Gear

FUTURISTIC / online

design

2021. április 22 – május 9.

Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textiltervező kiállítása

közreműködik: Horváth Balázs zeneszerző és Radnóti Róza zongoraművész

A FUTURISTIC textilkollekciót a huszadik század első évtizedeit meghatározó osztrák műhely, a Wiener Werkstätte, ezen belül is Koloman Moser és Josef Hoffmann munkái, ezen kívül Kandinszkij művei és Pedro Almodóvar ’90-es években készült filmjeinek látványos dekorativitása inspirálta. Emellett nagy hatással volt az alkotóra a spanyol művész-tervező Jaime Hayon munkássága, akinek bútorai, tárgyai a különféle műfajok közötti átjárhatóságot hangsúlyozzák, a művészet, a dekoráció és a formatervezés közötti vékony határvonalon egyensúlyoznak. A kollekció létrejöttében jelentős szerepet játszott Ligeti György zeneszerző Musica ricercata című műve is, amelyet a tervező lánya (Radnóti Róza zongoraművész) éppen a tervezés időszaka alatt gyakorolt.

„Fontosnak tartom a különböző művészeti ágak közötti párbeszédet, éppen ezért nagy örömöt okozott, hogy a korábbi TEXHIBITION című kiállításunk éppen a FUGA-ban rendezett Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál koncertjeinek kulisszájául is szolgálhatott. Különös érzés volt, hogy a textilek milyen hozzáadott élményt nyújtottak a nézőknek és a zenészeknek egyaránt. Ez a termékenyítő találkozás adta az ötletet a további együttműködésre. A FUTURISTIC kollekcióban tárgyiasult ritmusok, repetitív motívumok, kisebb és nagyobb formai egységek arra az elhatározásra ösztönöztek, hogy a jövőben együttműködjünk az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivállal. A közös gondolkodás első lépéseként felkértem Horváth Balázs zeneszerzőt, a Fesztivál egyik alapítóját, hogy fogalmazza meg azokat a közös pontokat a textiljeimmel kapcsolatban, amelyek inspiráló hatással lehetnek zenei oldalról.” (Szigeti Szilvia)

Az online kiállításmegnyitó a FUGA Youtube csatornáján 2021. április 22. csütörtök 19.30-tól tekinthető meg:

https://www.youtube.com/user/fugabudapest

eventuell.hu/szigeti-szilvia
design-without-borders.eu

FUTURISTIC – különleges lakástextilekből nyílik kiállítás a FUGA-ban