Up! kiállítás a mai fiatal művészek Bauhaus inspirálta feladatokra adott vizuális válaszait mutatja be.

Ahogy a Bauhausban is, mi is több műfajban, médiumban dolgoztunk, igyekeztünk minél több eszközt használni a feladatok kivitelezésénél: az elkészült anyagban szerepelnek videók, rajzok, fotók, helyspecifikus installációk, grafikák, kísérleti fotográfiák, dokumentumfilmek, konceptuális művek és performansz is. A kiállítási anyagon Appelshoffer Péter, Borbás Dávid, Ficzek Ferenc, Gimesi Judit, Gyenes Zsolt, Jónás Péter, Károly Sándor Áron, Kozma Péter, Mátis Rita, Molnár Ágnes Éva, Sörös Rita, Szabó Zsófia, Szalay Miklós, Szigethy Anna tanárok vezette kurzusokon dolgoztak a Fotográfia, Mozgóképkultúra, Látványtervező, Képalkotás, Elektronikus ábrázolás valamint a Képi ábrázolás szakok több évfolyamának hallgatói – azaz majdnem mindenki a RIPPL-ön. /Szigethy Anna/

https://bauhausup.hu/index.php

A megnyitón való részvételt a járványügyi szempontok figyelembevételével 30 főben maximalizáljuk és a benti terekben maszk viselésére, valamint távolságtartásra kérjük a látogatókat. A részvétel megerősítéséhez kérjük írjanak egy emailt szeptember 15.-ig az alábbi címre: Szigethy.Anna@szie.hu

információ a kiállításról: https://bauhausup.hu/

A kiállítás a Budapest Design Week 2020 programja

ÚJ SZÉK – Szakrális Építész-Belsőépítész Konferencia

építészet

2020. szeptember 15. kedd 9.30

Szakrális Építész-Belsőépítész Konferencia 

9.30          Érkezők fogadása, regisztráció

10.00        Köszöntők: Szenes István belsőépítész, az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat,  Krizsán András DLA építész, MÉSZ elnök, Csapó Balázs Tamás építész, BÉK elnök

10.10        Jelenits István paptanár: Trianon és feltámadás – filozófiai fejtegetés

10.40       Ferkai Tibor író: Az éjféli nap – mese

11.00        Jakab Csaba építész: A farkaslakai Trianon emlékmű terve

11.30        Bardócz Zsuzsa biokémikus: Ember és környezete (felolvassa: Rainer Péter)

12.00       Biró Aurél történész: A Trianoni békediktátum hatása a zászlóinkon

12.30       Ebédszünet

13.30       Rainer Péter építész-belsőépítész: Trianon munkáim (2010-2020)

14.00       Diószegi György művészeti kutató: Trianon hatása a magyarországi görögöknél

14.30       Avanesian Alex újságíró: Trianon hatása a magyarországi örményeknél

15.00        Kávészünet

15.30        Derdák Éva festőrestaurátor: Irredenta szobrok restaurálása

16.00       Rainer Péter építész, belsőépítész: Maróti Géza zebegényi Trianon emlékműve

16.30       Szegő György építész: A zebegényi Trianon emlékmű a Műcsarnokban

17.00       Összegzés, zárszó

17.10        Befejező gregorián ének: Schola Gregoriana Budapestinensis

17.30       Kerekasztal-beszélgetés, vita

A konferencia résztvevőinek számát 30 főben korlátozzuk. Részvételi szándékát jelezze az info@fuga.org.hu email címen. Kérjük, csak az regisztráljon, aki biztosan el tud jönni.  

A MÉK tagjai kreditpontot igényelhetnek (2,5 pont, ingyenes).

