Gear

Csináljunk színházat – fiatal rendezőkkel!

színház

2022. május 16. hétfő 17:00

A Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! beszélgetéssorozatában már esett szó a pályakezdés kihívásairól. Ezúttal három olyan fiatal rendező lesz Csizmadia Tibor vendége, akik pályájuk más-más szakaszaiban tartanak.

Hegymegi Máté 2014-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) fizikai színházi rendező-koreográfus szakon. Bár előadóként is közreműködik, de alapvetően szabadúszó rendezőként dolgozik kőszínházi és független társulatokkal. Kovács D. Dániel 2015-ben végzett az SZFE rendező szakán. Dolgozott a Szputnyik Hajózási Társasággal, volt a Vígszínház tagja, 2017 óta szabadúszó rendező. Pass Andreával és Szenteczki Zitával együtt alakították meg a Narratíva Kollektívát, amely ebben a négyes felállásban 2021-ig működött. Jelenleg Hegymegi Máté és Kovács D. Dániel vezeti a csapatot.

Szokol Judit 2019-ben végzett az SZFE-n zenés színházi rendezőként, osztályfőnöke Ascher Tamás volt. Szabadúszóként dolgozik. Rendezett a Szentendrei Teátrumban, a Soltis Lajos Színházban és a Magyar Állami Operaházban.

Kovács D. Dániellel és Szokol Judittal 2021-ben Zoomon beszélgetett Csizmadia Tibor. Akkor olyan témákat jártak körbe, hogy mekkora hatással van egy osztályfőnök a pályakezdésre, figyelnek-e a színházigazgatók a pályakezdő rendezőkre, és egyáltalán, milyen perspektívát nyújt ma a rendezői pálya. A május 16-i beszélgetésen ezen továbblépve, a menedzsmenttel, saját társulat építésével és vezetésével, valamint a meghívott rendezőként való működés kérdéseit vitatják meg.

Az esemény helyszíne ezúttal is a FUGA. A beszélgetést, amely 17 órakor kezdődik, az érdeklődők a helyszínen és online is követhetik a FUGA YouTube csatornáján.

A Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozatainak évadzáró alkalma május 30-án lesz.

A programsorozat támogatója az NKA támogatja.