2025. október 1–18.
Csízy László „archaikus eredetű” számítógépes grafikái új életre kelnek a FUGA Zalotay Elemér termében.
„A 70-es években a számítástechnika a jövő új, nagy lehetőségének látszott. Hittem abban, hogy a képzőművészet számára is rendkívül hasznos lehet. A kísérletezések közben egyre jobban kötődtem ehhez a világhoz, melyet ma is nagyon szeretek. A számítástechnika révén a látható jelenségek új részleteit lehet feltárni. Rendszerekben gondolkozhatom. Közelíteni tudom a „reál” és a „humán” gondolatokat. A számítástechnikai eszközök a munka hatékonyságát, a képi megvalósítás lehetőségeit nagymértékben támogatják.” (Csízy László)
Prof. Gyenes Zsolt DLA médiaművész megnyitó beszéde, elhangzott 2025. október 1-jén:
Az új képfajtákhoz tartozik például a fotó, a film, a röntgen, a xerox, a videó, és ide kapcsolható – bizonyos értelemben – a számítógép is. E technikák, médiumok létrejöttének indítékai között nincsen ott a művészet, hanem a kreativitást sokkal inkább mellőző üzleti érdekeket találhatjuk meg. Ennek ellenére, vagy inkább az említettek ellenében az új technológiák rövid időn belül a progresszív gondolkodású művészek érdeklődését felkeltették, pontosabban felkeltik. Egy új technika új kifejezési formák létrehozásához nyitja meg a kapukat.
A művészetnek (is) szüksége van a folyamatos vérátömlesztésre. Napjainkban ez leginkább a digitális univerzumon belül zajlik.
Visszatérve az új képfajták, vagy másképpen szólva a techno-képek természetére, a közös új vonás bennük leginkább a kinti-látható-tapasztalható valósághoz való viszonyukban érhető tetten. A rajzolt-festett (tehát manuálisan előállított) kép nem kerül fizikai értelemben elválaszthatatlan kapcsolatba a tapasztalható-látható világgal. Az új képfajta – gondoljunk a sorban a legelsőre, a fotóra – egyféle automatizmus kapcsán, az apparátus sajátos képességeinek rendszerében rögzíti a látványt. Látszólag lélektelen másolás ez – támadták is ezzel sokat például a fotográfiát –, de szó sincs erről. Megszámlálhatatlan, komplex választások meghozatala következtében születik meg az adott alkotás. A konstelláció egyéni világot, világokat láttat, jelenít meg. Valamennyire tehát más típusú alkotási folyamat a techno-alapú, mint a manuális, de a végeredmény szempontjából semmi lényegi különbség nincsen.
Az alkotási beavatkozások, manipulációk minden esetben eltávolodást jelentenek a látható-tapasztalható, kinti világtól. Ez minden mű és technika természetéből is adódik. A mérték, az absztrakció foka azért nagyon eltérő lehet.
Állandóan változásban vagyunk! Milyen érdekes, hogy napjaink digitális térhódítása következtében az analóg fotográfia, melyet a kezdetekkor lélektelen másolással vádoltak, ma lényegében kézműves technikának számít.
Lábjegyzetként említhető, hogy az elektronikus kép, a videó átmenetet képez a digitális környezet felé. Számtalan ponton bevezeti, előkészíti az utóbbi minőségét, esztétikáját. Ilyen például az új időkezelése, a non-linearitása, a flexibilitása vagy az olcsó tárolás, rögzítés lehetősége.
A techno-művészetek szempontjából a fotográfia születése mérföldkőnek számít, de hasonló érvényű az elektronika megjelenése, illetve a digitális technológia elterjedése is. A következő mérföldkő a mesterséges intelligencia lesz/van – tehetjük fel a kérdést?
Lev Manovich arról ír több helyen, hogy ugyanazt a hardvert és sok esetben szoftvert használják az irodában és a művész stúdiójában is. Ennek ellenére a produktum, ami születik teljesen más. Más a folyamat és a cél is. A művészi produktumok csak olyan módon különbözhetnek a többi kommunikációs tartalomtól, ha kimozdítjuk az apparátust, ha a technika, technológia ellen cselekszünk. Ezt Vilém Flusser hangoztatta először az 1980-as években, éppen a fotográfia kapcsán. Folyamatosan ellene játszunk a kommersz technikáknak; építő jellegű hibákat követünk el, – melyek szándék szerint nincsenek belekódolva abba a programba, technológiába, amit azok megalkotói, feltalálói elgondoltak. Néhány ilyen modifikáció felsorolásszerűen: mozgatjuk másolás közben a tárgyat (vö. copy-motion), a mélységélességgel játszunk, bekeretezünk, kiemelünk, roncsolunk, elhagyunk, vizuálisan absztrahálunk, felerősítjük montázs-szerű gondolkodásunkat, kisajátítunk… Végtelen lehetőségek a sajátos beavatkozásokra, az egyéni alkotási folyamatok megvalósítására.
