2023. január 14. szombat 18:00
megnyitja: Viszlai József építész
közreműködik: Juhász Gábor – jazzgitár
2010-ben a Velencei Biennáléra beadott A4-es rajzon próbáltam meg összefoglalni, mi az, ami leginkább motivál engem az építészetben, illetve az urbanisztikában. Azt írtam rá a rajzra, hogy „Várostervezés – Hitvallás”. Alulra pedig azt, hogy „Város – Tervezés – Hit –Vallás”.
Én a városra úgy gondolok, mint arra az élőhelyre, ahol az ember, mint faj a legnagyobb sűrűségben fordul elő, és nincs még egy ilyen hely.
Számomra az építészet és a városépítészet a legszemélyesebb közügy. A vallást nem elsősorban szakrális értelemben gondolom, hanem ennek a bizonyos hitnek, aminek lennie kell, ennek a hitnek a megvallását, a nyilvánossá, közérthetővé tételét. És hát ebből áll össze a várostervezés, mint hitvallás.
/Sári István/