Fevents leírás
2021. november 29. hétfő 18:00
előadó: Dávid Gyula
A programon a közönség létszámát 40 főre korlátozzuk. Regisztráció: info@fuga.org.hu
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1.000 Ft). MÉK 2021/58
2021. november 28. vasárnap
Figyelem! A koncert elmarad – később meghatározott időpontban kerül megrendezésre.
Tara Khozein (ének) és Persányi Zsófi (zongora) kamaraestje
Műsor:
Luciano Berio: Folk Songs (ének-zongora átirat)
Bartók Béla: Improvizációk, op. 20
Luciano Berio: Sequenza III
Szabad improvizációk népdalokra
https://atlatszohang.hu/event/folksongs-and-improvisations/
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
2021. november 26. péntek 18:00
Kossuth Kiadó, 2021
A könyvet bemutatja a szerző.
közreműködik: Dresch Mihály, Gelencsér Gábor és Sebő Ferenc
„A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, Szomjas György a 2021. április 7-én bekövetkező halála előtti hetekben – hét menetben – a diktafonomba mesélte az életét. Ezt a kötetet még együtt terveztük, de sajnos már egyedül valósítottam meg. Fontos, hogy szándékaim szerint ez nem emlékkönyv, hanem memoárkötet – a függelékben szereplő dokumentumokat leszámítva benne kizárólag Gyuri mesél. Úgy, ahogy ő látta, úgy, ahogy ő élte át, úgy, ahogy ő értelmezte a maga mögött hagyott nyolc évtizedet. Objektív alapokon nyugvó, de vállaltan szubjektív visszaemlékezés ez. A lényeg, hogy ez a könyv nem róla szól. Hanem az ő könyve, az ő története.” / J. B. Sz./
A program létszámkorlátozás miatt zártkörű.
A programot élőben közvetítjük a FUGA YouTube csatornáján: https://www.youtube.com/user/fugabudapest/videos
2021. november 25. csütörtök 17:00
megnyitja: Fleischer Tamás
megtekinthető: 2022 02 28
Itt régen emberek éltek – hirdeti egy emléktábla egy belső-erzsébetvárosi romkocsma falán. A felirat találó, de önironikus is, hiszen a szövegnek helyt adó intézmény maga is egyike – a folyamat aktív részeseként, haszonélvezőjeként – azoknak a romkocsmáknak, amelyek a negyed „bulinegyeddé” változását előidézték, azt a régi lakók nagy része számára élhetetlenné tették.
Persze ez csak részben igaz: hiszen nem minden ember, nem mindenféle ember tűnt el a környékről. Ez az a változás, aminek során piaci és nem piaci erőknek sikerült a korábban itt lakók szegényebb, védtelenebb részét elűzni. A kicsit kevésbé kiszolgáltatottakkal valamiféle kompromisszumot kötöttek annak érdekében, hogy a környék fizikailag is átalakulva jövedelmező (jórészt turisztikai) vállalkozásoknak és magasabb státusú, ideköltöző lakóknak biztosítson kívánatos terepet. De hasonló események a szomszédos kerületekben is zajlottak, zajlanak – bizonyos fokig eltérő mechanizmusokkal, de a lényeget illetően nem nagyon különbözően – így azután azt is mondhatjuk, hogy nem is csak helyi jelenségről van szó. Ezekről a kérdésekről azután urbanista-városszociológus kollégáimmal nem keveset írtunk, néha éles vitákat is folytattunk.
Az itt látható képek ezekkel a városfejlődési folyamatokkal kapcsolatosak. Nem csak a tudományos kutatás érdeklődése, de nem először fordul erre fényképezőgép lencséje sem. Hosszú és izgalmas a lista, most csak a legutóbb megjelent számomra lényeges könyvet említem: Molnár Zoltán albumát a Csak képek sorozatból.
Ez a kiállítás azonban már nem mutatja azokat, akik áldozatai-szereplői a városban zajló drámának. Itt már csak az ember nélküli, magányosan megmaradt jeleket mutatom, amelyek így sokszor még hangosabban szólnak arról, hogy itt régen emberek – kiszolgáltatott, esendő emberek – éltek. Talán ezen a módon azt a kérdést is segítenek feltenni a képek, hogy mi is lett azokkal, akik itt laktak, vajon hová is lettek.