Kreditpont: IGEN

Batár Attila: Párizsi térportrék

könyvbemutató

2020. szeptember 18. péntek 16.00

Könyvbemutató

FUGA/Terc 2020

A könyvet bemutatja: Meggyesi Tamás urbanista

Térportrék. Találó cím. Az absztrakt térnek nincs arca, legfeljebb „számossága”, ahogyan Hamvas Béla mondja. Itt viszont városi terekről van szó, amelyekhez nagyon is hozzátartozik egyéniségük, hangulatuk. Párizs félezer tere közül Batár Attila tizenkilencet választott ki bemutatásra. Választása bevallottan személyes. Miért nem magánügy akkor ez a könyv, miért érdemes a figyelmünkre? Mi hasznunk lehet e párizsi terek ismeretéből? Többféle. Ha turistaként látogatunk oda, ötleteket kaphatunk útikönyvekben nem szereplő, de a városra nagyon is jellemző helyek, terek felfedezéséhez. Ha az építészettörténet iránt érdeklődünk, sok mindent megtudhatunk egyes korszakokról, a város híres és kevésbé ismert tereinek, illetve az őket övező épületek történetéről. Ha szakemberek vagyunk, megérthetjük, hogyan hatnak ránk a térformák, térfalak, miért érezzük magunkat jól egy helyen, és miért nem a másikon. Végül, mindenki számára hasznos szembesülni a térhasználat gazdag párizsi kultúrájával. Meglepő, milyen kevés kell ahhoz, hogy egy városi tér működjön. Hogy milyen keveset számít a design, szemben azzal a szabadsággal, amit egy nem túlhatározott tér nyújt.

Batár Attila nagyon jól ismeri, és értő módon elemzi ezeket a tereket. Ebben szerepe van történészi, szociológiai és építészi képzettségének, de legalább annyira gazdag élettapasztalatának és több évtizedes helyismeretének. A fejezetcímek nem tértipológiai kategóriák, csupán arra szolgálnak, hogy egymás mellé tereljék az összekívánkozó példákat. Így könnyebb problémákat fölvetni, melyek megértését az elemzésen túl nagyban segítik a helyszínrajzok, és Sarkantyu Illés pontos, érzékeny fotói. Árulkodó, hogy nem sikerült közlésre érdemes modern teret találni. Ez a kötet ily módon tankönyvnek is tekinthető arra nézve, mire lenne szükségünk, hogy valóban használható városi tereink legyenek. /Ferkai András/

Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1.000 Ft). MÉK 2019/387

Kreditpont: IGEN

Bauhaus Up!

képzőművészet

2020. szeptember 12 – október 11.

A SZIE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Kar hallgatóinak munkái a Bauhaus kapcsán: feldolgozások, parafrázisok, újragondolások

kurátor: Szigethy Anna DLA

A Rippl-Rónai Művészeti Kar a 2018–19-es tanévben a Bauhaus megalapításának 100. évfordulóját ünnepelte. Kiállításokon, előadássorozaton, tanulmányút és workshopok során próbáltuk megismertetni hallgatóinkkal a Bauhaus jelentőségét, máig tartó hatását, gyakran aktualizálva az egykori feladatokat, témákat. Több mint 15 kurzuson gyakorlati feladatokon dolgoztunk, amelyek különbözőképpen kapcsolódtak a Bauhaushoz – vagy az ott készült ikonikus munkákat, azok szellemiségét, történetét dolgoztuk fel, vagy aktualizált feladatokban a művészet, a design mai helyzetét vizsgáltuk. Az akkor aktuális vizuális és társadalmi problémák sokszor ma is kérdések a művészek, tervezők számára.  A Bauhaus Up! kiállítás a mai fiatal művészek Bauhaus inspirálta feladatokra adott vizuális válaszait mutatja be.

Ahogy a Bauhausban is, mi is több műfajban, médiumban dolgoztunk, igyekeztünk minél több eszközt használni a feladatok kivitelezésénél: az elkészült anyagban szerepelnek videók, rajzok, fotók, helyspecifikus installációk, grafikák, kísérleti fotográfiák, dokumentumfilmek, konceptuális művek és performansz is. A kiállítási anyagon Appelshoffer Péter, Borbás Dávid, Ficzek Ferenc, Gimesi Judit, Gyenes Zsolt, Jónás Péter, Károly Sándor Áron, Kozma Péter, Mátis Rita, Molnár Ágnes Éva, Sörös Rita, Szabó Zsófia, Szalay Miklós, Szigethy Anna tanárok vezette kurzusokon dolgoztak a Fotográfia, Mozgóképkultúra, Látványtervező, Képalkotás, Elektronikus ábrázolás valamint a Képi ábrázolás szakok több évfolyamának hallgatói – azaz majdnem mindenki a RIPPL-ön. /Szigethy Anna/

https://bauhausup.hu/index.php

A kiállítás a Design Week Budapest 2020 programja.