Gear

RÉKE Est – Lajta Béla mozaikdíszű mauzóleumai

műemlékvédelem

2023. június 15. csütörtök 18:00

Régi Épületek Kutatóinak Estje: Lajta Béla mozaikdíszű mauzóleumai – Az építészeti innováció sérülékenysége

előadók: Kürtösi Brigitta restaurátor és Csáki Tamás művészettörténész

A Kozma utcai zsidó temető körítőfala mentén álló síremlékek és mauzóleumok sora egyedülálló építészeti együttes. A XX. század első évtizedeiben Pesten temetkező zsidó nagypolgári családok funerális reprezentációja nem ritkán egészen extravagáns és a zsidó temetői hagyományoktól elütő alkotásokban öltött testet. A Kozma utcai falak mentén a kőfaragóipar termékei mellett a korszak vezető építészeinek tervei alapján nemes kőanyagokból emelt, elsőrendű mozaik-, kerámia- és díszműkovács-munkákkal díszített alkotások is megtalálhatók voltak. E gazdagon kiképzett sírépítmények a fenntartás hiányát és a vandalizmust már a holokausztot követő évtizedekben megsínylették, az együttes pusztulása azonban az utóbbi időben látványosan felgyorsult.

A művészettörténeti és restaurátori szempontú előadás Lajta Béla nyolc Kozma utcai fali síremléke közül a szerkezet és anyaghasználat tekintetében leginkább kísérletező, ebből a sokszínű együttesből is kiemelkedő két alkotásra koncentrál: a vasbeton szerkezetű, kívül Zsolnay-pirogránittal burkolt, belül mozaikdíszes Schmidl- és Gries-mauzóleumra. Bár a temetőnek ezek az egyedüli műemléki védettséget élvező építményei, megőrzésük és restaurálásuk tervezése épp a komplex szerkezetből, a változatos anyaghasználatból adódóan rendkívül összetett.  A Schmidl-síremlék bő két évtizeddel ezelőtt ugyan szakszerűen restaurálásra is került; ma azonban úgy tűnik, pusztulásuk nehezen visszafordítható, megóvásuk érdekében mielőbbi beavatkozásokra lenne szükség.

Kreditpont: IGEN