Tudom, hogy ez nem nagyon optimista nézete a városfejlődésnek. Tudom, mert szóvá is tette néhány kiváló kollégám, hogy miért nem a pozitív, előrevivő, szép és izgalmas vonatkozások iránt érdeklődöm, miért nem azokat fotózom követendő példának. Azt hiszem, Esterházy Péter szavaival tudok legjobban válaszolni: „A fotózás azért mindig úgy működik, mint a Nagyítás című Antonioni filmben. Oda néz, ahova nem kéne. A fotós ki van szolgáltatva a szemének. A fotó a titok ígérete.” /Csanádi Gábor/
A kiállítás a RFBR és FRLC 21-512-23004 által finanszírozott nemzetközi összehasonlító kutatás által támogatva jött létre.
Külön köszönet Csanádi Juditnak.
Az est házigazdája: Nyáry Krisztián író, könyvkiadó
A beszélgetés résztevői: Márton László író, Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Zádori Zsolt, a könyv szerzője
közreműködik: Kéringer László énekművész, Szentai Cecília zongoraművész, Györgyi Anna színművész
Regisztrációs link: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSe7S1Z18di9swjLVJS-EAzQM22X9tlalmW2qY9-bFgYl_QLiA/viewform
A terembe korlátozott létszámú közönséget tudunk beengedni. Részvétel csak előzetes bejelentkezés alapján (online regisztrációs lap később), védettségi igazolvánnyal és kérjük a maszkviselést.
2021. november 19 – november 29.
Budapest egyik különlegessége az az értékekkel és hagyományokkal teljes építészeti örökség, amely a város létrejötte óta tükrözi az itt élő emberek státuszát, gondolatait, környezetükhöz fűződő viszonyát. A város egyedi fekvéséből és az ezerarcú városnegyedekből eredően mindez egyszerre nyilvánul meg egyedi karakterekben és az adott helyzetre adott megoldások változatosságában. Örökségünk sokszor ellentmondásos – gondoljunk csak a XIX. századi ingatlanspekuláció szülte gangos bérházak szűk udvaraira, amelyekre ilyen mennyiségben nem találunk a világon máshol példát – ugyanakkor reflektál Budapest hullámvasútszerű történetére, és nélküle ma már nehéz lenne elképzelni a várost.
A XXI. században sok más területhez hasonlóan az építészet is jóval komplexebbé vált, az épületek azonban ugyanúgy a társadalom tükreiként szolgálnak. Megjelennek olyan új elemek, amelyek a klímaváltozás – különösen a szélsőséges hőmérsékleti- és csapadékviszonyok – okozta elvárásokra adnak feleletet, és szépségük mellett az élhetőséghez is hozzájárulnak. Évről évre számtalan alkotás születik, amely megérdemli és igényli a reflektorfényt, és azt, hogy mintául állítsuk őket az ember és épített környezete közötti kapcsolat színvonalas megteremtésére.
A Budapest Építészeti Nívódíja kezdeményezés ennek a küldetésnek tesz eleget: azokra a megoldásokra irányítja a figyelmet, amelyek a városi élet fokozódó kihívásai között mégis élhetővé teszik Magyarország egyetlen metropoliszát.
Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara, valamint a Budapesti Építész Kamara és a Miniszterelnökség Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkársága támogatásával a Lechner Tudásközpont együttműködésében megvalósuló Budapest Építészeti Nívódíja pályázat minden szempontból igyekszik megragadni az építészet értékteremtő voltát, kiemelni a jó és követendő megoldásokat, a kimagasló minőséget, és ezek elismerésével példát mutatni.
