Aktuális

ARNÓTH Lajos (1929-2017)

Gyász

2017. július 3.

Fájdalommal tudatjuk, hogy
ARNÓTH Lajos
életének 88. évében váratlanul elhunyt.

Őszinte részvétünk családjának.

SOMOGYI Krisztina búcsúja:
“Arnóth Lajos 1929-ben született Gyöngyösön.
A Szent István Gimnázium után a Műegyetemet 1948 és 1952 között végezte el.
Diplomamunkáját a Magyar Építőművészet publikálta Weichinger Károly ajánlására.
Első munkahelye a Könnyűipari Tervezőintézetben volt, de kapcsolata nem szakadt meg az egyetemmel, ahol 1953-54-ben tanársegédként dolgozott.
1953-ban került az Ipartervbe, amelynek feszes és józan gondolkodásmódja, kritikai szellemisége és nyitottsága, a „minőség” keresése meghatározó maradt életet végéig. Szendrői Jenővel való kapcsolatát mindig kihangsúlyozta. Legfontosabb munkája a budapesti Beloiannisz Híradástechnikai Gyár korszerű rekonstrukciója, amelyért 1964-ben Ybl-díjat kapott. Ebben az időszakban is aktív szerepet vállalt kiállítások és publikációk készítésében, mert mély meggyőződése volt, hogy az építészet nemcsak szakma, hanem a legmagasabb rendű kulturális tevékenység, műveltség, szociális érzékenység.
Az Iparterv mellett a másik meghatározó szakmai helyszín a Mesteriskola volt, amelynek II. ciklusát 1958-ban végzett el, és amelynek szervezésében élete második felében meghatározó szerepet játszott, többször is hangsúlyozva, hogy a két alapító, Szendrői Jenő és id. Janáky István szellemi hagyatékát kívánja folytatni.
Fáradhatatlannak tűnt: érdeklődése az építészet mellett a költészet, az irodalom és a zene iránt elmélyült és szerteágazó volt, nyitottsága és a világ dolgainak elfogadó megértése az utolsó pillanatokig megmaradt.
Nagyon nehéz leírni: SAM meghalt.
Egy hosszú, nagy korszaknak, egy csodálatos gazdagságú világnak lett egy nap leforgása alatt vége.
Weöres Sándor egyik kedvelt költője volt. A Bolero című versről nemrég, egy szomorú alkalom kapcsán beszélgettem vele. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar elő kell újra vegyem:
„Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már,
gyerünk, ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.”
2017. július 4.”

  • ArnothL

  • 19942756_857971861026989_3222394290557974197_o

  • meghivo sam