Gear

HÚZOM A CSÍKOT… –  válogatás TÓTH Ferencz életművéből

2022. december 14. szerda 18 h

TÓTH Ferenc kiállítása 2022. december 14-től 2023. január 8-ig szerdától vasárnapig, 2-7- óráig díjmentesen tekinthető meg.

 

Ünnepélyes megnyitó

Bevezetőt mond KOVÁTS Albert festőművész

Megnyitja BALÁZS Sándor művészeti író

Közreműködik RÁKÓCZY Anna fuvolaművész

A kiállított művek megvásárolhatók, illetve árverésen kerülnek értékesítésre.

Tóth Ferencz (1947–2021) barátai reprezentatív válogatásban mutatják be a festő életművét. A kiállításon 35 olajfestmény és 80 kollázs lesz látható. Az alkalom egyik célja megidézni Feri sajátos szellemét, humorát, de fontosnak tartjuk azt is, hogy minél szélesebb körben hívjuk fel a figyelmet a festő rangos művészetére. Megvételre ajánljuk a művészet barátainak egy lezárult életmű kiemelkedő, utolsó darabjait.

Tóth Ferencz éppen élete végső éveiben jutott művészete csúcsára. Táblaképeit szellemes, eredeti festői megoldások jellemzik, amint ezt a Hódmezővásárhelyen díjazott munkája is igazolja. A kollázs műfaját valósággal megújította, lehetőségeit kitágította, különös rangot adott a már-már elfeledett műfajnak. A kiállításon Tóth Ferencz számos eddig még ki nem állított kollázsa lesz látható és megvásárolható.

Balázs Sándor, Dréher János, Kováts Albert, Mózes Katalin, Sepeghy Boldizsár, Sinkó István

A Magyar Festők Társasága támogatásával

A kiállítás ideje alatt 2022. december 17-én 16 órakor az ARTE Galéria élő művészeti aukciót rendez, melyen Tóth Ferencz művei is szerepelnek. Licitálni a FUGÁban és a www.arte.hu oldalon lehet. Az árverésre kerülő további művek (Tóth Ferencz pályatársainak alkotásai) az ARTE Galériában (1053 Budapest, Ferenczy István u. 14.), a teljes árverés anyaga pedig a www.arte.hu oldalon tekinthető meg.

Karácsony előtti utolsó nyitvatartási nap:

  1. december 23. péntek

Első nyitvatartási napunk az Új évben:

  1. január 4. szerda
Kreditpont: IGEN