A 2021. évi pályázat Bírálóbizottsága:
Elnök: Kerpel-Fronius Gábor okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes
Tagok:
Erő Zoltán építész, Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály, főépítész, főosztályvezető
Bardóczi Sándor tájépítész, Budapest Főváros Önkormányzata, mb. főtájépítész
Csapó Balázs építész, Budapesti Építész Kamara, elnök
Benczúr László építész
Nagy Csaba építész
Soltész Noémi építész
Zoltán Neville építész
Kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek (500 Ft). MÉK 2021/58
2021. november 17. szerda 18:00
köszöntőt mond: China Tibor építész, a HBMÉK elnöke
a kiállítást megnyitja: Dr. Puskás István, Debrecen kulturális területéért felelős alpolgármestere
megtekinthető: 2021 11 28
A cívisség egy autonóm, homogén, zárt közösség volt, életüket a saját törvényeik határozták meg. A cívis szó latinul polgárt jelent. A legfontosabb jellemzőjük, hogy a városi polgári életükkel párhuzamosan paraszt polgári életet is folytattak. A cívisek elsősorban iparosok és kereskedők voltak, de még ezen mesterségek mellett sem tudtak szabadulni a föld függőségétől. A város határában minden cívisnek a városi házához tartozó földet meg kellett művelnie.
A cívisség egy néprajzi csoport az Alföldön. Több településen, például Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten és Nagykőrösön is voltak cívis csoportok, de Debrecenben alakult ki a legnagyobb önálló cívis társadalom.
Harangi Attila építészmérnök diplomamunkája részeként 2018-ban készítette el a történeti földszintes lakóházak kataszterét Debrecen belvárosában. 2018. április és augusztus között lefotózta az összes még megmaradt cívisházat és térképen ábrázolta őket. Azóta is folyamatosan dokumentálja a változásukat. 2018. áprilisában 1540 házat vett nyilvántartásba, vagy olyan ingatlant, amin valamilyen formában még cívisház áll.
Attila munkájához 2019-ben csatlakozott fotósként Löki Viktor; a szerzők pedig az elmúlt két évben azt a célt tűzték ki célul, hogy a levéltári és építészeti kutatásokat a házak belső felmérésével, belső tereik és jellemzően régi bútoraik alapos fényképes dokumentálásával, illetve a lakókkal, bérlőkkel, és egyes cívisházak esetében üzletvezetőkkel készített interjúkkal és visszaemlékezésekkel egészítsék ki. A szerzők másfél év alatt összesen 16 cívisházba jutottak be.
Grafika: Mező Anikó
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kamarai tagok 0,5 kreditpontot igényelhetnek (500 Ft). MÉK 2021/58
2021. november 17. szerda 17:00
Könyvbemutató
Fejérdy Tamás: Beszélő színek. A történeti épülethomlokzatok architektonikus színezésének szabályai
Kiadja a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK)
a könyvet bemutatja: Dr. Máté Zsolt építész, Deák Zoltán építész
A legtágabban értelmezett környezetünkből bennünket érő vizuális hatásoknak különösen fontos és egyre erősödő szerepe van a mai világunkban. Ami ugyanakkor nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy magas szintű vizuális kultúra is társulna hozzá. A színek jelentőségének, hatásának kutatása nem új keletű dolog, s a színdinamika mint diszciplína is jelentős kutatási ismereteket, eredményeket tud felmutatni.
Ez a dolgozat azonban nem általában a színekkel, alkalmazásukkal és hatásukkal foglalkozik, hanem csupán egy jól körülhatárolt területtel, az épülethomlokzatok színezésével és azon belül is a mai korból visszatekintve „történeti épületek” kategóriába sorolhatókéval. Szükségesnek látszik azonban már itt, a legelején hangsúlyozni, hogy a történeti épületek szakszerű színezése nem önkényes tervezői vagy megrendelői ízlés függvénye. A színezésnek a történeti hitelességre kell törekednie, ezért az adott korstílus architektonikus rendszere által meghatározott szabályokat kell követnie.