A régi és új párhuzamosan, vagy inkább elválaszthatatlanul összeforrva jelenik meg hibrid karakterű kultúránk színpadán.
A felvázolt összefüggésekbe ágyazódik be Csízy László munkássága is. Szerencsére több tanulmány, illetve könyv is foglalkozott, foglalkozik az alkotó munkásságával, – melyek úttörő jellegére is reflektálnak – és ennek következtében már ismert a szakma és az érdeklődők számára. A Magyar művészek és a számítógép című kiállítás és kiadvány és a Programozott grafikák című saját könyv kiemelkednek, de például a Képírás online művészeti folyóirat is foglalkozik a művész álló- és mozgóképi munkásságával.
Mozgás, vonalak és fények – ennek a kiállításnak a címe, a főbb hívószavai. Ez a három fogalom jól összefoglalja a művész munkásságát is.
Az elektromosság és a fény egységet alkotnak; az egyik a másikból következik és mozgásban vannak minduntalan. A vonal is mozgás. Az Egység (ezen a helyen nagybetűvel) itt is tetten érhető.
Csízy korai műveiben már felfedhető az az egyedi vonás, miszerint létezik a mérnöki rend és szigorúság, de ez át van itatva – és ez metaforikusan és szó szerint is értendő a tus és plotter használattal – az ember egyik meghatározó tulajdonságával, minőségével; az esetlegességgel, akár nevezhetjük építő jellegű hibának, amitől tehát élni kezd a dolog, saját illata és színe lesz. A szemet simogatja a gazdag vizuális struktúra, melyet létrehoz.
A gép repetitív és mechanikus módon ismételni szeretne, de a papír minősége és a tus állaga, a kettő találkozása az emberi beavatkozással kimozdít ebből a kevésbé lélekkel teli állapotból.
A megsokszorozott apró változások, változtatások pillangóhatásként működnek. Új minőség születik.
Pontok és vonalak – az alapelemek, melyekből felületek, foltok, ritmusok, kompozíciók jönnek létre. A tudatos és véletlen találkozása; kettejük násza – mint már utaltam rá.
Csízy első korszakában – az 1980-as évek elején – matematikán alapuló képépítésről beszélhetünk, míg a második – a 2000-es évek – kiindulási alapja a fotográfia. A végeredmény még is nagyon hasonló. Mindkettő a nagy összefüggésekkel kapcsolatban tesz fel kérdéseket, vagyis láttat meg fontos dolgokat. A matematika maga a mindenség képlete, míg a fotók, a látható-tapasztalható világ részletei; ugyanazt hordozzák. Mikro- és makro-végtelenség. A fotókból a szerző általános érvényű struktúrákat teremt, lecsupaszítja, visszafejti a sallangot, a zavarót, az értelmezhetetlent és így tér vissza a teremtett világ összetevőihez. Itt fordított a sorrend; a kinti látvány illúziója, a fotó újból matematikai eszközökkel formálja magát, míg a régi munkáknál maga a matematikai képlet teremt olyan illúziót, melyet a tapasztalt világra vonatkoztatunk.
Ha nagy vonalakban kategorizálni szeretnénk Csízy műveit, akkor technikai értelemben beszélhetünk plotterrel, számítógéppel, írógéppel készült művekről; ezek a korai munkák (pl. Négyszögek, Egyenes szakaszok, Véletlen hatások, Mozdulatok és Írógéppel), azontúl elektrográfiákról, melyek szintén papíron kerülnek, de már mai digitális technikával kinyomtatásra (pl. Vonalháló, Hullámok és Kéregírás kapcsolatok). Ide tartoznak az olyan elektrográfiák is, melyek installáció formájában látnak napvilágot (pl. Megtört hullámok és Törzsek). Utóbbiaknál a transzparencia, a fény talán még nagyobb hangsúlyt kap.
