Növényvakság – növénylátás 16.

Meghívott előadók: Horváth Márk filozófus és Lovász Ádám filozófus.

Moderátor: Nemes László filozófus.

Jean-François Lyotard nyomán a nyugati, szekuláris modernitás a következőképpen kulcsmondatban foglalható össze: „az emberiség képes rá, hogy a saját fejlődése oka és szerzője legyen.” A posztmodern fordulat a nagy elbeszélésekből való kiábrándulást regisztrálta. Nem lehet többé hinni a történelmi haladásban, és kétségessé vált, hogy az emberiség valóban képes uralkodni a világ fölött. Szemben a századvégi posztmodern relativizmussal és kételkedéssel azonban, a nonmodern szemléletmód pozitív tartalommal is rendelkezik. Anna Tsing szerint a nonmodern a velünk élő múltra és jelenre összpontosító archaikus szemléletmód, amely a szituált és nemszekuláris hagyományos tudásformákra kíván alapozni. Pusztulóban lévő ökoszisztémáink animista érzékenységet igényelnek. Tömören fogalmazva, nem az ember a természetkulturális viszonyok kizárólagos formálója. „Kígyószellemek és a radioaktív felhők is megosztják figyelmünket, mindegyik közelebb visz bennünket a tájak kísérteties minőségéhez” – fogalmaz Tsing. De mi a helyzet a növényi szellemekkel? Amennyiben lehetséges egy nonmodern társadalomtudományi módszertan, annak számot kell vetnie a létmódok eredendő hibriditásával. Ebben kulcsfontosságú Bruno Latour „litániamódszere,” amely a hálózatokba rendeződő létezők sokféleségét hivatott megjeleníteni. Ennek már láthatóak konkrét alkalmazásai a „többfajú antropológia” (multispecies anthropology) területén, ahol kutatók számot vetnek a növények olykor döntő történelmi és társadalmi szerepével. Jeffrey C. Kaufmann például Latour nonmodern módszerének a segítségével vizsgálta meg az Opuntia kaktusznövény szerepét a madagaszkári éhinségekben és a modern szemléletű állami beavatkozások kudarcait. Ezen példából és másokból meríthetünk szempontokat a Kárpát medence viszonyainak és ökológiai problémáinak a feltérképezéséhez is.

Nonmodern kutatócsoport:

(Horváth Márk, Lovász Ádám)

 A Nonmodern kutatási projekt a klasszikus modernitáskrikati és válságirodalmaktól a posztmodern és kortárs diskurzusokig bezárólag szemügyre veszi a modernitással kapcsolatos álláspontokat, keresve azokat a termékeny metaforákat, amelyek a modernitásból kiutakat képezhetnek. A projekt komparatív és interdiszciplináris jellegéből adódóan merít a filozófiai hagyományból, az irodalomból, filmművészetből, festészetből, a kortárs társadalomelméletekből, és kultúratudományból. A kutatócsoport fókuszában a modernitás megértése áll, miközben feltérképezi az azzal párhuzamos vagy azzal szembenálló nonmodern irányzatokat is, különös tekintettel a posztmodernen belül megtalálható lehetőségekre.

Fontos szempont, hogy új szemantikát igényel a modernitásból való kiút. Gondolkodásunkat radikális módon gyökértelenítenünk kell, megszabadítva magunkat a modern eredetű fogalmakban való gondolkodástól. Ez a fordulat szokatlan nyelvezettel innovatív tematikai fókusszal, és új filozófiai szemantikával birkózik meg a következő, egymással összefüggő kérdésekkel: mi a modernitás, és milyen utak vezetnek ki a modernitás válságából? A nonmodernitás az átfogó nagy elbeszélések helyett a szférák burjánzó sokféleségére támaszkodik. Egyszerre szférikus és barokkos gondolkodásmód jegyében kijuthatunk a modernitás vasketrceiből. Egyetlen világszféra sem képez átfogó egységet. A modernitás nagy elbeszélései után a szférák bősége marad. Egyformaság helyett sokféleség. A Nonmodern kutatócsoport a Batthyány Lajos Alapítvány támogatásával működik.