Növényvakság – növénylátás 12.

Hogyan függnek össze egymással a Tápláló Élelem, az Élőlénytársaink, az Életképességünk és az Életörömünk? Miért félünk a mikróbáktól való fenyegetettségtől, amikor sokkal nagyobb veszély számunkra az életünk szinte minden részének a kiszervezése? Mi (lesz) az ember igazi kiszolgáltatottsága? Miért gondoljuk, hogy a technokrata, racionális megközelítés mindenható? Megértjük-e és elfogadjuk-e végre az ember a valós helyét a világban? Van-e még módunk arra, hogy újra kapcsolódjunk a Természethez?
Egy férfi és egy nő beszélgetése mindezekről…

A férfi, Weiner Sennyey Tibor, József Attila-díjas, fiatal író, költő, műfordító, szerkesztő, utazó, aki 15 kiadott verses, novellás és esszékötet után pár éve gyakorló méhésszé is lett. Frissen megjelent könyve a Méhészet Művészete, amelyben sokféleképpen mesél arról, hogy mennyi mindent tanulhatunk mi, emberek a méhektől egyéni és társadalmi szinten is…

A nő, dr. Tkacsik Márta, elméleti matematikus, aki több mint tíz éve hagyta ott a hálózatok és a virtuális világ (szerinte túlságosan is sikeres) építését. Az elejétől fogva másképp gazdálkodik, időközben nevet is kapott ez a fajta mezőgazdálkodás: regeneratív. Fokozatosan építi, mélyíti a mikrokozmoszát, a Patikakertet, a lehető legnagyobb fajtagazdagságra törekedve. Állandóan tanul és tanít.

Két eltérő életút, meglepően sok közös elemmel. Érdekes családi hátterek. Furcsa váltásokkal tarkított, mégis mintha az elejétől fogva egyetlen határozott irányba mutató, tettekben gazdag életutak. Mindketten erősen kötődnek Hamvas Bélához. Tibor filológus-tudósként, sokéves kutatási munkával a háta mögött, Márta pedig mindig megnyugvást találó olvasóként, értelmezőként, „realizálóként”…

„A gondolat csak akkor érvényes, ha azt tettben beváltották, a tett csak akkor, ha azt az értelem rendjében megalapozták.” (Hamvas Béla)