Budapest 150 / Lugosi András várostörténész előadássorozata 6. rész

Aligha találhatunk a budapesti kávéházak történeténél frekventáltabb témát az amatőr és a professzionális fővárostörténeti kutatások területén, ahogy a munkásosztály történeténél elhanyagoltabbat sem. Így fordulhatott elő az a paradoxon, hogy miközben a gyári munkások széles tömegeinek megjelenésével járó fejlett gyáripar kialakulása előtti budapesti munkásság története szorosan összefonódott a kávéházak, a kávé- és pálinkamérések működésének szabályozása körüli konfliktusokkal, a kávéházirodalom erről mindezidáig nem vett tudomást. Ugyanakkor a marxisták, de más történészek sem vették észre – persze nem véletlenül -, hogy a modern, gépesített, futószalagszerű gyáripari termelés kialakulása előtti fél évszázadban a munkásosztály már a budapesti társadalom meghatározó szereplője, akiket a fővárosi tanács tisztviselői a veszélyes osztályok egyikeként azonosítanak, és ők kezdik el használni a munkásosztály kategóriáját velük kapcsolatban. Miért küzdött a fővárosi tanács majd 50 éven át azért, hogy a vendéglátóipar két meghatározó intézményét, a kávéházakat és a kávéméréseket szigorúan elkülönítse egymástól? Miért gondolták úgy, hogy az előbbinek az úri társadalom, míg az utóbbinak a munkásosztály fogyasztói igényeinek a kiszolgálása a maga természet adta célja? Milyen eszközöket használtak fel arra, hogy a veszélyes osztályokat kiszorítsák a kávéházakból, és hogyan kívánták kontroll alatt tartani őket a kávé- és pálinkamérésekben? Miképpen határozták meg, hogy melyik utcákban működhetnek kávé- és pálinkamérések, és hogy mettől meddig lehetnek nyitva? Hogyan érvényesítették érdekeiket a kávé- és pálinkamérők a kávéházasokkal és a fővárosi tanáccsal szemben? Milyen lehetőségeik voltak a munkásoknak fogyasztási szokásaik megvédésére, amikor a fővárosi tanács korlátozásai már életformájuk integritását kezdte veszélyeztetni? Mit tudunk egyáltalán erről a modern, budapesti ősmunkásosztályról azon kívül, hogy soraikból került ki a kávé- és pálinkamérések közönsége?
Ahogy a piramisok nemcsak a fáraók, hanem a rabszolgák munkájának keze nyomát is magukon viselik (Walter Benjamin után szabadon), Budapest történetének megismerése is csak akkor közelíthet a teljességhez, ha figyelmünket kiterjesztjük a munkásosztály történetére is.