Ez elsősorban azt jelenti, hogy az architektonikusan összetartozó elemeket színezéssel is össze kell fognia, nem szabad széttagolnia – tekintetbe véve azt is, hogy nem minden korstílus élt a többszínűség architektonikus eszközével. Az eklektika (historizmus) például gyakran csupán egyetlen – az elérni kívánt esztétikai hatás elérése szempontjából ugyanakkor jól megválasztott – színt használt. A ma sajnálatos módon nagyon elterjedt, sőt bizonyos értelemben vett módon „népszerű” utólagos szétszínezés nemcsak történelmietlen, de esztétikai szempontból is több mint megkérdőjelezhető. E tanulmány témája több éve, évtizede foglalkoztat, s a mondanivaló lényege posztgraduális oktatás keretében tartott előadásaimban részben már korábban is megfogalmazódott. Ezt a terjedelmében szándékosan rövidre fogott munkát pedig ajánlom mindazoknak, akik számára fontos az esztétikus és történetileg is hiteles épített környezet.” /Fejérdy Tamás: Előszó/
A szerző saját munkái, kutatásai, tapasztalatai révén olyan ismeretekkel gazdagít bennünket, amelyek segítenek abban, hogy utazásaink közben, de akár saját környezetünkben is értő szemmel élvezhessük a jól megoldott épület-színezéseket, s azt is felismerhessük, ami eddig talán zavart, vagy bizonytalanságban tartott, de megindokolni nem tudtuk volna. /Máté Zsolt építész/
https://iask.hu/hu/fejerdy-tamas-beszelo-szinek/
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1.000 Ft). MÉK 2021/58
2021. november 15. hétfő 17:00
Könyvbemutató
Orosz István: Könyv a tükörben (avagy a megevett tengerészek), Balassi Kiadó, 2021
Orosz István: Mekkora kép! Typotex Kiadó, 2021
A könyveket Orosz István grafikusművész, író és Török András művelődéstörténész, író mutatja be.
A beszélgetést Soóky Andrea, a Balassi Kiadó vezetője moderálja.
Orosz István Kép a tükörben című könyvének műfaja nehezen meghatározható. Kultúrtörténeti oknyomozás, amelyben a belga festő, René Magritte az angol arisztokratáról, költőről és mecénásról, Edward Jamesről festett titokzatos, arc nélküli portréját elemzi, s azt próbálja megfejteni, miért hever a kép nagy tükre alatti kandallópárkányon egy könyv, Edgar Allan Poe regénye. Művészettörténeti értekezés is: képet kaphatunk benne az európai szürrealizmusról, leginkább a két vetélytárs, Magritte és Dalí harmincas években készült művei révén. Irodalomtörténeti szálakat is bogozgat: Poe műveit, illetve a korabeli doppelgänger-jelenségeket elemzi. Útirajz is: szerzője a közép-mexikói Sierra Madre hegyei közé követte a Magritte-kép modelljét, Edward Jamest. S ha mégis meg kellene határozni e sok-sok képpel és képelemzéssel kiegészített, olvasmányos, olykor némi szarkazmust, sőt öniróniát sem nélkülöző különös könyv műfaját, akkor talán a kézirat egyik első olvasójának definícióját javasolnánk: Orosz István „interdiszciplináris asszociatív esszét írt”.
Mekkora kép!
