Aktuális

otthon – másutt / BATÁR Attila

2018 01 25 – 2018 02 12

2018. január 25. 18:00

Megnyitja:
PASSUTH Krisztina (művészettörténész)

A kiválasztott képeket három egyenlő részre bontottam. Az első az otthon, amelyet a lakásunkban található, számomra fontos tárgyak, részletek reprezentálnak. A második a környezetről, a Butte aux Cailles negyedéről szól. Egy falu Párizsban. A képek a környék jelenségeit, tereit, épületeit idézik elő. Végül a harmadik a világot járva, a szemem elé került élmények képi másai. Az első részben alig, majd a vége felé egyre több építészeti fotó szerepel. Az első két rész iPhone-nal, míg az utolsó rész Canon, illetve Nikon géppel készült. Az első két csoportban a 2017-ben, míg a harmadikban a tíz egynéhány évvel ezelőtt készült fotók szerepelnek. /BATÁR Attila/

BATÁR Attila Molnár Farkas-díjas (2015) építész, építészeti szakíró 1925-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Sárospataki Református Kollégiumban kezdte és a budapesti Királyi Katolikus Egyetemi Gimnáziumban fejezte be. A második világháború után az ELTE Bölcsészettudományi Karára, szociológia és történelem szakra iratkozott be. Diplomáját 1953-ban történelemből nyerte el. Évekig tanított ugyanezen az egyetemen tanársegédként. A bölcsészpálya kényszerű elhagyása után elvégezte a Műegyetem építészmérnöki szakát. Diplomáját 1963-ban kapta kézhez. Gyakorlati tapasztalatait elsősorban a Középülettervező Intézetben szerezte meg, ahol mestere JÁNOSSY György volt. 1968-ban elhagyta az országot és Párizsban dolgozott építészként Jacques FERNIER irodájában. 1970-ben továbbvándorolt az Egyesült Államokba, ahol Los Angelesben (Gruen Associates), San Franciscóban (Sandy and Babock), majd New York-ban (D.P.A.) dolgozott építészként, illetve mint irodavezető. Tervezési engedélyét 1980-ban adták át, ami lehetővé tette, hogy építészeti irodák vezetője legyen. Külföldön tervezési tevékenysége elsősorban lakóépületekre koncentrálódott, a magánházaktól kezdve a középmagas lakóházakig. Emellett középületek tervezésében is részt vett. Nyugdíjasként visszaköltözött Párizsba, ahol azóta is él. Az utóbbi két évtizedet elsősorban építészeti tárgyú könyvek és tanulmányok írásának szentelte. Bár első írásai még magyarországi tartózkodása alatt jelentek meg, a utóbbi időkben a magyar mellett írásait angolul, németül és franciául is közölték. Témái felölelik az urbanisztika (mobilitás) és az építészetelmélet (a történelem szerepe az építészetben, és a pszichológia és az épület kapcsolata) néhány kérdését.

  • 001.

  • ba kiállítás a 05_resize

  • ba kiállítás a 10_resize

  • ba kiállítás b 08_resize

  • ba kiállítás c 06_resize