Mi is tulajdonképpen az elektrogáfia? Olyan művészeti kifejezésmód, módszerek összessége, ahol magának a számítógépnek, vagy különféle elektronikus eszközöknek a – más technikákhoz képest teljesen eltérő – sajátosságaira építve hozza létre a művész alkotásait.
A művek tárgyát-témáját-megjelenését tekintve a következő kategóriák mentén indulhatunk el:
- Tér-idő
- Organikus formák átírásai
- Mozdulatok / dinamika
- Színek hatása, használata
Ezek a kategóriák egymásba mosódnak, de vezérfonalként azért alkalmazhatóak.
A különböző fizikai alapú jelenségek megjelenítése és a téri kapcsolódás az alkotó sok művében meghatározó tényező. A hullámformák, finom rezgések, spirális alakzatok, ütközések – ide köthetők. Minden mozgásban van és ehhez kapcsolódik elválaszthatatlanul az idő, mint szintén alapvető gondolati-filozófiai egység. Azoknál a Csízy-képeknél ahol letisztult geometriai alapformák alkotják a gerincet, a szimmetria mindig kimozdított; így élet költözik arra a tájra. A formák finom átmenetekkel, észrevétlenül mennek át egymásba, hogy aztán bizonyos helyeken ütközzenek; megadva a hangsúlyt a kölcsönhatásoknak. Az alapminőség Csízynél a vonal, annak hálózata, mely közelről szeszélyes játékosságát és törékenységét mutatja meg, míg messzebbről a már említett tónusgazdagságával építkezik, – ilyen formán kommunikál a befogadóval.
Érdekes kettősség az, amit szintén már érintettem, hogy ezeknél a 2000 utáni műveknél egy fordított folyamat fedhető fel. Az organikus textúrák-faktúrák fotografikus leképezése kézműves-mechanikus módon íródik át az előző részben taglalt vizuális megjelenésbe. Ellentmondásnak tűnik a kézművesség és a számítógép együttes használata, de nem az. Jól tudjuk, hogy a komputer hasonlóan egy eszköz, mint akár az olaj és vászon, – persze teljesen más karakterrel rendelkezik mindkettő, – mégis az alkotási folyamat és a végeredmény, tehát a mű szempontjából a lényeg máshol található meg. Ott kutathatunk ebben a vonatkozásban, ahol a szavak, a vizuális elemek, a gondolatok egy másik dimenzióba kerülnek át. A számítógépet sok esetben érdemes teljes mértékben „birtokolnunk”, irányítanunk; – ez „fapados módon” is történhet a beavatkozások „sűrítésével”, – hogy aztán szabad utat adjunk a véletlennek, az apparátus szárnyalásának. Ez a processzus, konfliktus az, mely alkotónknál is a kellő feszültséget elindítja, okozza. Azt a feszültséget ami nélkül nincsen hiteles, jó műalkotás.
A művek színvilága monokróm; a tengerkék horizontot célzó távolsága egy kis lilával és olykor zöldes árnyalatokkal kiegészítve, vagy fekete-fehérek, a szürke-tónusok igen széles skálájának felvonultatásával. A szürke magába foglalja az összes színt és a találkozásoknál ott az „ütés” a fehér-fekete találkozása, szikrázása.
Az utóbbi egy-két évben készült lézer-maratott installációk, két oldaluk párbeszédével, újabb befogadói stratégiákat tesznek lehetővé, ezzel összefüggésben más, új mediális-esztétikai jelként értelmezhetők. Körbejárásukkal – a transzparencia izgalmas, építő jellegén túl – a nézői aktivitás is jobban mozgásba lendül; – szó szerint is értve ezt.
Az 1980-as évek elején készült számítógépes grafikák megalapozzák ezt a gazdag életművet, ami koránt sincs lezárva. A korai művek tisztasága, nyelvezete, eleganciája kitüntetett helyet biztosít alkotójának; olyan kiindulási pozíciót, amely egyediségén túl megnyitja számára a kísérletezés lehetőségeit.
Csízy László pályája folyamatos, következetesen épülő, annak ellenére is, hogy időben széttagolható, vagy ketté választható. Munkássága – úttörő jellegén túl – olyan dimenziókat láttat, ami az övé, de széles körben érdeklődésre tart számot; szemünket, lelkünket és gondolkodásunkat állandó aktivitásra készteti.
Jó szemlélődést, interaktivitást a művekkel!