Gear

Régi Épületek Kutatóinak Estje

műemlékvédelem

2019. november 25. hétfő 18.00

Újratervezés, kutatások a budavári Szent István terem kapcsán

előadó: Rostás Péter, Bozóki Lajos művészettörténész, Szegő Tamás építész

Meghívó_2019 11 25_Szt. István terem

A budavári palota déli összekötő szárnyában 2019 áprilisában kezdett falkutatás során a palota több építési periódusának maradványait sikerült feltárni. Ezek a feltárt építészeti részletek és műformák nemcsak a palota építéstörténetét árnyalják, hanem önmagukban is építészettörténeti értékek. Kutatásunk során a BTM második emeleti, egykori könyvtárterem lambériájának és előtétfainak elbontásakor napvilágra kerültek a barokk királyi palota eddig rejtett homlokzatszakasza, továbbá az 1951 – 52-ben id. Kotsis Iván tervei alapján épített szocreál architektúra részletei. Az I. emeleti, egykori metszettárban több négyzetméternyi felületen a Hauszmann-periódusból származó gipsz párkány, az oldalfalakon stukkó keretelő tagozatok, valamint a Szent István-terem melletti folyosó párkányfrízének stukkó ornamensei kerültek elő. A háborús pusztítások után 1952-ben Kotsis Iván lebontván az teljes korábbi alaprajzi szerkezetet a pártközpont összekötő csarnokául szolgáló háromhajós tereket alakított ki, az emeleti termek nyugati végfalán egy-egy apszidiális fülkével, amelyek most tárultak fel újra a feledésből.

Kreditpont: IGEN