Ebben a könyvben a perspektívával, a perspektíva vadhajtásaival, az anamorfózisokkal és a képzőművészet rokon területeivel kapcsolatos esszéket gyűjtöttem össze. Jó ideje gyűltek már, hisz rajzolóként is ilyesmivel foglalkozom, ilyen körökben mozgok, s néhány szeletéhez tán konyítok is, de persze az ábrázoló művészetek mellett fölsejlik a szélesebb környülállás, amelyben a tudomány, a technika, a vallás konstellációja is benne foglaltatik. Akár a kultúráról is papolhatnék, arról, ami az egyedeket személyiséggé formálja, vagyis ami a nézőpontoktól megosztott, klasszikus perspektívaleckéken iskolázott különbözőségünket mégiscsak közelebb hozza. A különbözőség vonzalmakat és ellenszenveket indukál, ezekből a vonzásokból és taszításokból születő mágneses erőtér működteti a világot. /Orosz István/
2021. november 11. csütörtök 18:00
A Kisterem Galéria rendezésében
megnyitja: Demeter Nóra és Zoboki Gábor építészek
megtekinthető: 2021 12 20
A budapesti Művészetek Palotája 2005-ben elkészült impozáns épületének központi eleme egy 1700 főt befogadó koncertterem, amelynek akusztikai tervezője a világhírű Russel Johnson (ARTEC New-York). Johnson legfontosabb elképzelése nyomán – amelyet először 2000-ben Luzernben valósított meg – a terem két oldalán, a karzatokon a falak mögött zárt és rejtett üres tereket, úgynevezett zengőkamrákat alakítottak ki. A kamrákból a nézőtér felé hatalmas ajtók nyílnak, amelyek a zenedarab (és a karmester) akusztikai igényeinek megfelelően központilag vezérelve nyithatók és csukhatók, változtathatóvá téve a légtér nagyságát és ezzel az utórezgési időt. Az ajtók 10 cm vastagságú vasbeton falát hézagmentesen felragasztott, vékony gipszréteg borítja. A klasszikus faborításhoz hasonlóan ideális hangvisszaverő felületként szolgáló gipszelemeket Luzernben, a koncertterem építésze, Jean Nouvel természetes fehér színükben tartotta meg, rajtuk egyszerű geometrikus mintázattal. Budapesten a magyar építészek színes térkialakításban gondolkodtak, ezért felkérték Jovánovics Györgyöt a koncertterem belső gipszfelületeinek tervezésére.
Jovánovics György művészetében a hatvanas évek közepétől alapvető szerepet játszik a gipsz anyaga. Franciaországi tanulmányai során már alkotott kis méretű gipszobjekteket az arte povera jegyében, s hazatérve, a hatvanas évek végén a kelet-európai neoavantgárd legjelentősebb alkotásai közé sorolt emberszobrait is gipszből hozta létre. Az anyagválasztás akkoriban politikai gesztusnak is számított, hiszen a kortárs nyugati művészettel kapcsolatokat kereső magyar művészek nem kaphattak állami megbízásokat – Jovánovics a bronz vagy a márvány helyett az olcsó, igénytelen, mégis a szobrászat leghagyományosabb anyagai közé tartozó gipszet alkalmazta. A hetvenes évek fotómunkái és installációi után a klasszikus avantgárd hagyományaihoz – többek között Kassák Lajoshoz vagy Moholy-Nagy Lászlóhoz – is kapcsolható, konstruktív, geometrikus gipszrelief a nyolcvanas évek elején jelent meg Jovánovics művészetében, s máig életművének kulcseleme.
(…)
A Művészetek Palotájában Jovánovics a nyolcvanas évek elején saját technikaként kidolgozott színes reliefhez nyúlt vissza – a kívánt szín pigmentje itt nem utólag kerül az anyagra, hanem a vízbe keverve, így az elemek teljes tömegükben színesek. Az építészekkel és akusztikusokkal egyeztetve meghatározott méretű (100×80 cm), vastagságú és lépcsőzetességű paneleken Jovánovics hét színt alkalmazott, így alakította ki modulként szolgáló 11 reliefjét, amelyekből a közel 1000 négyzetméternyi felület felépülhetett. Ezek a művek a helyszínen akusztikai elemek, de eredetileg kidolgozott, fehér relief-formájukban egyedi alkotások, amelyekben jelen vannak a konstruktivista hagyományok, illetve a zene vizuális formái is: Jovánovics inspirációi közé tartozott egy Kurtág-partitúra és a gregorián kották négyszögletes hangjegyfejeinek képe. A koncertteremben a színes konstruktív reliefek mellett, az orgona alatti széles sávban a kompozíciót egy különös – de a hatvanas években már felbukkant – elem egészíti ki: egy gipszből készített, aranyfüst-lemezzel borított függönymotívum. A különféle darabok együttese Jovánovics egész életművének lenyomatát nyújtja, amelyben az optikai illúziók, a zene és a vizualitás, az érzékelhetőség problémái mellett az építészeti tér és a szobrászat terei közötti összefüggések jelennek meg.
/Mélyi József: Jovánovics György akusztikai relief-sorozata, részlet/
